Izgalmasan kezdődött Impulzív podcastként indul, a kialakult járványügyi helyzetre tekintettel „karantén-podcasttá” lett új sorozatunk, a Jelenlét legutóbbi adásának felvétele. Negyedik hete annak, hogy hétről hétre próbál magazinunk szerkesztőcsapata színt, vidámságot, vagy csak hétköznapokból néhány percre kiemelő pillanatokat csempészni a napjaidba – hol könnyedebb, hol erősebb, de szándékaink szerint mindig gondolatébresztő beszélgetésekkel. Ezúttal a türelmetlenség volt a vezérmotívum, e köré szőttük gondolatainkat.
Less a kulisszák mögé: nem egyszerű összehangolnunk a műsor felvételét, hiszen valamennyien önmagunkért, a családunkért és a környezetünkért is felelős polgárként időnk javát önkéntes karanténban töltjük, e műsor kedvéért sem ülünk egy szobába – mindenki otthonról rögzít, ahogy tud – ezt igyekszünk legjobb tudásunk szerint élvezhető formátumban tálalni. Ahogy viszont az sejthető, az online randi négy emberrel ritkán megy zökkenőmentesen, főleg ha nem közös baráti „facetime-iszogatásról”, hanem munkáról van szó, aminek tétje van. Ilyenkor halmozottan él, az „ami elromolhat, az el is romlik”. Nem volt ez másképp a „türelmetlenség” témáját feszegető epizódunk felvételét megelőzően – sőt, közben – sem, ami tökéletes alaphangulatot teremtett főszerkesztőnk Panna, és szerkesztőink, Szilvi, Emma, na meg jómagam számára, hogy egy jó adag feszkóval meghintve csapjunk a lovak közé. Többszöri nekirugaszkodás után őszintén bízunk benne, hogy ebből adásban semmit nem érzel majd, ugyanis a türelmetlenség kitárgyalása közben, valamennyiünkben átfordult ez a kezdeti feszültség valami építő, pozitív dologgá. Ahogy a buddhizmus tartja, időközben a méreg gyógyszerré alakult és a szívderítő történetek mellett, helyütt még egészen jó gondolatokat is felszínre hozott.
Bő egy hónapja tart az új koronavírus terjedése miatt kihirdetett veszélyhelyzet hazánkban, és Győrfi Pál szavai minden bizonnyal hozzád is eljutottak – rengeteg időt töltesz otthon, ütemezed át a munkát, a családi életet, a gyermekkel töltött időt, az énidőről nem is beszélve.
Ezzel párhuzamosan valószínűleg az érzést sem kell bemutatni: a falra tudnál mászni, amikor az ötödik percben harmadszor kiáltja valaki a neved, amikor a vécén ülsz, a nap végén hosszabb az elintézetlen dolgaid listája, mint az elintézetté, és talán a szabad mozgásban történő folyamatos korlátozottság belső nyomását azokra zúdítod rá, akiket a legkevésbé szeretnél bántani. Ismerős? Akkor kattints a lejátszóra, mert az elkövetkező 26 percben kiderül, hogy ezért egyáltalán nem vagy sem gyenge, sem rossz ember – pont olyan vagy, mint mindenki, aki a maga módján igyekszik megbirkózni ezzel a helyezzel! Légy velünk jelen!
