A 2021-es évet egy formabontó Jelenlét epizóddal nyitottuk, amelyben magazinunk tavaly indult podcast adásainak legjobb pillanatait igyekeztünk csokorba gyűjteni – ezzel „ágyazva meg” az év első élő műsorának. Merthogy nagy meglepetéssel készültünk erre az évindító podcastra: egy új arc, pontosabban hang, és egy közösségi felhívás is bemutatkozik az adásban, melynek középpontjában a könyv és az olvasás áll!
Tehát soron következő Jelenlét epizódunkban az olvasásról, az olvasási szokásokról és a „könyvszerelemről” beszélgettünk. A témafelelős és kérdező most is Gillich Panna főszerkesztőnk volt, aki Póli Emma szerkesztőnkkel ült a mikrofon mögé. Együtt álmodták meg ugyanis magazinunk 2021-es, új közösségi programját, az Impulzív Könyvklubot. Erről hallhatsz legújabb műsorunkban, de ez még nem minden!
Szó szerint „családias” lett a könyves podcast hangulata, ugyanis Emma oldalán vendégszerepelt testvére, Póli Matilda is, aki évek óta saját booktuber csatornát vezet több ezer követővel, ezzel erősítve a családi „könyvmolyságot”. Igaz Matilda könyvei nem pörköltszaftosak, és narancsléfoltok sincsenek bennük, mint Emma Harry Potter-könyveiben – akit, mint megtudtuk, egy-egy étkezés sem tántoríthat el az izgalmas oldalaktól. Matilda ugyanis Panna álláspontját osztja: a könyvek szentek, borítójuk művészi alkotás, és azokra vigyázni kell, még kölcsönbe is csak „gondos” olvasóhoz kerülhetnek.
Persze ennél mélyebb és érdekesebb kérdések is felszínre kerültek az adás során: azaz miképpen hatott a karantén a könyvfogyasztásra, miért szeretjük vagy utáljuk a kötelezőket, és melyik aktuális és méltán sikeres könyvvel nyit majd az Impulzív Könyvklub.
Ha részese lennél magazinunk most startoló közösségi kezdeményezésének, és te magad is büszke könyvmoly vagy (hiszen tudjuk, hogy #OlvasniMenő, sőt #OlvasniSzexi), akkor ez a műsor garantáltan jól indítja majd az éved! Kattints a cikk alján található lejátszóra, és hadd szóljon!