Gluténmentes mézeskalács rizslisztből
A karácsonyi készülődés általában a mézeskalács sütéssel kezdődik, hiszen nincs is szívmelengetőbb érzés annál, amikor a ház megtelik a mézeskalács illatával, a háttérben pedig csendesen szól egy régi karácsonyi zene. Most egy olyan változatot fogok mutatni, amit a gluténérzékenyek is…
Az idő záloga
Majdnem minden férfinak van egy olyan hobbija, amivel a felnőtt énje életben tudja tartani a magában élő kisfiút. Én legalábbis szeretem ezt így látni. Remek dolog, ha nem felejtjük el, milyen érzés volt gyermekkorunkban gondtalanul játszani, önfeledten létezni a saját…
Papp Róbert – Nincs az életemnek egyetlen unalmas pillanata sem
Éppen a hatodik, gyermekeknek szóló verseskötete készül, és már közel 1500 verset írt, melyeket az ország egész területén óvodások és kisiskolások szavalnak ünnepségeken, versenyeken. Pontosan 23 éve ismertem meg, amikor első osztályosként besétáltam az iskolába. Azóta már kollégák is voltunk,…
Bodnár Erika: Ami a mosoly mögött van
A nevetéséről már messziről fel lehet ismerni. Egy dögös nő, aki megállás nélkül pörög hatalmas mosollyal az arcán, aki nem ismer lehetetlent, aki rendszeresen képzi magát tanfolyamokon és most kapaszkodjanak meg: akinek szüksége van a csendre és akinek a meditáció…
Ajándékok az élettől…
Már sok pozitívumot és negatívumot hallottam, olvastam a nevelőszülőségről, és most hogy közelebb kerültem a gyermekvédelemhez, elkezdtem jobban fókuszálni az ilyen jellegű területekre. Induljunk el az alapkérdéstől, ki lehet ma nevelőszülő Magyarországon? Minden 24. életévét betöltött, cselekvőképes, büntetlen előéletű magyar…
Kéz a kézben vagy külön utakon?
Mediátorhoz jó esetben akkor fordulnak a párok, amikor érzik, hogy valami baj van, de még nem akarnak válni feltétlenül. A mediátorhoz fordulók legtöbbször nem tudják, mit akarnak, de azt tudják, hogy szeretnék, ha a mediátor megmondaná, mit tegyenek. A mediátor…
Vancsik Viktória – Sokat kaptam a focitól
Rengeteg sportot kipróbált Viki, de rövid idő alatt eldőlt, hogy a foci áll hozzá a legközelebb. Jelenleg az Astra HFC női NB-1-es csapatát erősíti és a középpályán igyekszik a maximumot kihozni magából. Most úgy érzi, hogy a későbbiekben nem a…
Kiút a függőségből
Egy Szekszárdhoz közeli településen, Szedresen, fontos és lelkiismeretes munka zajlik immár 12 éve. Egy kis erdő és egy tó ölelte terepen áll a múltat idéző kastély, ahol az 1800-as években a Bezerédj házaspár tette le a névjegyét újszerű és forradalmi tetteivel….