Éppen a hatodik, gyermekeknek szóló verseskötete készül, és már közel 1500 verset írt, melyeket az ország egész területén óvodások és kisiskolások szavalnak ünnepségeken, versenyeken. Pontosan 23 éve ismertem meg, amikor első osztályosként besétáltam az iskolába. Azóta már kollégák is voltunk, de még ma is szívesen beülnék hozzá, a napközibe: van abban valami varázslatos, ahogy a gyerekek ránéznek, és a figyelméért cserébe felkerekedik bennük a versenyszellem.

– Te hogy érzed, változtál az elmúlt 20 évben, s ha igen, miben érzed a változást?
– Érzésem szerint sokat változtam: sokkal nyitottabb lettem, bátrabban meg merem mutatni magam mások előtt. Sokáig eléggé zárkózott ember voltam, majd 40 éves koromban megváltozott minden. Ekkor érkezett meg az életembe a számomra máig legnagyobb szerelem, a versírás. Sok mindenbe belefogtam addig is, de talán ez az a dolog, amihez leginkább van érzékem. Néhány évig az íróasztalfióknak írtam, majd az első kötetem megjelenése után már bátran megmutattam az újabb verseimet. Tíz évvel ezelőtt jött a másik nagy szenvedély, a zenélés. A sok színpadi szerepléssel magabiztosabbá váltam, bátrabban merek megnyilvánulni nagyobb közönség előtt is, melytől korábban betegesen rettegtem. E téren még van hova fejlődnöm, de úgy érzem, jó úton haladok.
– Tanító, költő, művész, dobos, zeneszerző, apa és nagypapa. Ez mind te vagy. Hogyan tudsz egyszerre ennyi szerepnek megfelelni ?
– Eléggé nehezen. Szinte mindig időzavarban vagyok, és úgy érzem, annyi dolog vár rám, hogy soha nem érek a végére. Hosszú távon nem tudok előre tervezni, mindig csak a másnapi teendőimre próbálok koncentrálni, és szépen lassan átugrani az éppen előttem felbukkanó akadályokat. Bár igyekszem beosztani az időmet, sajnos így is sok minden odébb tolódik. Mindez valószínűleg azért lehet, mert mindig túlvállalom magam. Ami viszont jó, hogy nincs az életemnek egyetlen unalmas pillanata sem. Az unalom szó egyszerűen hiányzik a szótáramból.
– Eddig öt, gyermekeknek szóló versesköteted jelent meg. Költőként min dolgozol éppen?
– 2012 óta minden esztendőben napvilágot látott egy-egy önálló verseskötetem, és ez az idén sem lesz másként. Novemberben jelenik meg a hatodik, az Elefánt a porcelánboltban című, mely ötven darab szólás és közmondás ihlette versből áll, 130 oldalnyi terjedelemben.  Természetesen a humor és a váratlan fordulatok most sem hiányoznak majd a könyvből. Nemrégiben fejeztem be ezeknek a verseknek a végső átnézését, korrigálását, és elkészültek az illusztrációk is, ráadásul már vagy két tucatnyi vers is várja a jövő évi megjelenést. Lassan a végéhez közeledek eddigi legnagyobb írói vállalkozásomnak is, melyben Kalocsa könnyűzenei életét mutatom be. Három új könyvtéma is foglalkoztat mostanában, de erről még nem szeretnék többet mondani.
– Mikor és hogyan kezdtél el verseket írni?
– 2005-ben írtam az első versemet, Napraforgó címmel. Talán valamelyik értekezleten firkálgattam unalmamban, és a végére összeállt a költemény. Ezután valahogy eljutott az egyik kollégámhoz, Feketéné Tóth Eszterhez, majd legnagyobb meglepetésemre az évnyitón elszavalta az egyik kis elsős tanítványa. Hatalmas sikere volt, és zavaromban azon kaptam magam, hogy az ünnepség után sorban fogadom az emberek gratulációit. Ha Eszti nincs, talán ez a cikk sem íródott volna meg. Nagyon hálás vagyok neki érte.

– Miért pont gyermekversek?
– Nem is volt kétséges, hogy ha már írok, csak gyerekversek születnek majd a tollamból. Sokan mondják rólam, hogy olyan vagyok, mint egy felnőtt gyerek, ami nem is csoda, hisz a napjaim legnagyobb részét kicsik között töltöm. Alsós tanító vagyok éppen 30 esztendeje, és szinte egész nap a kis nebulók társaságát élvezhetem. Az estéket és a hétvégéket pedig a négy gyermekemmel és a kis unokámmal töltöm, otthon. Alig van olyan pillanata az életemnek, amikor az iskolás korosztályból valaki ne lenne a környezetemben. Hozzám ők állnak a legközelebb, velük értek legkönnyebben szót, mert ők a legőszintébb teremtmények. Ha valakiknek, nekik aztán tényleg érdemes írni – ők megérdemlik. Persze a visszajelzésekből tudom, hogy a verseimet az anyukák és az apukák, de még a nagyszülők is szívesen olvassák, ami azért nagyon jól esik.
– Hogyan születik meg nálad egy vers?
– A vers életre keléséhez minden esetben nyugodt légkör és belső harmónia szükséges, és ha ez megvan, a helyszín már másodrendű dolog. Leginkább akkor van rá módom, ha a család már nyugovóra tért, tehát este 10 után, vagy ha éjjel valamiért felébredek. Akkor biztos, hogy bevillan valami jó ötlet, amit rögvest papírra kell vetni, mert különben reggelre elviszi magával az álommanó. Ezért is van, hogy az otthonom minden egyes szegletében lóg a falon egy kockás füzet meg egy ceruza, mint például a fürdőkád mellett vagy az ágyam fölött. A jó verstéma azonban házon kívül is rákacsinthat az emberre: biciklizés közben, a munkahelyen vagy a boltban. Ilyenkor a legközelebbi alkalmas helyen gyorsan a telefonom hangrögzítőjére mondom a szöveget, melyet otthon öntök végső formába.
– Kik voltak a legnagyobb segítségedre a könyvek születésénél?
– Természetesen a gyerekek, akiknek a verseim témáit köszönhetem. Egy-egy tréfás megnyilvánulásukból, kedves történetükből sok írás született már. A verseim fő kritikusa, édesanyám is számtalan sántikáló rímre hívta már fel a figyelmemet, és adott hasznos tanácsot, ha rímbeli vagy tartalmi hibára bukkant a sorok olvasgatása közben. A köteteim megjelenését az egyik költőbarátom, a dunapataji származású, most Pakson élő Komáromi Jánosnak és élettársának, Juhász Krisztinának köszönhetem. Ők nézik át, válogatják, szerkesztik kötetbe a verseimet, de a nyomdai munkálatokban is igen nagy segítségemre vannak. Nem szabad megfeledkeznem a könyveim fiatal és tehetséges illusztrátoráról, Farkas Gréta Fruzsináról sem, aki különleges, egyedi stílusával képileg jeleníti meg a költeményeim mondanivalóját. A borítók is az ő keze munkáját dicsérik, melyeket Miskolczi József barátom önt végső formába, számítástechnikai tapasztalatainak felhasználásával. Ő felel a feliratozásért és a hátsó borító megtervezéséért is. Hálás vagyok Fekete Rózsának a kötetek terjesztéséért, valamint kis és nagyobbacska vásárlóimnak, akik évről évre várják az új kiadványt, és végül, de nem utolsósorban családomnak, akik hagynak nyugodtan dolgozni, és elnézik a bohókás kedvteléseimet.

– Kik azok az írók, költők és kortársak, akikre példaképként tekintesz?
– Nagy tisztelettel adózom a régi, klasszikus értelemben vett költőknek, íróknak, közülük is természetesen azoknak, akik irományaikat gyermekeknek szánták, és tehetségüket az ő lelki, értelmi fejlődésük szolgálatába állították. Először Pósa Lajos neve jut eszembe, aki még a múlt század elején élt, és maga is több mint 50 gyermekverskötetet írt. Aztán ott van Móra Ferenc, akinek kedves szavú versei, szívbemarkoló novellái és Kincskereső kisködmöne a legsűrűbben forgatott olvasmányaim közé tartozik. Weöres Sándor verseit pedig a szerző kiváló rím- és ritmusérzéke miatt kedvelem. Persze a kortársak költészetéről is elismerően kell, hogy szóljak. Legnagyobb példaképem Kányádi Sándor, akinek nagygalambfalvi szülői házánál és hargitafürdői otthonánál is jártam már, de bánatomra nem jött össze a nagy találkozás, pedig tőle sokat tudnék tanulni a költészetről. Aztán van két olyan ember, akiket szinte a barátaimnak tekintek, és folyamatosan tartom velük a kapcsolatot: Juhász Magda, valamint a már említett Komáromi János – az ő munkásságuk is nagy hatással van rám.
– Szerinted mitől lesz valakiből jó költő?
– Magam is kíváncsi lennék a titkára, mindenesetre biztosan kell hozzá egy nagy adag tehetség, és sok-sok szorgalom, mert vallom, hogy a költészet is, mint bármely más mesterség, sok gyakorlással csiszolható, fejleszthető. A gazdag szókincs és a ritmusérzék is elengedhetetlen, de ami a legfontosabb, hogy a költő tudjon a gyermekek szemével látni, a fülükkel hallani, és a szívükkel érezni. Ehhez viszont az kell, hogy minél több időt töltsön a kicsik társaságában, minél jobban megismerje és egyenrangú félként kezelje őket, mert bár kisebbek, de nem kevesebbek a felnőtteknél.
– A humoros verseidet olvasva hangosan nevettem. Azt hiszem, ezek lettek a kedvenceim. Neked is van kedvenc versed a sajátjaid közül?
– Mint minden költőnek, így nekem is vannak jobban sikerült, átlagos és kevésbé jó alkotásaim, kiemelkedően jó pedig lehet, hogy százból csak egy. Az eddig elkészült verseimből két leíró költemény különösen közel áll a szívemhez. Az egyik a legelső versem, a Napraforgó, amelyik elindított a pályámon, és a mai napig az egyik legsikerültebb alkotásomnak tartom. A másik szintén egy kedves kis növényről szól, címe: Hóvirág. Érzésem szerint a tartalmi megformálás és a ritmika szempontjából is ez a versem lett a legsikeresebb.
– Ha jól tudom, pár évvel ezelőtt a diákjaid kérésére is írtál verseket. Ezt a mai napig folytatod?
– Természetesen! Sokszor a piros pont és az ötös mellett versekkel is jutalmazom a gyerekeket. A receptet már jól ismerik: öt, általuk megadott kulcsszóért cserébe, másnap már a kezükben lobogtathatják a papírra nyomtatott, személyre szóló ajándékversüket – több tucat ilyen költemény jelent már meg a köteteimben. A tőlem vásárolt könyvek mindegyikében ott lapul egy-egy csasztuska is a kis olvasóim számára, természetesen szintén névre szólóan. Egyébként rengeteg olyan vers is született már cserébe, amit viszont a gyerekek írtak nekem, rólam – ezekre vagyok a legbüszkébb, féltve őrzöm mindegyiket. A felnőtteknek is sokat írtam már a legkülönfélébb évfordulókra: szülinapokra, névnapokra, házassági évfordulókra vagy esküvőkre – a számuk jóval 100 fölött jár már.

– A verseidet meg is zenésíted. Ezeket a feldolgozásokat hallhatja valahol a közönség?
– Kezdetben más költők verseit zenésítettem meg, közülük egy egész lemeznyit Weöres Sándor, Csoóri Sándor, Kányádi Sándor, Korondi Kovács András és Komáromi János műveiből, számuk mára már eléri a kétszázat. Később a saját verseim sem maradtak ki a sorból, melyeket Zsófi lányom énekelt fel, és két kiváló zenész, Szalai István és Tóth Viktor játszott lemezre. Miután 2008-ban Dabis Gáborral megalapítottuk a Country Road zenekart, és az énekes lányom is kinőtt a gyermekkorból, ezt a tevékenységemet szüneteltettem, más zenekarok, előadók viszont egyre több versem alá álmodtak zenét. (Csiga Duó, SzerBusz zenekar, Josef Berger – szerk.) A megzenésített darabok a cerkafirka.atw.hu honlapon meghallgathatók és letölthetők, ahol egyébként az összes eddigi költeményem is elolvasható.
– Tudom, hogy nagy vágyad egyszer eljutni Dél-Amerikába. Hogy látod, mikor fog ez az álom valóra válni?
– Ehhez először a repüléstől való rettegésemet kellene leküzdenem, majd a valahogy a nyertes lottószámokat megtudnom a húzás előtt néhány nappal – vagyis, valami nagy-nagy csodának kellene történnie, hogy az inkák földjére léphessek. De én hiszek a csodákban, mert már az, hogy az eddigi életem ilyen szerencsésen alakult, maga is kész csoda.

Fotó: Kesztyűs Attila