Legnépszerűbb cikkek

APUlzív

APUlzív – Pisztácia az apák napi hírfolyamra

Hivatalosan ezeket a sorokat június harmadik (kivételesen fullasztó és meleg) vasárnapján vetem monitorra, mobilra, tabletre vagy bármire, amin éppen olvasod, mert úgy éreztem, hogy most van róla mondanivalóm. Én is azt tanultam, és a lányomnak is igyekszem megtanítani, hogy olyanról…

Létkérdés

ÖKOsDöntés a Földért

Nagy fába vágtam a fejszémet. Eldöntöttem, hogy környezetbarát életmódra váltok. Jogos lehet a kérdés, hogy akkor eddig hogyan éltem az életem? Biztosan nem elég körültekintően. Na, nem egyik napról a másikra akarom megváltani a világot, csak úgy szépen, a magam…

APUlzív

APUlzív – Egyetlen mondat a Napocskától

Pár hete volt a kislányom első óvodai évzárója – bár a „kis” jelzőt időről időre kikéri magának, hiszen büszkén mondja, hogy bizony már a Palánta csoportba jár, úgyhogy ő már nagylány. Amikor viszont a helyzet úgy kívánja, előszeretettel lépteti elő…

Történetek

Dicsa Dorina – Magabiztos lettem a karate által

Törékeny, halkszavú, visszafogott – olyan típus, aki a légynek se ártana. Dicsa Dorinát ezekkel a szavakkal jellemezném, annak ellenére, hogy olyan sportot űz sikeresen, ahol – az ember azt gondolná – ezek a jellemzők nemhogy előnyt, inkább hátrányt jelentenek. Feltehetjük…

Történetek

Soós Erika – Miért is kellene sírni a temetőben?

Lenyűgözött Erika meghitt, szeretetteljes kapcsolata édesapjával. Órákig hallgattam volna a történeteit, és bíztam benne, hogy egyszer az olvasóinknak is megmutathatjuk, milyen, amikor egy apa következetesen neveli a kislányát és képes a szigorú szabályokat viccesen tálalni. Erika abban a szerencsés helyzetben…

Létkérdés

Együtt enni a picivel, ahogy és amit ő szeretne

Ahogy legutóbbi cikkemben – amelynek ez az írás a folytatása – megígértem, kifaggatunk egy kisgyermekes anyukát, aki a korábban ismertetett BLW (baby-led weaning – igény szerinti hozzátáplálás) módszert követi. Ismétlésképp: ennek a szemléletnek a lényege, hogy a csecsemőt nem mi…

Történetek

Fekete Anti – A mai eszemmel előbb alapítottam volna családot

A „modern apuka” Londonba szervez apa-fia programot, egészen kis koruktól engedi gyerekeinek az okoskütyükkel való ismerkedést, és örül, ha ők mondják meg, melyik múzeumba mennének szívesen Budapesten megnézni egy aktuális kiállítást. Ha ki kell kérdezni a leckét, nem feltétlen ő…

Bezár
Bezárás