Szinglinaplónk amazonja a tettek mezejére lép, és túrázni indul, hogy megszabaduljon múltja árnyaitól, ám váratlanul szembesülni kényszerül saját korlátaival.
Tél volt, az idő és a kedvem is cudar. Drága barátnőim, akiket imádok, jó tanácsok tömkelegével láttak el, és körbeöleltek, mint egy puha hófelhő, miközben aggódva figyelték zűrös kis lelkem változásait. A szingliprotokoll szerint forró csokoládé és nyugtató tea mellett kellett volna kiszenvednem a múltamat – de a pokolba is, ott volt bennem a bugi! Adta magát az ötlet, hogy túrázni megyek – ugyanis szeretem a kihívásokat –, és a jógától picit edzettebbé vált testemet megtornáztatom a hegyekben.
Vasárnap kora reggel álmosan baktattam az indulási ponthoz, és közben átkoztam az izgága természetem. Csak arra tudtam gondolni, hogy ezen a földön rajtam kívül mindenki boldog és elégedett, ráadásul csakis párkapcsolatban élő emberek léteznek. Az önsajnálat persze fantasztikus dolog, mert olyan, mintha az egész világ kizárólag rám figyelne. Álltam és vártam a buszt, amikor megjelent Túraboy, és éppen mellém parkolt le, amitől furcsa bizsergés fogott el. Jesszus, mégis van Isten?
Túraboy lelkes kék szemét rám emelte, és azonnal beszélgetni kezdett velem, majd a túrabuszon is mellém ült, hogy mélyreható eszmecserét folytassunk az élet dolgairól. Elaléltam, és gondolatban azt játszottam, hogy egy pár vagyunk, és együtt indulunk túrázni. Az egész nap csodás volt. Az ónos esőre figyelmeztető felhők különleges szürke színt öltöttek, és a hidegtől lefagyott kezemet átmelegítette a szívemből kiinduló csiklandozó érzés, hiszen szemmel látható volt, hogy Túraboy odáig van értem.
Gyapjúba bugyolált testemet megpróbáltam szexivé varázsolni, amikor elszabaduló gondolataimat felbeszakította egy kérdése: Hány évesek a gyerekeid? Nos, ez olyan váratlanul ért, hogy lányos zavaromban megmondtam az igazat, amitől Túraboy szeme kikerekedett, de aztán rögtön közölte, hogy őt ez egy cseppet sem zavarja – mármint a korom. Konklúzió: okos, mert gyorsan tud számolni, és naivan lelkes, mert még így is tetszem neki. Halkan a fülembe súgta, hogy ő most múlt 33(!), amitől szolid infarktust kaptam, miközben ő lezser nyugalommal meghívott vacsorázni. A reakcióim a következők voltak: 1. Jaj Anya, nem fogadtam szót, egyszerű fehér bugyi van rajtam! 2. Tetszem valakinek, aki nem is ismer, ezek szerint van még remény. 3. A fene egye meg, hogy ebben a kisvárosban élek, így mindenki azonnal tudni fogja, hogy sugar mommy lettem, a gyerekeim pedig kitagadnak! Választanom kellett, ezért kedvesen felé fordultam, és csak annyit mondtam: Végtelen megtisztelő az érdeklődésed, de 35 évnél húztam meg a korhatárt. – Milyen korhatárt? – kérdezte álszent pofival, és vigyorgott, mint a tejbetök.
Nos kedves Olvasó, így kell az ember lányának hipergyorsan beletaszítania magát a ragadós pókhálóba, hiszen a szex szó ez idáig nem hangzott el, viszont gondolatban… Így hát elővettem több évtizedes blöffölési rutinomat, amit a gyermeknevelési tapasztalatom érlelt, és lazán, mint egy nagyvilági és roppant tapasztalt nő feleltem mélyen a szemébe nézve: Nem szexelek veled, Bébi, túl fiatal vagy hozzám. A blöff bevált. Halál zavarba jött, majd könyörgőn azt suttogta – szinte csak magának –, hogy egy kicsivel vigyem már lejjebb azt a fránya korhatárt. Itt már nyeregben voltam! Elszállt minden félelmem, és énem szerencsésen felülemelkedett a sebzett ötvenesen. Gyönyörűnek éreztem magam.
A nap hátralévő részét elvárásoktól mentes és felhőtlen nevetéssel teli beszélgetéssel töltöttük. Túraboy tényleg egy nagyon szerethető (és basszus még mindig annyira jóképű!) férfiú. Végül megegyeztünk, hogy azért együtt vacsorázunk, de csak barátilag.
Mire hazaértem, az én drága porontyom programot szervezett fájó lelkű anyjának, ezért zavartan be kellett vallanom neki, hogy nélkülem kell elütnie az időt. Kikerekedett szemmel, gyanútlanul rákérdezett, mégis mi a progi, ami miatt magára hagyom. Töredelmesen be kellett vallanom, hogy egy ismerős férfival megyek hamburgerezni. Hány éves? – kérdezte a kis okos. A gyereknek nem hazudunk alapelvet követve, miután az igazságot kimondtam, persze azonnal összeomlott, szemében mérhetetlen bánattal és csalódottsággal. Megnyugtattam, hogy ez a találkozó kizárólag baráti, de nem hitt nekem. Végül a kis éhenkórászt is magammal kellett cipelnem a szigorúan nem randi vacsorára.
A két fiú hamar összebarátkozott. Nem volt nehéz, mert hasonló korosztályba tartoznak. Túraboy azért néha velem is foglalkozott, és a szeme olykor el-elrévedt a nyakam alatti területen, szerencsére diszkréten, így reméltem, hogy csak a fél város látja. Mindegy, a gyerekem ott volt alibinek, a gondolataim pedig szabadnak.
Este, elalvás előtt, azért elmerengtem a saját magam előtt felállított korláton. Mi lesz, ha egyszer tényleg, de úgy istenigazából, egy harmincas charmeur veti ki rám a hálóját. Ellenállok? Ellen kell állnom? Fogok majd törődni a társadalmi elvárásokkal? Hiszen 26 év után el mertem hagyni a stabil kapcsolati hálómat abban a reményben, hogy talán leszek még szerelmes és boldog. Akkor viszont, ebből kiindulva, kell egyáltalán mások értékítéletével foglalkoznom? Az élet erre is meghozta a választ, de ez megint csak a jövő zenéje lett. Addig is, míg fény derül rá, viszlát!
