Vannak olyan napok, amikor nem tudjuk, mi legyen a reggeli. Vagy az ebéd. Vagy a vacsora. Az ilyen napokon jön jól ez a tojásos tortillatekercs, ami megfelel minden Impulzív Falatok kritériumnak: gyors, egyszerű és végtelen módon variálható.
A tojásos tortillatekercs állandó vendég a konyhánkban. Főleg reggelire szeretjük, amikor már unalmassá válik a zabkása – még a sült változata is. Könnyen és gyorsan elkészíthető, ráadásul a két fix hozzávaló mellett – tojás és tortilla – mindig az kerül bele, amit éppen kínál a természet vagy a hűtő: zöldségek, sajtok, felvágottak, tonhal, fűszerek, maradék sült hús. Bármivel kipróbálhatjuk.
Egy-egy tortillatekercs két embernek is elég lehet, attól függően, hogy mekkora lapot, és hány tojást használunk fel. Ráadásul magunkkal is vihetjük az elkészült fogást, ha napközben valami tápláló és finom falatra vágynánk. Még sorolhatnám az előnyös tulajdonságait, de az a helyzet, hogy képtelenség róla minden jót elmondani, mert egy igazi csendes zsenivel van dolgunk.
Hozzávalók:
- 1 tortillalap
- kis olívaolaj
- 3 tojás
- 2-3 karika csemegeszalámi, felvágva
- sajt ízlés szerint
- friss metélőhagyma
- csipet só és bors
Elkészítés:
- Egy pohárba üssük bele a tojásokat, sózzuk, borsozzuk, és villával verjük fel.
- Serpenyőben melegítsünk egy kis olajat, majd öntsük rá a felvert tojást. Kicsit mozgassuk körbe a serpenyőt, hogy a tojás egyenletesen szétterüljön.
- Közepes lángon süssük, mintha csak omlettet készítenénk. Közben szórjuk meg a tetejét szalámival, sajttal és friss metélőhagymával.
- Amikor valamelyest kezd átsülni a tojás, de még folyik, tegyük rá a tortillalapot és nyomkodjuk meg középen, majd körbe is, hogy a széleire is jusson a tojásból.
- Így süssük még egy ideig, majd amikor már kezd pirulni a lap széle, és már ott sem jön fel a tojás, fordítsuk meg, és egy kicsit pirítsuk meg a hátulját is.
- Ha kész, tegyük egy tányérra, és tekerjük fel, mint egy palacsintát – vigyázat, forró!
- Kicsit hagyjuk hűlni, és már ehetjük is.
Tippek:
- Próbálj akkora serpenyőt használni, mint amekkora a tortillalap.
- Vigyázz, a tortilla kilógó széle és tojás nélküli fele könnyen megéghet!
- A „feltéteket” egyből rászórhatod, amint a serpenyőbe kerül a tojás.
- Fontos, hogy a tortillalap akkor kerüljön a tojásra, amikor az valamennyire még folyós, különben nem tapad meg a felületén.
- Ez az adag nálunk két fő reggelijére is elég. Ha csak magadnak készíted, kevesebb tojás is elég lehet.
Akár reggeli lesz belőle, akár ebéd vagy vacsora, esélyes, hogy ez az egyszerű tortillatekercs az egész család szívét meghódítja majd – és ez így van jól.
Még több receptért kattints ide! Ha pedig a gasztrofotókra vagy kíváncsi, azokat itt találod!
Fotó: Emma