Imádom a pizzát, és tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Ha hátralévő életemben csak és kizárólag egyetlen ételt ehetnék, az a pizza lenne, és szinte biztos vagyok benne, hogy még csak meg sem unnám. Mondják azonban, hogy jóból is megárt a sok, és bármennyire is fáj ezt beismernem, igaz ez a pizzára is. Sem megerősíteni, sem tagadni nem tudom, hogy volt már olyan hét, amikor három különböző nap is ott figyelt a háromszög alakú szelet a tányéromon. Ilyenkor azért kicsit elszégyellem magam.

Pizza, egészségesre hangolva – túrós-zabos pizzatészta recept az Impulzív Magazin oldalán
Nemrég azonban egy kedves barátnőm mutatott egy trükköt, amitől a bűntudatom egyszerre tovaszállt, és ma már boldogan, tiszta lelkiismerettel eszek hetente többször is pizzát, ha ahhoz van kedvem. A fortély pedig nem más, mint maga a túrós-zabos alap. Igen, túró és zabpehely a pizzában, még ha furcsán is hangzik. Márpedig nekem első hallásra furcsán hangzott, de aztán megkóstoltam, és az első falattal odalettek a kétségeim.
Azóta nálunk volt már ebéd a túrós-zabos csoda, de készült belőle (késő) esti nassolnivaló is. És mi a legjobb benne? Az, hogy egészen gyorsan és egyszerűen elkészül, ráadásul rendkívül sokszínű is, ez pedig számomra a három legkedvesebb jellemző, ha egy receptről van szó. Miután kész az alap, már csak rajtad áll, mi mindent pakolsz rá. Nem is húzom tovább a szót, íme, a túrós-zabos pizzatészta receptje.

Pizza, egészségesre hangolva – túrós-zabos pizzatészta recept az Impulzív Magazin oldalán

Hozzávalók:

  • 500g túró
  • 10 evőkanál zabpehely
  • 4 tojás
  • egy nagy csipet só
  • kis olívaolaj

Elkészítés:

  1. Egy edényben keverd alaposan össze a hozzávalókat, majd hagyd állni kb. negyed órát.
  2. Borítsd a mixet egy sütőpapíros tepsibe, és kézzel nyomkodd a kívánt vastagságúra.
  3. Kend meg a tetejét egy kis olívaolajjal.
  4. Előmelegített sütőben süsd kb. 20 percet.
  5. Ezután mehet rá a szósz és a feltétek, aztán vissza a sütőbe, olyan 10-15 percre vagy amíg a sajt meg nem pirul a tetején.

Pizza, egészségesre hangolva – túrós-zabos pizzatészta recept az Impulzív Magazin oldalán
Tippek:
  • Ebből a mennyiségből két közepes méretű pizza lesz.
  • A hozzávalók összekeveréséhez használj villát, azzal könnyen széttörheted a túrórögöket.
  • Extra ízért tegyél egy kis fűszert a tésztába, akár szárított bazsalikomot vagy oregánót.
  • Zabpehelyből használhatsz apró vagy nagy szeműt is, én az utóbbit szoktam.
  • Figyelj oda, hogy a „tészta” nagyjából egyenlő vastagságú legyen mindenhol.
  • Akár már azelőtt gyúrhatsz belőle egy gombócot, hogy a tepsibe borítanád, úgy talán kicsit könnyebb kilapítani.
  • Az olajos kenés igazából át is ugorható, ha épp nincs olívaolajad vagy nem rajongsz érte annyira.

Pizza, egészségesre hangolva – túrós-zabos pizzatészta recept az Impulzív Magazin oldalán


+ Egy rendkívül egyszerű szósz:
Keverj össze kb. 2dl (egy bögre) sűrített paradicsomot sóval, borssal, szárított oregánóval, bazsalikommal, rozmaringgal és kakukkfűvel (elég mindből egy kis csipet kezdésnek, aztán kóstolás után még adhatsz hozzá), majd nyomj vagy reszelj bele egy-két gerezd fokhagymát, és keverd össze alaposan. Nagylelkűen használd.

A tésztánk kész, rajta a szósz, innen már csak a képzelet szab határt, hogy még mi minden kerüljön erre az egészségesre hangolt pizzára.
Még több receptért kattints ide! Ha pedig a gasztrofotókra vagy kíváncsi, azokat itt találod!

Fotó: Emma

Szerző