A hajam én vagyok”, énekli Lady Gaga mára egyik méltatlanul elfeledett dalában, a kétezres évek megannyi bulihimnuszát jegyző Born This Way lemezen. A Hair című dal arról szól, hogy mennyire meghatározó az ember számára, hogyan viszonyul a hajához, az ugyanis az identitásának tükre, vagyis ő maga. Éppen ezért talán az legfontosabb, hogy vigyázzunk rá. Hogy hogyan? Erről szól az aktuális Női Lét.

A Jelenlét állandó műsorvezetője, főszerkesztőnk, Panna ezúttal Kis Éva holisztikus hajgyógyászt látja vendégül. Éva speciális szemlélettel közelít a haj problémáihoz, és a hajgyógyászat terén szerzett több mint negyedszázados tapasztalataira alapozva vallja: hajunk igenis lehet a szervezet eltéréseinek, betegségeinek jelzőlámpája, ezért is olyan fontos, hogy komplexitásában vizsgáljuk. A Nice Hajgyógyászat alapítójával olyan kényes témák is szóba kerülnek a beszélgetés során, mint a korai hajhullás és hajtömegvesztés, de Panna készült néhány, régóta a közhiedelembe ivódott mítoszmondattal is. Így többek között az is kiderül, hogy tényleg árt-e a hajunknak a napi mosás, vagy „megfázhat-e a fejbőrünk”, ha sapka nélkül vágunk neki egy téli sétának.

Tarts velünk és Kis Évával – alább egy rövid ízelítőt olvashatsz új podcastepizódunk nyomán.

Milyen jellegű panaszokkal szoktak hozzátok fordulni?
– Az egyik leggyakoribb a hajhullás, ami kiváltképp a pandémiás időszak után jelentkezett nagy mértékben. Azonban nem feltétlenül kell kihullania a hajnak ahhoz, hogy érzékelhetően veszítsen a tömegéből. A hajtömegvesztést ugyanis okozhatja a hajszálak elvékonyodása is, illetőleg az, ha a kihullást követően nem nőnek új szálak a fejbőr adott területén. De jönnek hozzánk zsírosodási, korpásodási problémákkal és kopaszodással is. Volt egy 18 éves férfi páciensünk, aki nagyon látványosan kezdett kopaszodni a homloktáji területen. Erre egy bőrgyógyász megkérdezte tőle, hogy az édesapja is kopasz-e. Amikor kiderült, hogy igen, az orvos el is intézte annyival, hogy „akkor ez genetika”. Ellenben az elemzés során gyakran kirajzolódik, hogy a háttérben életmódbeli vagy lelki eredetű problémák állnak, melyek végül ehhez a jelenséghez vezettek. Érdekes megtapasztalni, hogy egy-egy ilyen esetben a remélt jó eredmény elérése érdekében a páciensek már fiatalon is képesek egyik napról a másikra éles változtatásokat eszközölni az életmódjukban.
Gondolom, utána közös öröm látni, hogy ezek az erőfeszítések milyen pozitív eredménnyel jártak.
Így van! Ez pedig a páciensnek és nekünk is jó! Nagy öröm, amikor abból a megközelítésből sikerül megoldani a problémát, amelyből a mi terápiánk indul ki, és nem feltétlenül a hormonális eredetből. A kopaszodás mögött ugyanis ugyanolyan gyakorisággal fordulnak elő emésztőrendszeri okok, mint hormonális gondok. Érdekes, hogy például a fejtetőn kezdődő kopaszodás is visszafordítható egy-egy célzott terápiával.
Azt sokan tudják, hogy a talp bizonyos területei összeköttetésben vannak egyes szervekkel, de az talán kevésbé köztudott, hogy ilyen pontok a fejbőrön is vannak!
A szervezet a perifériákon kijelzi, ha valami eltérés történik. Ezek bizonyos mikroterületek, melyek közül valóban a talp a legismertebb, de a tenyéren ugyanúgy megjelenik a szervek „térképe”. Számomra ugyanilyen lenyomat a hajas fejbőr, hiszen ezt vizsgálom már 27 éve. A fejbőr és a hajszálak minősége fontos adatokat közöl velünk, melyekből további értékes háttér-információkra lehet következtetni.



Szerző