Április a Föld Napjának hava, és ennek apropóján mi is úgy döntöttünk, hogy arra fókuszálunk, ami mindannyiunknak oly kedves: a Földre, a környezetünkre, és ezzel együtt arra, hogy mit tehetünk mi, hétköznapi emberek annak érdekében, hogy kedvesebbek legyünk ezzel a gyönyörű hellyel, ahol élünk.
Már elkezdtünk körbenézni a házunk táján, a könyvklubban David Attenborough okít minket, most pedig itt az ideje, hogy a tányérunkra is figyeljünk. Tudjuk ugyanis, hogy annak, amit eszünk, nagy hatása van a környezetünkre. A fakivágások jelentős része például mezőgazdasági okokkal történik, mert többek között, az állattartáshoz legelőre van szükség. A húsipar megterhelő a Föld számára, egyrészt vízigénye, másrészt a szén-dioxid termelése miatt. Leegyszerűsítve: ha sok húst eszünk, azzal az ökológiai lábnyomunkat növeljük.
A húsmentes hétfő egy olyan globális mozgalom, amelyhez csatlakozva mindannyian tehetünk a bolygóért, méghozzá nagyon egyszerűen: hetente egy napon, mondjuk hétfőn, kihagyjuk a húst az étrendünkből. Egy nap igazán nem a világvége, nem igaz? A hatás pedig sokkal nagyobb, mint gondolnánk. Ráadásul ezzel természetesen mi magunk is jól járunk, hiszen a hetet egy olyan nappal indítjuk, amely során keressük az egészséges alternatívákat, adunk egy kis vitaminlöketet a szervezetünknek – mindenki jól jár, márpedig valljuk be, a hétfőkről nem ez az első dolog, ami az eszünkbe jut.
Fontos, hogy erre ne úgy tekintsünk, hogy „na, megint itt a hétfő, vonhatom meg magamtól a húst”. Ehelyett gondoljunk arra, mennyi mindent teszünk a Földért és magunkért ezzel a röpke 24 órával – na, meg arra, milyen új húsmentes finomságokat próbálhatunk ki aznap. Hogy minél egyszerűbb legyen a húsmentes hétfő, most egy teljes menüsorral szeretnénk segíteni mindenkinek, aki készen áll erre a lépésre. Íme reggeli-, ebéd- és vacsoratippünk – nem csak hétfőre.
Reggeli
Másnapos zab banánnal és mogyoróvajjal
Imádjuk reggelire a zabkását, és nemcsak főzve, hanem másnaposan is. Időt spórolhatunk vele, hiszen előző este könnyen előkészíthetjük, ráadásul könnyű hozni-vinni, sőt változatos módon ízesíthetjük is.
Hozzávalók egy főre
- 30g nagy szemű zabpehely
- 1 teáskanál mogyoróvaj
- 1 banán
- pár szem aprított dió/mogyoró/mandula
- 1 teáskanál juharszirup (opcionális)
Elkészítés
- Egy kis befőttesüvegben vagy tálkában keverd jól össze a zabot annyi vízzel, ami pont elfedi.
- Tedd éjszakára hűtőbe. Ha akarod, már ilyenkor belekeverheted a mogyoróvajat és a juharszirupot is.
- Ha nem keverted bele ezeket, akkor másnap ezzel kezd.
- Karikázd rá a banánt, add hozzá a választott diófélét, és már kész is van.
Ebéd
Babos-édesburgonyás Buddha-tál
A Buddha-tál gyakorlatilag egy tálnyi jóság, étel formájában: mindig van benne valamilyen teljes kiőrlésű gabonaféle (köles, hajdina, barna rizs, bulgur, stb.) és mindenféle tápanyagokban gazdag zöldség – na meg egy kis öntet. Gyakorlatilag egy növényi alapú mindent-bele tál, amit azzal készíthetünk el, amink éppen van.
Hozzávalók egy főre
- 35 g bulgur, főzve
- 1 db édesburgonya meghámozva, felkockázva (kb. két maréknyi)
- 45 g vörösbab-konzerv
- 1 kis fej lila hagyma, felkarikázva
- 1 fej retek
- olívaolaj
- egy marék rukkola
- só, bors
- pár kanál salsa vagy paradicsomszósz (házi salsa receptünket megtaláljátok az Otthon a konyhában receptfüzetünkben)
Elkészítés
- Mossuk meg és főzzük meg a bulgurt.
- Közben az édesburgonyát és a lila hagymát tegyük egy sütőpapíros tepsibe, locsoljuk meg egy-két kanál olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk és előmelegített sütőben süssük kb. 15 percig, amíg a burgonya megpuhul.
- Karikázzuk fel a retket és mossuk meg a rukkolát. Ha kész a bulgur, kanalazzuk egy tálkába, majd pakoljuk rá a feltéteket.
- Locsoljuk meg salsával vagy paradicsomszósszal, és már ehetjük is.
Vacsora
Zöldséges wrap salsával
Egy egyszerű wrap mindig jó ötlet, főleg a nap végén, amikor már nincs kedvünk a konyhában szöszmötölni. Könnyed, roppanós vacsora, tele minden jóval – nyugodtan használjunk hozzá mindenféle maradék zöldséget, amink éppen van.
Hozzávalók egy főre
- 1 db tortillalap
- két nagy marék vegyes saláta
- pár kanál vörös bab (amit a Buddha-tálból kihagytunk)
- 1 fej retek, kockázva vagy karikázva
- 2-3 db koktélparadicsom, felkockázva
- pár kanál salsa vagy paradicsomszósz (házi salsa receptünket megtaláljátok az Otthon a konyhában receptfüzetünkben)
- pár kanál növényi joghurt vagy tejföl (opcionális, de használhatunk rendes tejfölt is)
Elkészítés
- Az utasításoknak megfelelően készítsük elő a tortillalapot, majd kenjük meg tejföllel vagy joghurttal.
- Szórjuk rá a salátát, a babot és a retket.
- Kanalazzuk a wrapra a salsát, majd borítsuk össze: először az alját hajtsuk fel jó szorosan, arra az egyik, aztán a másik oldalát, és már ehetjük is.
Ezt a három nagyon egyszerű, mégis tápláló receptet, nyugodtan alakíthatjuk annak megfelelően, hogy éppen milyen zöldségek és gyümölcsök rejtőznek a kamránkban, és mi az, aminek éppen szezonja van. Ráadásul még az is lehet, hogy úgy a szívünkhöz nőnek majd, hogy nem csak heti egyszer vesszük elő őket. Az biztos, hogy a Föld megköszöni nekünk, ha ilyen módon (is) gondolunk rá.
A környezettudatos táplálkozásról a Jelenlét-podcast adásunkban is szó esett.
Fotó: Emma