Miután Cecília, a Szinglinapló hősnője beszerzi harci díszeit, kész arra, hogy meghódítsa a magányos férfi szíveket, ám egy váratlan találkozás szülte randevú egy kicsit más irányt vesz, mint gondolta.


Hogy mi volt az első teendőm szingliségem hajnalán? Testmustrát tartottam – ötven százalékos eredményességi rátával. Következő lépésként pedig – a fészekrakó ösztönöm kiélését teljesen háttérbe szorítva – bevetettem magam az első, márkásfehérnemű-szaküzletbe, és fantasztikus csipkecsodákkal szerelkeztem fel. Elvégre is szabad, független, a párkeresésre teljesen alkalmas (gondoltam én akkor) nő vagyok.

Az önbizalmamat ily módon helyretéve, pár nap múlva éppen hazafelé bandukoltam, amikor szembejött velem a FÉRFI. Teó (ez persze álnév) régi ismerősöm, akiről kiderült, pont ugyanazon a szent napon hagyta el élete párját, mint én. Ez a körülmény olyan rácsodálkozást és hirtelen jövő mély kötődést eredményezett kettőnk között, hogy azonnali megbeszélést igényelt a lakásomon.

A találkozóra az esti órákban került sor, ami bennem iszonyatos pánikot keltett, mivel a huszonhat(!) hosszú éven át tartó, gyűrűzött kapcsolatom után, ő volt az első férfi, akit közelebbről (és akár potenciális új partnerként is) szemügyre vehettem. Teó ugyanis nemének egy rendkívüli példánya volt: sportos, feszes izomzatú és persze jóképű, ráadásul mindezen érdemeihez még csodás természet is társult. Magyarán, a jó isten is férjnek teremtette. A lehetőség tehát adott volt, a kérdés már csak az maradt, vajon milyen irányt vesz majd a kapcsolatunk. Ám pillanatnyilag csak egyetlen gondolat cikázott a fejemben: mit vegyek fel, hogy szexinek lásson, de ha mégsem tetszenék neki, akkor se váljak nevetségessé. Azon is elgondolkodtam, milyen érzés lenne, ha több mint két évtized után egy másik férfi ölelne át vagy érintene meg, hiszen eddig ezt kizárólag egyetlen partnerrel éltem át. Beleborzongtam a gondolatba. Aztán lázasan szépítkezni kezdtem, persze minden eshetőségre felkészülve.

A találka természetesen nem úgy alakult, ahogy elképzeltem. Teó csapozottan, fáradtan és kimerülten esett be, majd a nyakamba borult, és hol sírva, hol nevetve csak meséltünk és meséltünk egymásnak. Az este végére olyan intim részleteket is kibeszéltünk a korábbi életünkről, hogy még most is belepirulok, de furcsa módon, ez akkor teljesen természetesnek tűnt. Közben folyamatosan megérintettük és megöleltük egymást, ebben viszont nem volt semmi erotika, mégis nagyon jólesett mindkettőnknek. Ugyan a csipkebugyi egész idő alatt rajtam feszített, így azonban parlagon heverve maradt. Drága jó édesanyám szokta volt mondani: Mindig szép fehérnemű legyen rajtad, gyermekem, mert soha nem tudhatod, mikor ér baleset! Nos, én a balesetet a szó átvitt értelmében szerettem volna megélni, de erről majd később.

Amikor Teó hazament, nem volt bennem hiányérzet, és csalódott sem voltam, egyszerűen azt éreztem, hogy találkoztam egy csodálatos emberrel, akivel kölcsönösen szeretjük és megértjük egymást. A kapcsolatunk azóta is tart. A barátomnak nevezem őt, mert látjuk egymás lelkét, és szabadon megbeszélhetünk bármit. Mindenesetre viharos gyorsasággal kellett rájönnöm, hogy az élet sosem azt produkálja, amit az ember lánya elképzel. Az is világossá vált számomra, hogy a korábbi életemet igenis el kell gyászolnom, azonban az érintés, az intimitás és a tetszeni vágyás háromszöge olyan erővel tört fel belőlem, amit nem tudtam, és nem is akartam elfojtani.

Higgyétek el, lesz még mit mesélnem.

A Szinglinapló korábbi részeit ide kattintva olvashatjátok el.