Megfelelési kényszer. Egy olyan nyomás, amit minden bizonnyal valamennyien jól ismerünk. Meg akarunk felelni a családban, a baráti körben, a munkahelyen és még millió-egy közegben és helyzetben. De vajon miért? Mi a különbség a megfelelési kényszer és a megfelelési ösztön között? Ezekre a kérdésekre keressük a választ heti podcast adásunkban.

„Semmi közöm ahhoz, hogy mit gondolnak arról, aki vagyok” – hangzik a Jelenlét legfrissebb epizódjában, amelynek központi témájaként a megfelelési kényszert választottuk. Ez ugyanis egy olyan tényezője a mindennapoknak, amelynek szorítása már egészen kisgyermekkorban meghatározhatja az életünket. A szerencsésebbek ezt felismerve fokozatosan enyhíteni tudnak a szorításán, de szabadulni belőle, még a legtehetségesebbeknek is csak ritkán sikerül.
Ugyanis ki ne szeretne mindennap a „hónap dolgozója” lenni? Ki ne szeretné, hogy a családi összejövetelek vagy a nagy baráti találkozók középpontja legyen? De valóban szükségünk van erre? Meddig egészséges a megfelelni akarás szándéka, és mikortól válik toxikussá, esetleg már-már végzetessé?

A megfelelési kényszert szokás egy lapon emlegetni a maximalizmussal, ami könnyen félrevihet bennünket, hiszen míg az előbbi egy szorongást kiváltó hatás, addig az utóbbi egy önmagunkkal szemben állított norma, amelyet szükség esetén akár formálhatunk is.
Ahogy teszi ezt Enzsel Adél szerkesztőnk is, aki elmondása szerint önmagának pakolja magasabbra vagy alacsonyabbra a személyes mércéjét, megőrizve ezzel a lelki békét. Gillich Panna főszerkesztőnk azonban sokkal nehezebben enged a magától és másoktól is elvárt maximumból, bár a munkahelyen kívül már ő is sok ízben ráeszmélt arra, hogy a valóság sem tökéletes, miért kellene pont nekünk annak lennünk? „Mit szólnak majd az emberek?” – idézem jómagam is a megfelelési kényszer szorításában élők klasszikus félelmét, amit sokáig testközelből volt lehetőségem megélni. A kérdésre adott választ és sok egyéb aktualitást hallhatsz a témában, a lejátszóra kattintva.