A tavak és hegyek szerelmeseiként az idei nyaralásunk úti céljául Ausztriát, azon belül is a gyönyörű salzkammerguti tóvidéket választottuk. Ebben a régióban mindkét szenvedélyünknek hódolhattunk: belefeledkezhettünk a tavak kékségébe, és sétálhattunk a még nyáron is hófedte hegycsúcsokon. Salzkammergut három tartományának – Felső-Ausztriának, Salzburgnak és Stájerországnak –, ezeknek a tavak és hegyek kettőséből álló csodálatos területeknek a legismertebb állóvizei közül kerestünk fel néhányat. Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy az itt töltött idő alatt egyik ámulatból estünk a másikba. Gyertek, csatlakozzatok hozzánk, és fedezzük fel együtt ezt az igazán sokszínű világot!
Egy családi panzióban szálltunk meg, a Mondsee szomszédságában, egy kis ausztriai faluban. Megérkezésünkkor a hamisítatlan osztrák tájra jellemző kép tárult elénk: zöldellő legelők, hatalmas hegyek, takaros faházas porták, az elmaradhatatlan tehenekkel. A szobánk teraszáról közvetlen kilátás nyílt az égbe szökő csúcsokra. A hosszú út után igazán jól esett kinyújtóztatni a végtagjainkat, és csak nézni az elénk táruló csodás látványt. Tagadhatatlan, hogy ehhez a csendes és nyugodt környezethez nagyon könnyen hozzá tudnék szokni.
Másnap a pihentető alvást és a bőséges reggelit követően Gmunden városát vettük célba. Ez a település Ausztria legmélyebb tava, a Traunsee partján fekszik, és egyik nevezetessége az Ort vízi kastély. A csodás építmény egy aprócska szigeten található, és egy 123 méter hosszú fahíd köti össze a tóparttal. Az épület és környezete igazán különleges, romantikus hangulatot áraszt. Utóbbinak egyik ékes példája a szív alakú lakatfal, melyet a rezidencia oldalán helyeztek el. A kora délelőtti órákban alkalmunk volt zavartalanul andalogni az épületet körbevevő kavicsos sétaúton. Időnként meg-, megálltunk és magunkba szívtuk a fenséges látványt: a csillogó mélykék tó és az alpesi hegyek kettősét.
Az idilli környezetet magunk mögött hagyva elindultunk felkeresni a település élményhegyét, a Grünberget. És, hogy mitől lesz egy hegy élménnyé?! Feltételezem azért, mert a túrázáson túl számos egyéb lehetőséget kínál az aktív kikapcsolódás szerelmeseinek: bobpályát, kalandjátszóteret, tanösvényt és egy kör alakú, emeletes lombkoronasétányt. Utóbbi az újdonság erejével hatott ránk. Ennek az 1400 méter hosszú ösvénynek a bejárata a felvonótól néhány száz méterre található. A túraút egy 39 méter magas toronyban végződik, ahonnan páratlan kilátás nyílik a salzkammerguti tájra, a Dachstein vonulatára és a Traunsee kéklő vizére.
A kilátó érdekessége, hogy a torony belsejében található egy alagútcsúszda. Ha erre kirándulnátok, mindenképp keressétek fel a sétányt, mert valóban óriási élmény a fák lombjai között kanyarogni. Számomra még egy pozitív tapasztalatot tartogatott a hegy, a hüttében kapható császármorzsát. Nálam fenntartásokkal indult ez az osztrák nemzeti étel, mert tudtam, hogy az elkészítési módja igencsak különbözik az itthon megszokottól. Ehhez a desszerthez a magyar szakácsok búzadarát is használnak, az adja ugyanis a morzsásságát, míg Ausztriában az étel inkább palacsintatésztára emlékeztet, és gríz nélkül készül. Egy ilyen felvezetés után nehezen tudtam elképzelni, hogyan lehetséges, hogy mégis finom, de a szkeptikusságom csak az első falatig tartott. Függő lettem! A mazsolába áztatott rum és a szaggatott, világosbarnára sült tésztadarabok mennyei ízkombinációt alkottak. Még most is érzem a számban…
Új impulzusokkal töltekezve indultunk tovább Bad Ischlbe. Az osztrák kisváros híres a gyógyfürdőjéről, és itt található Ferenc József nyári rezidenciája, a Kaiservilla is, ami Zsófia főhercegné nászajándéka volt a császári párnak. Az épület ismerős lehet számotokra a Romy Schneider főszereplésével készült ikonikus „Sissi” című filmből. A kastély és hatalmas parkja a városközpontból indulva egy könnyű, gyalogos sétával megközelíthető. Az épület mára magántulajdonba került, egy része azonban vezetett túra keretében látogatható. Meglepetésünkre egy magyar hölgy ült a jegyárusító bódéban, akitől megtudtuk, hogy a villát bemutató tárlatvezetésről magyar nyelvű leírás is készült, így magabiztos német nyelvtudás nélkül is nyugodtan részt vehetünk rajta. A kedves invitálás után be is jelentkeztünk a következő kastélysétára. Az idegenvezetés első néhány percében megtudhattuk, hogy a villa az eredeti állapotában maradt fenn, nem renoválták. Az információt elraktározva magamban, elmerengtem azon, hogy akkor pont ott lépkedünk, ahol előttünk mintegy másfél évszázaddal a császári pár is koptatta a lépcsőket és a parkettát. A közel egy órás séta során bepillantást nyerhettünk a korhűen megőrzött fogadószobákba, lakóhelyiségekbe, megnézhettük az egykori magyar király dolgozószobáját, és megtekinthettük megszámlálhatatlan mennyiségű trófeáját. Mindez ékes bizonyítéka annak, hogy a kiállításon elég hangsúlyos szerepet kap Ferenc József kedvenc időtöltése, a vadászat. A villa Erzsébet királyné emlékét is őrzi, a szobájával, a mellszobrával, néhány ruhájával és a halotti maszkjával. A tárlatvezetésnek volt pár megmosolyogtató momentuma, ugyanis a magyar vonatkozású események említésekor az idegenvezető jelentőségteljes pillantásokkal nézett ránk, mintegy megerősítést várva mondandójához. Épp egy hatalmas festmény előtt álltunk, amikor többször is elhagyta a száját a Plattensee (Balaton) szó, miközben minden alkalommal rám nézett. A harmadik pillantás után rájöttem, hogy valószínűleg hiányolja a helyeslő bólogatást, amit azért mulasztottam el megtenni, mert számomra a Balaton nem volt felismerhető a képen. Sajnos a festmény keletkezésének dátumáról is lemaradtam, mivel a képről hamar elterelődött a figyelmem, és már egy mívesen megmunkált, fából készült asztalkával voltam elfoglalva. A legjobbkor… Na, bravó! Idegenvezetőnk nyugtalan tekintetét látva gyors bólogatásba kezdtem, amit ő mosolyogva nyugtázott, így haladhattunk tovább. Sisi-rajongóként a túra végeztével meg kellett állapítanom, hogy Magyarországon nagyobb szeretettel őrizzük Erzsébet emlékét, mint a szomszédos Ausztriában, ugyanakkor sokkal többet tudtam meg a vadászatról, mint amennyit szerettem volna.
A kastély gyönyörű parkjának körbejárása után elindultunk a sétálóutca felé, hogy megkeressük a város legrégebbi cukrászdáját: a Zaunert. Innen indult világhódító útjára az isler, amit eredetileg rumos csokoládékrémmel töltöttek és töltenek még ma is. Ez a nálunk is jól ismert édesség természetesen lekváros változatban is kapható. A hely máig őrzi patinás jellegét, így egy kávé vagy egy sütemény elfogyasztása mellett alkalmunk nyílik felidézni a monarchia miliőjét. Képzeletbeli időutazásunk befejeztével mindenképp tegyünk egy sétát a városban. A korzóról induljunk el a sétány irányába, amely közvetlenül a folyó mellett halad. Keressük fel a városi parkot, ahol megcsodálhatjuk a hajdani Kurhaus (Gyógyház) épületét. Üljünk le itt egy padra, nézelődjünk, és hagyjuk, hogy magával ragadjon az egykori császárváros mesés hangulata.
Napunk zárásaként megálltunk a szállásunk melletti tónál, a Mondseenél, és onnan, a tópartról sétáltunk be Mondsee városába. A település bármelyik kis utcájából elindulva elérhetjük a főteret és a hatalmas St. Michael-bazilikát. Az épület korábban plébániatemplom volt, II. János Pál pápa emelte bazilika rangra, és itt forgatták A muzsika hangja című film esküvői jelenetét. Számomra azonban más miatt adott okot a csodálatra: az egyik oldalhajójában kialakítottak egy játszósarkot a gyerekeknek hintalóval, fotellel és játékokkal. Nem igazán láttam még ehhez hasonlót egyik templomban sem… A bazilika előtti téren rengeteg étterem és kávézó fogadja az idelátogatókat. Végül visszasétáltunk a tóhoz, melynek türkizkéken csillogó víztükrében megcsodálhattuk a környező hegyeket. Leültünk egy padra, és csak néztük ezt a csodás képet, ami elénk tárult. Felmerülhet a kérdés, hogy miért szeretek újra és újra elidőzni egy-egy padon, nézelődve. Ilyenkor egy kicsit eltávolodhatok a jelentől – ha csak néhány pillanatra is –, és kizárhatom a rohanó világot. Lelassulhatok, és befelé figyelhetek. A természet közelsége és nyugalma megadja számomra azokat az érzéseket, amelyekre felfokozott életvitelünkben, lássuk be, időről időre mindannyiunknak szüksége lenne.
Utazásunk azonban itt még nem ér véget, egy kis pihenő után nemsokára folytatódik…
Fotók: Mariann
