Matilda 13 éves korában tollat fogott és elkezdte írni az általa megálmodott Főnix történetet. Azóta már pontot tett az öt részes sorozat végére, sőt, már egy teljesen új könyvfolyamon dolgozik. Matilda az édesapjától örökölte az írás iránti szenvedélyét, hiszen Robi versekbe önti a gondolatait. A fiatal írónő azonban nem szívesen beszél magáról, de apukája megnyugtató jelenlétében megnyílt és lelkesen mesélt az írásról.

– A Szent István Gimnázium tanulója vagy. Mit szólnak a tanáraid, hogy a padban egy írónő ül velük szemben?
Matilda: Még kilencedikben – amikor megtudták, hogy írok,- gratuláltak, de azóta nem kérdezgetnek. Szerintem nem sokan olvasták el a könyveimet, inkább mások ízlésére hagyatkoznak. Azoknak a véleményére adok, akik kezükbe vették a könyvemet és utána fogalmazódott meg bennük egy érzés, amit megosztanak velem.
– Az osztálytársaid sem olvassák az írásaidat?
Matilda: Nem, de nemhogy az én könyveimet nem olvassák, másét sem. Egy-két barátnőm természetesen kíváncsi volt, ők élvezik a történeteimet.
– Ha jól tudom, sokáig téged sem varázsolt el a könyvek világa.
Matilda: Ez tényleg így van. Sokáig nem vonzottak, de minden megváltozott, amikor elolvastam Rick Riordan könyveit. Ez volt az első sorozat, amit egyszerűen nem tudtam letenni, akkora hatással volt rám. Utána fordult meg a fejemben, milyen jó lenne írni…
– Robi, szeretted volna, hogy a gyermekeid a tiedhez hasonló hivatást válasszanak?
Robi: Mind a három gyermekemben volt ambíció, hogy írjanak, anélkül hogy én hatást gyakoroltam volna rájuk. Matilda már kisgyermekként is úgy játszott, hogy felépített egy mesevárost, majd másfél órán át történetet talált ki hozzá. Fel kellett volna vennünk, mert őrületes volt, amit ott mesélt játék közben.
– A rajzolás is érdekelt már kisgyermekként?
Matilda: Onnantól kezdve, hogy megtanultam rajzolni, csak a lovak érdekeltek, szerettem volna minél ügyesebben megörökíteni őket a papíron. Egy lovas rajz indított el az írás útján is. Nézegettem az alkotásomat és elképzeltem egy történetet köré. Úgy éreztem, hogy ezt le is kell írnom. Azóta pedig a könyveimhez készítek illusztrációkat.
– Sokan fognak tollat a kezükbe és írják le legbelsőbb gondolataikat, de kevesen jutnak el odáig, hogy könyv formájában ki is adják…
Matilda: Ez apukám ötlete volt. Elkezdtem a kis füzetembe írni és úgy örültem, amikor begépelve három oldal lett. Miután megmutattam az apának, felvetette, hogy keressünk egy kiadót, akinél a könyvem megjelenhet. Először szóhoz sem jutottam, hiszen én csak azért írtam, mert élveztem, ahogy a gondolataimat kiírhatom magamból. Egyszerűen jól esett az írás, nem gondoltam komolyan!
Robi: Hiszen Te mindig ilyen komolytalan vagy.
– Mit láttál meg az írásaiban?
Robi: 13 évesen olyan gondolatokat írt, amelyeket fogalmam sincs, honnan vett, mert mi itthon ilyenekről nem beszélgettünk vele. Olyan meglátásokat osztott meg az olvasóival, amelyek idősebb emberek élettapasztalatai szoktak lenni. Úgy éreztem, hogy ez másokat is érdekelhet.
 
– A suli mellett mikor van időd az írásra?
Matilda: Szeretek délután gyorsan felkészülni a következő napra és utána jön az igazán fontos dolog, az írás. Sokszor érzek belső késztetést arra, hogy leírjam, ami bennem van és ilyenkor tudom a legjobbat kihozni magamból. Ha nincs ihlet és nincsenek gondolatok sem, akkor egyszerűen nem megy az alkotás.
– Mit gondolsz, sokan tartanak csodabogárnak?
Matilda: Valamilyen szinten biztosan, főleg, hogy nemrég rászoktam arra, hogy a szünetekben is bújom a könyveket. Azon is megdöbbennek, hogy minden nap más kötetet viszek magammal.
– Az irodalomórákon biztosan előnyben vagy.
Matilda: Sokan így gondolják, ennek ellenére a kötelező olvasmányokkal én is hadilábon állok, mert nem feltétlen felelnek meg az ízlésemnek és az érdeklődési körömnek, ezért nem is érdekelnek annyira, mint egy általam kiválasztott könyv. Fogalmazás írásakor sem vagyok előnyben, hiszen mindig egy megadott témát kell feldolgozni, nem azt, ami engem valójában érdekel. Persze nem esik nehezemre összerakni pár ékesen szóló mondatot, ami feldobja az egész fogalmazást.
– Nemrég pedig vlogolni is elkezdtél…
Robi: Nem elég kiadni egy könyvet, fontos, hogy olvasóközönséget is teremtsünk.
Matilda: Már régóta gondolkodom ezen. Egyszer el is kezdtem videót készíteni, de nem ment túl jól, egyszerűen nem tudtam beszélni, csak csöndben ültem a kamera előtt. Nemrég a nővérem vetette fel, hogy készítsünk együtt anyagokat, így segíteni tud. Olyan instrukciókat ad közben, amelyekkel még jobb lehetek a kamera előtt. Ez így jól működik, Emma ül a kamera másik oldalán, én pedig egyből kapok visszacsatolást arról, amit a felvételen lát.
– A weboldalon a bemutatkozó szövegben, azt írtad:  „Egy dologról még beszélni sem tudok, szinte soha, az pedig saját magam.”
Matilda: Ez tényleg így van, ennél még rosszabb az, amikor a saját könyvemről kérdeznek.
– Hogyan látod a gyermeked jövőjét?
Robi: Sokan felhívják a figyelmét, hogy ma Magyarországon írásból nem lehet megélni. Nyilván érti és tudja az ember a realitásokat, de ne így álljunk neki a dolgoknak, meg kell tenni érte mindent és hinni benne, hogy ez sikerülhet.
– A pozitív visszajelzések közül melyikből táplálkozol még ma is?
Matilda: Egyszer egy édesanya írt nekem, hogy a lánya már másodszor nyert egy rajzpályázaton, amire éppen az én könyvemhez készített illusztrációt. Olyan jól sikerült, hogy jobban tetszett, mint a saját rajzom. Ez tényleg jólesett a szívemnek, főként mert épp mélyponton voltam, amikor ezt az e-mailt olvastam. Akkoriban úgy éreztem, hogy nincs az egész írásnak semmi értelme.
– Mikor szoktál elbizonytalanodni?
Matilda: Ezek a pillanatok csak úgy jönnek. De gyorsan túllépek rajtuk, megmakacsolom magam és nekikezdek újból az írásnak.
– Ilyenkor jó, hogy egy szerető, támogató környezet vesz körül.
Robi: Igyekszünk a gyermekeink mellett állni, hogy érezzék, mindig számíthatnak ránk. Sokan mondják, hogy büszkék lehetünk rájuk, én inkább úgy fogalmaznék, hogy hálásak lehetünk, hogy hozzánk jöttek.
– Az első könyv megjelenése óta eltelt négy év. Milyen érzés újra fellapozni az első kötetet?
Matilda: Látszódik, hogy a történet mellett én is folyamatosan fejlődöm. Nagyon sokat változtam azóta, máshogy írnám meg az első kötet is. Annak viszont nagyon örülök, hogy az első könyvemet sikerült sok-sok ponton összekapcsolni a zárókötettel. Kimondhatom, hogy együtt komolyodunk.
Robi: Azt talán túlzás lenne kimondani! (nevet)
– Elfogadod édesapád tanácsait?
Robi: Az első számú rektor én szoktam lenni.
Matilda: Kikérem apa véleményét, de megesik, hogy heves viták alakulnak ki közöttünk. Ha meg tud győzni, hogy az ő verziója jobb, akkor engedem, hogy változtasson azon a részen.
– El sem tudom képzelni, hogy ez a törékeny lány hangos kiabálásba kezd…
Matilda: Itthon ki merem ereszteni a hangomat, de idegen társaságban inkább a háttérbe húzódok és csak akkor szólalok meg, ha nagyon muszáj.
– Mivel foglalkozol most Matilda?
Matilda: Már egy új sorozatot kezdtem el, ami mondhatni, komolyabb lesz, mint A csikó, akik a tűzben született sorozat, mert nem állatokról, hanem emberekről fog szólni. Ez egy új kihívás, mert az emberkarakterekkel máshogy kell bánni írás közben.
Robi: Ezt nem tudom, én a regényírásra teljesen képtelen vagyok.
Matilda: Egy középkori fantasy-hez hasonlít.
– A második kötet elkezdése előtt érezted a nyomást, hogy elvárják tőled, a folytatás is hasonlóan sikeres legyen?
Matilda: Tavaly, amikor befejeztem A csikó, akik a tűzben született sorozatot, akkor átfutott a fejemen, hogy soha nem fogok ennél jobbat írni. Úgy szerettem az 5. könyvet írni! Szeptemberre már nem bírtam magammal, el kellett kezdem az új kötetet, annyira bennem volt a következő történet. Most ez a kedvencem, büszke vagyok magamra, hogy ezt kitaláltam.
Robi: Eddig még csak az első felét olvastam el, de már akkor mondtam neki, hogy írja a következőt, mert várom a folytatást. Már kész van a teljes első rész is, kíváncsi vagyok merre kanyarodott a történet szála.
Robi, téged vonz a spiritualitás és számmisztikával is foglalkozol. Mit mutatott a lányod születési éve? Írónő lesz belőle?
Robi: Ez azért érdekes, mert az, hogy egy születési képlet vagy egy számmisztikai elemzés milyen lehetőségeket mutat fel, az mindig csak egy lehetőség. Nem biztos, hogy úgy fognak megtörténni a dolgok, minden az elemzés tulajdonosán múlik. Minél kevésbé éli tudatosan az életét, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a képletekben szereplő dolgok irányítják majd. Matildánál az írás egyáltalán nem jött ki, így aztán nem is foglalkoztam vele, hiszen ő hozott egy döntést és tartja magát hozzá.
– A tiédben benne van az írás?
Robi: Igen! (nevet)
– Melyik műfaj áll hozzád közel?
Robi: Én alapvetően verseket írok, soha nem kezdenék regényírásba, nem az én műfajom. Nekem az túl időigényes munka, el se tudom képzelni, hogy órákat üljek a gép előtt és írjam a hosszú regényemet.
Matilda: Nyáron az nem két óra. Felkelek és csak ebédelni állok fel az asztaltól, délután négy után érzem azt, hogy meg kell pihennem, mert kifolyik a szemem!
Róbert: Eszméletlen, amit csinál! Én a rövid írásokban utazom, maximum egy oldal.
Matilda: Másfeles sorközzel! (nevet)
Robi: Én szabadon értelmezem a versírás szabályait. Nem szeretem a kötöttségeket a versírásban, ha valahol kell legyen szabadság, akkor itt biztosan.
– Milyen lesz a nyár?
Matilda: Pihenni is fogok, de alig várom, hogy folytathassam a legújabb sorozatom második részét, pedig még az előzők kézirata is ott van az asztalomon, azokkal is kellene még foglalkozni!
Robi: Lelkesedésből sosem volt hiány! Még nagyon fiatal Matilda, sok lehetőség áll előtte és bízunk benne, hogy egyszer jön valaki, aki lát benne fantáziát és felfedezi. Ez az egy út van!