Egy pozitív kisugárzású nő, aki tud hatni az emberekre, aki meg tudja élni a nőiességét, aki nem fél az újdonságtól, aki, ha az életében akadnak nehezebb pillanatok, képes magába nézni, és változtatni, vagy éppen belevágni valami újba. Mit jelent az önismeret és miért van szükség arra, hogy néha kilépjünk a komfortzónánkból? Mariannát sokan a könyvelő irodából ismerik, de én most szeretném megmutatni egy másik oldalát, a paradox pszichológia szakembert vagy éppen a nagybetűs nőt!


– Az első benyomás után sokan megjegyzik, milyen nőies vagyok, ami szerintem elsősorban genetikai adottság. Rák jegyű vagyok, Mérleg aszcendenssel és Bika Holddal – ez a három legnőiesebb jegy. Úgy gondolom, hogy én ezt a csomagot hoztam. Tini korom óta figyeltem a nőies nőket, és próbáltam átvenni tőlük azt, ami megtetszett bennük, aztán szép lassan kialakult az egyéni ízlésvilágom. Így volt ez az öltözködéssel is: próbálgattam a különböző stílusokat, és egy idő után ráéreztem, hogy miben érzem igazán jól magam. Akkoriban is azt mondták, hogy egy nő, a belső kisugárzásától lesz nő, de nekem akkor ez a fogalom megfoghatatlan volt. Ma már tudom, hogy tényleg ez számít.
Mi tesz egy nőt igazán nőiessé?
– Nyilván a külső alapján alakul ki az első benyomás a másikról. Azt gondolom, hogy nem kell nádszál vékonynak lennem, annak ellenére, hogy a média ezt sugallja. Arra kell a hangsúlyt fektetni, hogy a stílus, amit képviselek, az egyéniségemet tükrözze, és magabiztosan tudjam viselni, mind a kiválasztott ruhadarabot, mind a hozzá illő kiegészítőket. Ehhez kell egy bizonyos fokú önismeret, mert ismerni kell saját magunkat ahhoz, hogy hangsúlyozni tudjuk az egyéniségünket, és kiemelni a nőiességünket. Nem kell órákat a fürdőszobában tölteni, hogy vonzóak legyünk, sokszor a kevesebb több. Tudnunk kell, mi áll jól nekünk, és ne csak az aktuális divat befolyásoljon bennünket, mert akkor sajnos olyan ruhát is hajlamosak vagyunk felvenni, ami egyáltalán nem illik hozzánk. Azonban mindez önmagában, még mindig csak csinossá tesz. Igazán nőies, valóban a kisugárzásodtól leszel! Mit jelent akkor az a bizonyos kisugárzás? Azt, hogy rendben vagy önmagaddal, de tényleg! Sajnos a legtöbb nő – a legszebbek is – kisebbségi komplexussal küzdenek, és nem veszik észre azt a csodát, ami bennük lakozik! Mert valahol, valamikor, valakinek elhitték, hogy értéktelenek.
Az idő múlásával a nők úgy érezhetik, hogy leírja őket a társadalom. Vajon miből fakadhat ez az érzés?
– Azt veszem észre, hogy ötven felett nem „érett” nőről beszélnek, hanem „idős”-ről. A mi kultúránkban sajnos az idősebbek nem a bölcsességet hordozzák magukban, hanem az elbutulást, a leépülést. Törzsi kultúrákban az időseket tisztelet övezi, hiszen övék a tudás, amit tovább örökítenek. Valószínűleg bennünket azért visel meg az idő, mert a kollektív tudatban az van, hogy ha megöregszel, akkor feleslegessé válsz, nincs rád szüksége a társadalomnak. Úgy gondolom, ha az ember rendszeresen edzi úgy a testét, mint az elméjét, akkor megőrizheti a fiatalságát.
Marianna a gyermekeit nagyon fiatalon szülte, az anyaság érzését korán megtapasztalta.
– Nem bántam meg, hogy korán szültem. Úgy érzem, nem maradtam ki semmiből. A főiskolai, egyetemi évek bulijairól rengeteget meséltek a barátnőim, de sosem voltam a kicsapongó élet híve, ezért nem is vonzott különösebben. Élveztem, hogy anya lehetek, fantasztikus volt látni, ahogy a gyermekeim felcseperednek és férfivá érnek! Azt gondolom, hogy semmi nem pótolja a gyermekeimmel és az unokámmal töltött időt. Nagyon sok nagyszülővel beszélgetek, akik arról mesélnek, mennyire lefárasztották az unokák őket, alig várták, hogy nyugalom legyen a házban. Én imádok a gyerekeimmel és az unokámmal lenni, mert nyíltszívűek, őszinték és ezzel levesznek a lábamról. Egyszerűen feltöltenek energiával. Miután a fiúk kirepültek, minden energiámat a munkámba és a hobbijaimba fektettem. Élvezem a szabadságot!


15 éves korában sokízületi gyulladást diagnosztizáltak nála, mely az akkori orvostudomány szerint gyógyíthatatlan betegség volt, ő mégsem adta fel.
– Az orvosok nem tudtak rajtam segíteni, azt mondták, hogy az ízületeim öt éven belül el fognak sorvadni, és hamarosan tolókocsiba kényszerülök, majd meg fogok halni! A gyermekeim picik voltak, így két választásom volt: vagy életben maradok, vagy életben maradok! Én élni akartam, és az ebbe vetett hitem annyira erős volt, hogy képes voltam küzdeni. Felkerestem egy természetgyógyászt, aki segített elviselhetővé tenni a mindennapjaimat, de meggyógyítania sajnos neki sem sikerült. 30 éves koromban elváltam, és új életet kezdtem. Ettől a pillanattól kezdve szinte varázsütésre meggyógyultam! Ez a betegség sok mindent megtanított nekem, legfőképpen azt, hogy kitartással és pozitív hozzáállással a legsúlyosabb betegségekből is ki lehet gyógyulni. Soha nem szabad feladni a küzdelmet!
Ez a betegség gyökeresen megváltoztatta az életét, a gyógyítás iránti vágy ekkor fogalmazódott meg benne.
– A betegségem után elkezdtem kutatni az okokat és az összefüggéseket. Rengeteg tanfolyamot és kurzust elvégeztem. Életem három fő meghatározó tanítómestere: Barnai Robertó a GNM magyar meghonosítója, akitől az Új Germán Medicinát tanultam, Gilbert Renaud francia-kanadai terapeuta, akinél Recall Healinget tanultam, és Dr. Jankai János pszichológus-hipnoterapeuta, akinél Magyarországon az elsők között végeztem, mint Paradox Pszichológia Szakember. A képzések során mély önismeretre tettem szert, és rengeteg embert megismertem. Sajnos azt látom, hogy szinte mindenki küzd valami testi-lelki problémával, de kevesen mernek segítséget kérni, mert nálunk szégyen terapeutához fordulni. Nekik szeretnék majd segíteni.
A lelkünk gyógyítására néha egy kellemes beszélgetés is gyógyír lehet, de néha mélyebbre kell ásni.
– Szükségünk van arra, hogy legyen mellettünk egy-két jó barát, akivel meg tudjuk osztani a napi örömöket vagy éppen az apró bosszúságokat. Ez kell ahhoz, hogy ne rágódjunk olyan apró dolgokon, melyek csak az energiánkat veszik el. Ha komolyabb problémám van, magamba nézek, és megfogalmazom, mi is az igazi ok. Ma már nem kívül keresem az indokot, nem azt fürkészem, hol hibázott a másik, hanem azt, hogy hol is van rajtam az a bizonyos „nyomógomb”! Édesapám halálakor azonban én is a tanítómesterem segítségét kértem, mert egyedül nem tudtam megbirkózni a gyásszal. Mindenkit arra biztatok, hogy beszélgessen egy jó baráttal, vagy keressen fel egy szakembert, ha elakad az életében, mert a meg nem oldott szorongásokból bizony betegség alakulhat ki.
Egészen lenyűgöző Marianna tudatossága, melyet folyamatosan fejleszt.
– Mondhatnám, hogy mindig ilyen tudatos vagyok – ez jól hangzana –, de a valóság azért árnyaltabb. Engem is ki tudnak hozni a sodromból, engem is elönt néha a düh, vannak mélypontok az életemben, de tudok felhőtlenül boldog is lenni, minden indok nélkül. Nekem a tudatosság azt jelenti, hogy észreveszem, amikor kibillenek az egyensúlyból. A tanítóm, dr. Jankai János szavaival élve: „Mindegy mit csinálsz, csak légy vele tisztában!” Ha rendszeresen a végletekben létezünk, akkor a középpont nagyon unalmasnak tűnhet. Ismerek olyan embereket, akik az egyik pillanatban még sírdogálnak világfájdalmukban, a másik pillanatban pedig kicsattannak a boldogságtól. Ezek az emberek azért vágynak a túlstimulált létezésre, mert úgy érzik, akkor élnek igazán, ha intenzíven éreznek. Mindegy, hogy fájdalmat vagy örömöt, csak történjen valami! De az igazság odaát van.


Marianna az a típus, aki ki mer lépni a komfortzónájából, nem fél feszegetni a határait, és nem retten meg az ismeretlentől.
– Abszolút, szeretek belevágni új dolgokba. Nemrég például Ausztráliában voltam a gyerekeimnél. Egy éve az egyik barátnőmmel még ketten készültünk az utazásra, de két hónappal az indulás előtt lemondta. Csalódott voltam, de tudtam, hogy egy hónap alatt az angoltudásomat nem tudom felturbózni annyira, hogy egyedül is boldoguljak a nagyvilágban, így hát kicsomagoltam, és maradtam. Igazán az bántott, hogy másra bíztam az életemet, mástól tettem függővé a döntésemet. Elkezdtem hát intenzíven tanulni az angolt, hogy legközelebb egyedül is nekivághassak ennek a kalandnak. És milyen érdekes az élet… pár hónap múlva a születésnapomra repülőjegyet kaptam ajándékba a gyerekeimtől, Ausztráliába. Egyedül utaztam a világ másik felére. Kalandos út volt, mert viharba keveredtünk, és nem engedték leszállni a gépet Sydneyben, ennek ellenére fantasztikusan éreztem magam. Csodás tájakon jártam, kedves embereket ismertem meg.
Időbe tellett, hogy megtanulja észrevenni, ha éppen nincs egyensúlyban.
– Régen fel sem tűnt, hogy munkamániás vagyok, képes voltam hét napból hetet dolgozni. Ezt akkor úgy magyaráztam, hogy szeretem a munkámat, és éppen ezért nem teher még a hétvégéimet is azzal tölteni. Képtelen voltam az irodában hagyni a feladatokat, a gondolataim még otthon is a könyvelés körül forogtak. Amikor először elmentünk a családdal nyaralni, kiderült, hogy képtelen vagyok egy hétig egyhuzamban pihenni, és semmit sem csinálni a homokos tengerparton. Egyszerűen nem tudtam kikapcsolni. Ez rémisztő volt, és elkezdtem azon gondolkodni, vajon mit pótol a munka az életemben. Rájöttem, hogy gyakorlatilag ez is egy függőség, ami semmiben sem különbözik a dohányzástól, az alkoholtól, vagy bármilyen drogtól. A kényszeres tevékenység egy idő után mániává alakul, és ha nem keresed meg a gyökerét, nehezen fogsz kilépni belőle.
A boldogság mindenki szótárában mást jelent.
– Akkor érzem magam boldognak, amikor meg tudom teremteni a belső békémet. A boldogsághoz nem kell feltétlenül külső ok. Gondolj csak bele, amikor „nagy” dolgokra vágysz – nagy TV, még nagyobb autó és még annál is nagyobb ház –, akkor csak addig leszel elégedett, amíg ezt meg nem szerzed, de szinte azonnal kell a még újabb és még szebb! Viszont, ha észreveszed az élet apró örömeit – egy kis pillangót a fűben, a kedves mosolyt egy gyermek arcán, ha értékelni tudod, hogy előre engednek a sorban, akkor a mindennapjaid tartósan boldogok lesznek. Ha reggel felébredek és süt a nap, mosolygok, és akkor már egész nap fülig ér a szám, mert jól érzem magam a bőrömben. Sokszor tényleg ennyi is elég.
Ehhez az önértékelésünknek kell a helyén lennie, amit a Paradox Pszichológia szakembere a legfontosabbnak tart.
– Tisztában kell lennünk azzal, kik vagyunk, és mit is akarunk. Ne azonosuljunk azokkal a gyermekkori kondíciókkal, melyek hatással vannak a felnőtt életünkre is. „Nekem ilyennek kell lennem!” – gondolják sokan, mert ezt várják el tőlük, és ha nem sikerül ennek az elvárásnak megfelelniük, akkor azt érezhetik, hogy nem elég értékesek, nem szerethetők. De, ha megtalálja valaki azt a munkát, hobbit, amiben ki tud teljesedni, ha hajlandó szembenézni a félelmeivel, akkor igazán boldog és teljes életet élhet. Hosszú és rögös út vezet az önismeretig, de megéri!


Az elvárások nyomot hagytak az életében, melyeket nagy munkával tudott csak kitörölni.
– A szüleim maximalizmusra neveltek, így munka- és rendmániás lettem. Ehhez természetesen hozzátartozik a szülői minta is. Édesanyámnál még a mai napig patyolattisztaság van, és ma is aktívan dolgozik a ház körül. Ezt láttam gyermekkoromban édesapámtól is, ilyen lettem én is. Minden hétvégém takarítással telt, csakis a megfelelési kényszer miatt. Fel sem tűnt, hogy tisztaságmániám van. Egyszer vasárnap délben vendégül láttam a barátaimat, és ebéd közben észrevettem a sarokban egy aprócska pókhálót. Felpattantam az asztaltól, tollseprűt ragadtam, és azonnal leszedtem. Amikor megláttam a döbbenetet a barátaim arcán, rájöttem, hogy valami nincs rendben velem. A munkamániámat felváltotta a tisztaságmánia. Bizony sok-sok önismereti óra van a mögött, hogy ma már nem törlöm le a port a takarítónő után.
A könyvelés mellett teljesen másban szeretne kiteljesedni.
– Ez egy olyan szakma, ahol könnyen ki lehet égni. Régen imádtam a munkámat, de ma már olyan elvárások elé állítanak bennünket könyvelőket, aminek alig lehet megfelelni. Állandóan változnak a jogszabályok, és lehetetlen naprakésznek lenni mindenben. Most azt látom, hogy rengeteg a kényszervállalkozó, és mint mindenkinek, nekik is meg kell harcolniuk az életben maradásért, ezért sokkal feszültebbek. Ennek ellenére nagyon szeretem az embereket, a hobbimmá vált az emberi elme rejtelmeinek tanulmányozása. A könyvelés mellett ennek a kedvtelésemnek is szeretnék élni. Már látom az új tervek csíráját, megtaláltam benne a szerelmet is, de még pontosan nem körvonalazódott, hogyan tudnám megvalósítani. Ha sikerül, egy régi álmom válik valóra!

Fotó: Attila