Legnépszerűbb cikkek

Egyéb

Új rovat! – 8 arccal a Föld körül

Amikor utazásaim alatt szerzett élményekről írok, sokszor eszembe jut, hogy ez felelősség is. Egy-egy várost, országot az én szememmel láttatok. Igyekszem objektív lenni, de mivel ez mind személyes tapasztalat, nem biztos, hogy mindig sikerül. S nehogy rám unjanak az olvasók,…

Történetek

Egy hobbifotós palettája

Egy pár évvel ezelőtt ismertem meg legfrissebb riportalanyomat. Sokoldalú tehetség. Sokszor hajnalban kel, hogy dolgozni menjen, munka után edzést tart a focizni vágyó fiataloknak, szabadidejében pedig szerelmének, a fotózásnak hódol. Interjú Paletta Richárd hobbifotóssal. Amióta csak ismerlek, emlékszem, hogy bárhol…

Létkérdés

Közös interjú Póli Matildával és édesapjával Róberttel

Matilda 13 éves korában tollat fogott és elkezdte írni az általa megálmodott Főnix történetet. Azóta már pontot tett az öt részes sorozat végére, sőt, már egy teljesen új könyvfolyamon dolgozik. Matilda az édesapjától örökölte az írás iránti szenvedélyét, hiszen Robi…

Történetek

Lakatos Gyuri – A Kék Madár összehoz bennünket!

Kellemes környezet, madárcsicsergés, rotyogó pörkölt a bográcsban és talán meglepő, de a háttérben Händel szól… Már hagyomány, hogy a három napos Kék Madár fesztivál után, a részt vevő lelkes tagok összegyűlnek. Felelevenítik a legszebb élményeket, összegzik az elmúlt napok tapasztalatait…

Történetek

Krizsán Brigitta – Lelki dolgokról…

Üdítő érzés megismerkedni egy olyan emberrel, akivel már az első percben érzed a közös „rezgést”. Hasonlóan látjátok a világot, közösek az érdeklődési pontjaitok. Efféléket éreztem én. Ismerjétek meg ti is egy kicsit közelebbről Krizsán Brigittát!  Hogyan választod meg a cikkek…

Történetek

Panna & Vöri

Vöri – Végtelen szabadságot kaptam! Jó pár évvel ezelőtt készítettünk vele interjút, de akkor még el sem tudtam képzelni, hogy egyszer együtt fogunk dolgozni. Felesége, Dia már régebb óta ír a magazinban, és így Vörivel is rendszeresen beszéltem, kikértem a…

Történetek

Az impulzív népművelők

Inspiráló és üdítő élmény volt beszélgetni az Kalocsa egykori két meghatározó kulturmissziós népművelőjével. Egyedülálló kulturális események, érdekes előadók, ma már történelminek számító, társadalompolitikai szempontból híressé lett személyek köthetők az általuk vezetett régi Művelődési Központhoz, melyet 2006-ban az ország tíz legjobb művelődési háza…

Történetek

Adél & Sziszi

Adél – Utazás közben lelünk rá a hangunkra Adélt kiskora óta ismerem. Tanúja lehettem, ahogy a kedves, mosolygós, vidám kislányból igazán vagány, vicces, nyíltszívű nővé cseperedett. Sokat gondolkodtam azon, hogy mit is kérdezzek Tőle, hiszen olyan régóta ismerem és mégis keveset…

Történetek

Atti – Tükröt mutat nekünk

Kesztyűs Attiról eddig nem sokat árultunk el, most viszont kifaggattam! Ő az én keresztapukám, aki az egyetlen fotósunk a magazinban. Ismerjük egymást annyira, hogy a közös munka gördülékenyen menjen. A munkájában teljesen megbízom, mással el sem tudnám képzelni a fotózást….

Bezár
Bezárás