Legnépszerűbb cikkek

Egyéb

Hála napló

Kezdésként leírom, mennyire hálás vagyok ezért a naplóért. Ezt a kis könyvet születésnapomra kaptam 29 másik könyv mellett.  (A beszédes összeadás feladatból kiderül hány éves vagyok, jaj). Először is a borító: gyönyörű. Meg kell, hogy valljam ez fogott meg benne…

Létkérdés

Bali Edina Zsanna – Életünk abortálása

 Bár sokszor nem is tudunk róla, nap mint nap abortálunk. Mindenki érintett ebben. Nők és férfiak egyaránt. Lehet, hogy az abortuszt mélyen elítéled, ennek ellenére a saját életedből kitépsz valamit, ami addig meghatározó része volt – vagy éppen valakit, akivel…

Egyéb

Levelek az élethez – Alice Walker: Bíborszín

Már az első oldalon a döbbenet lett úrrá rajtam. Erős, szívbe markoló kezdés után a folytatásban sem csalatkoztam. Őszinte, fájdalmas és megindító az új címmel és borítóval kiadott Bíborszín, eredeti címén Kedves Jóisten.Celie-ről szól a történet, akit igazán főhősnek hívhatunk….

Létkérdés

Bali Edina Zsanna – AZANŐ lét

A boldogságtól repkedsz, mert megtaláltad életed szerelemét. A volt feleség szemében örök ellenség maradsz, mert szétszedted a stabilnak hitt kapcsolatát. A szerelmed mellett ott vannak a gyermekek, akikkel úgy érzed, lehetetlen megtalálni a közös hangot. Második, harmadik vagy éppen negyedik…

Egyéb

Tamaskó-Komjáti Anett – A hangulataim tükröződése

Annak ellenére, hogy egész életemben rajongtam a képzőművészetért, és mindig arról fantáziáltam, hogy a későbbiekben ezen a területen fogok elhelyezkedni, mégis csupán 38 évesen kezdtem el igazán alkotni. Főként arcokat, érzéseket, emberi alakokat próbálok festeni, egy-egy hangulatot megjeleníteni, melyek hatással…

Történetek

Dr. Pap Gizella – Az őrangyalom lassan lemond!

Amikor leomlott a kártyavár, a doktornő mélypontra került, lelkileg nagyon megviselték a történtek. Azonban pontosan tudta, hogy a kisfia nem érezheti, min megy keresztül. A folyamatos lelki vívódás, a házasságáért való szüntelen küzdelem után végül eldöntötte, hogy ideje elengedni a…

Bezár
Bezárás