Milyen lenne, ha az életünket videóra vennénk és időnként visszanéznénk? Azt hiszem ez egy igazán érdekes mozizás lenne. Láthatnánk, hogyan kommunikálunk a párunkkal, felismernénk a játszmákat, amikbe önkéntelenül is belemegyünk, anélkül, hogy észrevennénk. Feltűnnének azok az apró jelek, amik a kapcsolatunk jövőjét sodorhatják viharos vizek felé… Egy mediáció során éppen az történik, hogy egy külső szemlélő – a velünk szemben ülő mediátor – tart nekünk tükröt kérdésekkel, hogy tisztán lássuk a hibáinkat és megoldást találjunk a problémáinkra úgy, hogy a párunkkal meglévő (átmenetileg) zavaros kommunikációs csatornát közben közösen kitakarítjuk.

A mediátor többek között abban segít, hogy az egymástól eltávolodott párok között újra hidat verhessen akként, hogy a kommunikációs gátakat feloldja. A párok nem ismerik egymás „nyelvét” kellően, így könnyen zátonyra is futhat a kapcsolatuk. A szakember egy kommunikációs csatorna a két fél között, egy közvetítő, aki segít megtalálni a közös nevezőt, miközben fejlődik a párok önismerete és újra megismerik egymást is. Azt az embert, akinek annak idején kimondták a boldogító igent. A mediáció során a nő és a férfi először külön-külön ül le beszélgetni a mediátorral, aki jegyzetel, kérdez, majd kielemzi a válaszokat. Az ezt követő közös ülésen azonban nem fedi fel megfigyeléseit, így a pár csak arra hagyatkozhat, amit akkor és ott megoszt egymással.
Gönczi Dorka igazságügyi válási és párkapcsolati mediátor és Varga Zsolt párkapcsolati szakértő együtt végzik a mediációt, sőt az életben is egymás társai. Jól kiegészítik egymást, hiszen egy-egy szituációt a nő és a férfi teljesen máshogy ítél meg, így a kétféle nézőpont találkozik.
Először Gönczi Dorka segítségével elemezzük részletesen a párkapcsolatokat, aztán fordul a kocka és megnézzük, mit gondol erről a férfi, Varga Zsolt.

Miért döntenek úgy a párok, hogy mediátorhoz fordulnak?
Az emberek úgy jönnek el a mediációra, hogy fogalmuk sincsen mit akarnak, csak azt várják, hogy valaki helyettük megmondja a tutit. Tény, hogy mi nagyon szívesen segítünk és adunk tanácsot, de nem hozzuk meg helyettük a döntést. Van olyan ügyfél, aki azért jön el, mert szeretné megmenteni a párkapcsolatát és készen áll arra, hogy változtasson. Viszont a második beszélgetés után kiderül, hogy menthetetlen a kapcsolata és ezt ő maga látja be. Érkeztek már hozzánk úgy is, hogy válni szeretnének, de újra egymásra találtak és kéz a kézben mentek el.

Sokan gyengeségnek tartják külső segítség kérését és felteszik a kérdést: miért nem tudja a házaspár a négy fal között megoldani a problémáit? Ma már természetes, ha valaki mediátorhoz fordul?
Az emberek nyitottak, de nem ismerik a lehetőségeiket. A nyitottság azon múlik, hogy tényleg meg akarja-e menteni a házasságát, másrészt pedig elfogadja-e azt, hogy egy kívülálló személy érzelemmentesen jobban látja a bökkenőket. Nem mellesleg kell egy csipetnyi érzelmi és értelmi intelligencia is. Legtöbbször a nők kezdeményezik a mediációt, ők amúgy sokkal inkább szeretnek mesélni és „kotyogni”. 40-50 percig folyamatosan beszélnek és nagyon kevés időt hagynak arra, hogy az igazi, lényegi kérdésekre összpontosítsanak. Ez persze nem baj, mi nők így vagyunk bekötve. A férfiakat sok esetben tényleg a kezüknél fogva rángatják el, viszont abban a pillanatban, amikor nincs ott a feleség, mintha egy virtuális csapot megnyitnánk, elkezdenek beszélni. Ilyen értelemben a férfiak tényszerűbb információkat mondanak. A nők szórt figyelemmel rendelkeznek és nehéz kihámozni, hogy valójában mi a problémájuk a férfiakkal.

Ez talán abból is adódhat, hogy a női és a férfi agy teljesen máshogy működik.
Abszolút! A férfiak alapvetően felülről nézik a dolgokat, és tudják, hogy légvonalban hogyan juthatnak el egyik pontból a másikba. A nők – mivel egyszerre több dologra kell figyelniük – ugyanazt az utat bonyolultabban teszik meg.

Az emberek általában nem szeretnek a problémáikról beszélni, itt viszont pont ezeket kell a felszínre hozni.
Akkor szeretnek, ha ők a sértett felek és visszaigazolást várnak tőlem, hogy nekik van igazuk. A nő ilyenkor van, hogy büntetni szeretne akár többször is, a férfi viszont sokáig hordozza magában a fájdalmat és csak egyszer szeretne retorziót, ami alatt ő általában az elengedést érti, de persze semmi nem megy könnyen. Egy biztos, mindkét nem, a férfi és a nő is nagyon megéri a pénzét. Remekül tudunk mi nők taktikázni és átverni a pasikat, de a pasit sem kell félteni, mert mindig megdöbbenek, hogy milyen fantasztikus eszköztáruk van nekik is.

Szerinted érdemes lenne a házaséletre tudatosan felkészülni?
Nagyon mézes-mázas történet van az esküvő körül. Erre szoktam mondani, hogy nem készítenek fel, hogy mi vár ránk. Szerintem jó lenne egy felkészítő tanfolyam, bár senki nem merné felvállalni, hogy meséljen a nehézségekről, mert mindenkinek elmenne a kedve a házasságtól. A saját szüleinknél is azt láttuk, hogy minden jól működött. De ne gondoljuk, hogy nem voltak a kapcsolatukban akadályok, csak nem beszéltek róla, pedig ugyanúgy megvívták a „harcaikat”.

Van olyan, hogy örök hűség?
Én hiszem, hogy igen!

Azt el kell fogadni, hogy a szerelem átalakul szeretetté?
Szerintem nem! Ha megtalálod azt az embert, aki a másik feled, együtt tervezitek a jövőt, egy hullámhosszon vagytok, azonos az értékrendetek és komplementerként tudtok működni az életben, tudtok miről beszélgetni, akkor nem kérdés, hogy a szerelem nem alakul át. De ehhez mind a két fél kell és persze munka van benne bőven, de valahogy természetes és nem fáradságos.

Úgy indulunk neki a kapcsolatunknak, hogy az holtomiglan-holtodiglan fog tartani, lehet ebben egyáltalán hinni?
Ha pontosan tudja a nő, hogy a pasija jóban-rosszban vele van, akkor nem kérdés, hogy ő az igazi társa. Ha megfordul a fejében, hogy megcsalja a pasi, az csak róla árulkodik, arról, hogy milyen az önértékelése. Elhiszi-e, hogy ő jó és nem kérdés, hogy ezért választotta a párja. Nem fél attól, hogy jön egy másik, akinek keményebb a feneke, jobb a melle, kevésbé narancsbőrös a combja… vagy egészen egyszerűen megérinti érzelmileg. Ha bízunk a másikban és egymás társai vagyunk érzelmileg, testileg és lelkileg, akkor nem megrendíthető a kapcsolatunk. Ha viszont a bizalom megrendül, egy rés keletkezik a pajzson. Annyira mindegy, hogy milyen megcsalásról beszélünk, legyen az pusztán testi vagy lelki.

Milyen jeleket kell észrevennünk, hogy ne jussunk el a repedésig?
Én azt gondolom, hogy a kapcsolat legelején, a rózsaszín köd után kell lefektetni a szabályokat mert lehet, hogy később már felesleges lesz meghúzni a virtuális „gyeplőt”. Ha már együtt élnek a párok és jobban ismerik egymást, akkor kellene megbeszélni, hogy kinek mi a terve. A gyerek, a közös kassza és a leghétköznapibb dolgok: ki mosogat, ki viszi le a szemetet. Ezeket meg kell vitatni ahhoz, hogy később ne okozzanak gondot. A váltó korszak 6-7 év után jön el, utána már egyre nehezebben toleráljuk a párunk hibáit, mely állandó konfrontálódást okozhat. El kell mondanunk az igényeinket, hogy azokat a másik is tudja.

Na ez az, amit nem szoktunk…
Nyilván nem tudatosak ennyire az emberek. Pedig, ha megadjuk a keretet, amit együtt építünk fel, akkor azt nem fogja átlépni a párunk, mert tiszteletben tartja. Ha mégis megteszi, akkor viszont tudni fogja a következményeket is.

A novemberi számunkban folytatjuk a beszélgetést Gönczi Dorka mediátorral.