Hagyományok ünnepe Hartán
Október 27-én negyedszer rendezik meg a Hartai Hagyományok és Ízek Fesztiválja – Sváb bál elnevezésű, egésznapos programsorozatot, ami a Faluházban indul és a Művelődési Házban zárul. A kiállítással, interaktív programokkal és gasztronómiai elemekkel színezett napra a tradicionális bál teszi fel a koronát. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával megvalósuló esemény valamennyi programja ingyenes, a fél héttől kezdődő bálra támogatói jegy váltható (október 24-ig a Szivárvány boltban, illetve rendelhető a tanzgruppe@freemail.hu címen), amely tartalmazza a gazdag vacsora árát, amit kisorsolnak az eseményre viseletbe érkezők között. A programról a házigazda tánccsoport tagjával, Nagy Katával beszélgettünk, aki táncos párjával, Andreas Delipaltas-szal közösen szervezi az eseményt.
– Milyen múlttal büszkélkedhet a hartai Sváb bál, és hogyan lett belőle hagyomány?
– A Sváb bál valójában a hagyományőrzés egy formája, ahol nélkülözhetetlen a helyi hagyományőrző csoportok munkája és színvonalas szereplése. Ezen az estén szeretjük felidézni hagyományainkat, szeretünk énekelni, táncolni, mindezt természetesen viseletben. Ha jól tudom, a ’90-es években községünkben egy vállalkozó kezdte szervezni, majd néhány év szünet után a Hartai Hagyományőrző Kulturális Egyesület vette át a bál szervezését, talán ennek már tíz éve is.
– Milyen nagyobb programba illeszkedik a bál, amihez az idén egy jeles évforduló is párosul?
– Tánccsoportunk ebben az évben ünnepli fennállásának 55 éves jubileumi ünnepségét, ezért aznapra egy egész napos jubileumi programot állítottunk össze, amelyet Sváb bállal zárunk. A programunk címe: „A Tánccsoport 55 éves jubileumi ünnepsége, IV. Hartai Hagyományok és Ízek Fesztiválja – Sváb bál”
– Hogyan foglalnád dióhéjba a tánccsoport elmúlt 55 évét?
– A Hartai Hagyományőrző Kulturális Egyesület Német Nemzetiségi Tánccsoportja 1963-ban alakult, és 1989 óta működünk egyesületi formában. Azóta több nemzedék nőtt fel a helyi játékokon, dalokon és táncokon. Feladatunknak tekintjük községünk hagyományainak, elsősorban tánc, ének, népi játék kultúra és népszokások gyűjtését, megőrzését és átadását az utókor számára. Műsorunkkal rendszeresen színesítjük községünk rendezvényeit, valamint a megyei és országos fesztiválok, találkozók és egyéb rendezvények műsorát is. A csoportunk az 55 év alatt többször volt külföldi turnékon. Rendszeresen szervezünk hagyományőrző programokat, mint a közelgő Sváb bál.
(X)
…
Fotó: Kata
A cikk folytatását az Impulzív Életmód Magazin 2018 novemberi számában olvashatjátok el.
(X)
…
Fotó: Kata
A cikk folytatását az Impulzív Életmód Magazin 2018 novemberi számában olvashatjátok el.