Visszatért nyári pihenőjéről magazinunk podcastja, a Jelenlét, és rögtön egy Extra epizóddal jelentkezik, amelyben főszerkesztőnk, Panna nem mással, mint a Sémáink fogságában sikerkönyv szerzőjével, Vágyi Petrával beszélget.

„Talán már felfigyeltünk arra, hogy az életünkben vannak bizonyos kellemetlen, önsorsrontó ismétlődések. Egyes helyzetek – mintha csak benyomnának rajtunk egy piros gombot – automatikus folyamatot indítanak be” – áll a könyv ismertetőjében, ahogy arra is kitér, hogy miért beszélünk ilyenkor úgynevezett sémavezérelt működésről.

De mit is jelent az, hogy életünk adott pillanatait úgynevezett sémák határozzák meg? Milyen szerepet játszhatnak ezek például a párválasztáskor, és szülőként miért kivételesen fontos, hogy tisztában legyünk a létezésükkel és a szerepükkel? Panna sok más kérdés mellet, ezeket is mind-mind számba veszi beszélgetőtársával, a klinikai szakpszichológus sématerapeutával.

Az epizód végére minden bizonnyal Te is magadra ismersz néhány mozzanatban, ahogy valószínűleg még szép számmal lapul belőlük valamennyiünk ominózus lelki hátizsákjában. Most jöjjön egy kis kedvcsináló a beszélgetésből.

– Mi valójában a séma?
– Azt szoktam mondani a pácienseimnek, hogy úgy gondoljanak rá, mint egy alaposan kijárt nyomvonalra az úton, amelyen annyit mentünk már, hogy egészen elmélyült. A terápiának az a lényege, hogy új, rövidebb, kerülő- és problémamentes utat fedezzünk fel a régi, bejáratot helyett. Ha magát a sémát definiálnám, azt mondanám, hogy ez egy gondolkodási alapegység, egy visszatérő mintázat az életünkből, amely kora gyermekkorban vagy serdülőkorban alakul ki, ha valamely alapszükségletünk sérül. Összetett tartalma van: vannak emlékekből, érzelmekből, gondolatokból és hiedelmekből származó összetevői, amelyek olyan mélyről jövők, hogy nem kérdőjelezzük meg őket. A séma alapvetően meghatározza, hogy az itt és most társas helyzetekben hogyan reagálunk. Bár sémáink formálódnak az életünk során, alapvetően önfenntartóak. Olyanok, mint egy speciális szemüveg, amit ha felveszünk, kiszűri az igaz információkat, és a magunk igazságát erősíti tovább, ami pedig ezeknek ellentmond, azokat észre sem vesszük.
– Mondanál erre egy konkrét, életből vett példát? Gondolom, azt elmondhatjuk, hogy mindenkinek vannak sémái.
– Igen, mivel nincs tökéletes szülő. A családnak és a tanároknak hatalmas szerep jut a sémáink kialakulásában. Vegyük például a pesszimizmust, hiszen ez nagyon jellemző ránk. Akkor keletkezhetnek ilyen típusú sémáink, ha például a szüleink gyermekkorunkban túl aggodalmaskodók, szorongók voltak. Biztosan ismerősek ezek a mondatok: Vigyázz, mert leesel! Sok nevetésnek sírás a vége! Ez az aggodalmaskodás úgy kerül be a gyermeki gondolkodásba, mintha ez lenne a normális, és ez által aggályosság, gátlásosság alakul ki az emberben, ami megakadályozza a spontaneitást, a játékosságot. Ilyen esetben például, ha az egyén a séma által okozott érzésekkel úgynevezett elkerülő copinggal akar megküzdeni, akkor mondjuk elkezd inni, mert csak így képes távol tartani magát ezektől a gondolatoktól és érzésektől. Túlkompenzáló módon megküzdve pedig egyfajta “hurráoptimizmust” visz a mindennapokba, ami elfedi a sémás érzéseit.
– Sémáink tehát már a gyermekkorunkban kialakulnak, és később átszínezik a jelenünket?
– Igen, mert ha kisgyermek- és serdülőkorban a fejlődés során épp fókuszba kerülő alapszükségleteink megsérülnek, vagy helyettük valami olyat kapunk, ami ártalmas, akkor ez a törés vagy alapélmény lesz a séma kialakulásának az oka.

A beszélgetés folytatásához kattints a lejátszóra!