A környezetbarát élet egyik ismert követője és közvetítője Nagy Réka, aki Ökoanyu néven vált országszerte ismertté. Több, mint tíz éve vágott bele a környezettudatos életmódba, mondhatni a szenvedélyévé vált a „zöld” élet. Ezzel kapcsolatban azóta rendszeresen publikál a saját oldalán és különböző magazinokban, sőt már könyvei is jelentek meg a témában, melyekben gyakorlati tanácsokat oszt meg az olvasókkal. Réka szeme előtt az lebeg, hogy mindazt a tudást, amit az évek során megszerzett, átadja a körülötte lévőknek, ezáltal inspirálva őket egy természetközelibb életmódra.

– Rengetegen követnek és adnak a szavadra. Egyfajta küldetésnek érzed, hogy tudatosságra sarkalld az embereket?
– Nekem ehhez van kedvem és erőm is, és akinek csak lehet, szeretnék időt spórolni mindezzel. Ha valakiben már megvan a szándék, az éppen elég ahhoz, hogy belevágjon ebbe, de nehezen várható el, hogy valaki kísérletezgetni kezdjen. Ha viszont hiteles, környezettudatos oldalakat olvas, akkor már csak a bevált recepteket kell kipróbálnia.
– Drasztikus változtatás helyett, apró lépésekkel érdemes kezdeni?
– Szerintem csak így lehet a szokásainkon alakítani – a természetközeli megoldásokat is apránként kell bevinni a hétköznapi rutinba. Adakozó Földön élünk, cserébe viszont sokkal szelídebb, a természettel együttműködőbb életvitelt kell kialakítanunk. A változás bennünk van! Nem pusztán arról van szó, hogy a szütyőnkkel és a kosárkánkkal a kezünkben vásárolunk, hanem arról is, hogy egy ökologikus gondolkodásmódot alakítunk ki. Ehhez szorosan kapcsolódik az is, hogy minimalizáljuk a fogyasztásunkat és ezzel együtt a műanyag zacskók használatát is. Ez lehetne akár az első lépés a környezettudatos élet felé.


– Ha jó tudom, az ökologikus gondolkodás a gyermeked születésével lépett be az életedbe. Mi fogalmazódott meg akkor benned?
– A férjemmel különösképpen nem csavarodtunk rá a babavárás témájára, nem is igazán készültem fel erre a szerepre. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem is érdekelt minket. Úgy voltunk vele, hogy nem biztos, hogy mindenre fel lehet készülni, majd megpróbálunk az ösztöneinkre hagyatkozni, és ha elakadunk, majd segítséget kérünk. Amikor a barátainktól kaptunk egy csomó gyermekruhát, elkezdtem azon gondolkodni, vajon ezeket mivel fogom kimosni, hiszen tisztában voltam vele, hogy a bőrünkön keresztül a káros anyagok is felszívódnak. Persze ne gondold, hogy egy burokban élek! Tudom, hogy már a magzatot is rengeteg inger és hatás éri, mégis úgy éreztem, hogy a gyermekemnek nem szeretnék ártani, ezért kezdtem bele a kutatómunkába, ami azóta is tart. Sosem felejtem el, amikor egy amerikai videóban láttam, ahogy mosószappant reszelnek, amiből aztán mosózselé készült. Egyáltalán nem vettem komolyan, jót mosolyogtam rajta. Aztán belegondoltam, miért is ne lehetne ezt kipróbálni? És láss csodát, működött! A két gyermekem folyamatosan kihívások elé állít, és én élvezem, hogy sikerül újabb és újabb megoldásokat találnom. Amikor anno belevágtam a nagylányom hozzátáplálásába, felmerült bennem a kérdés – vajon milyen tápanyagokat viszünk be a szervezetünkbe, és mit tudunk a táplálkozásról? Aztán benéztem a ruhásszekrénybe is és megállapítottam, hogy ezen a területen szintén fejlődnünk kell, ha környezetkímélő életet szeretnénk élni. Így sorra vettem az életünk minden egyes területét, és a mai napig figyelem, hogy min lehetne változtatni.


– Milyen elveket tartasz szem előtt az ökologikus gondolkodásban?
– Viszonylag hamar rájöttem, hogy ennek a környezetvédelmen kívül van egy önvédelmi része is, ami a saját egészségünkről szól. Ugyanakkor elmondható, hogy ez a két szempont általában fedésben van egymással, ami szintén természetes, hiszen mi is a nagy egész részei vagyunk – amivel ártunk az élővilágnak, az számunkra is ártalmas, vagy közvetve, vagy sok áttételen keresztül. Tehát olyan megoldásokat érdemes keresnünk, melyek ennek a kettőnek a metszetében találhatók. Természetesen akadnak olyan helyzetek, amikor kompromisszumot kell kötni, és látni kell az egyén határait is.
– Ez azt jelenti, hogy minden egyes terméknek megnézed az összetevőit?
– Nem olyan bonyolult, mint gondolod. Tapasztalatot kell szerezni, felkutatni azokat a termékeket, melyek megfelelnek az elvárásainknak és az ökologikus szempontoknak is. Miután ezeket a rutinokat megszereztük, már a vásárlás is gördülékenyebben megy. A boltban nem álldogálok tanácstalanul minden egyes polc előtt, hanem céltudatosan azt veszem meg, amire éppen szükségem van. Az alapanyagok jelentős részét pedig a piacon szerzem be, így pár éve csakis szezonális zöldségek és gyümölcsök kerülnek az asztalunkra. Sőt, idén a családunk már egy közösségi gazdasághoz is csatlakozott, úgyhogy a zöldségeink nagy része ezen az úton jut el hozzánk. Nagyon jó érzés!


– Gondolom ehhez a szemléletmódhoz a gyermekeid automatikusan hozzászoktak.
– Fontos, hogy már a csemetéket is finoman szoktassuk hozzá a természet ritmusához, ezzel együtt megtanulnak várakozni is. A kisebbik lányom imádja a brokkolit, de hazánkban még nem terem ez a zöldség, ezért türelmesen várnunk kell arra, hogy a piacon vásárolhassunk belőle. Épp a minap kérdezte meg, hogy hányat kell még aludnunk ahhoz, hogy brokkoli legyen az ebéd? Azóta számolja a napokat, és izgatottan várja, hogy a kedvenc zöldsége legyen a fő fogás. A mostani picik nagyon sok esetben egy instant életben élnek, a vágy és a beteljesülés útja nagyon lerövidült számukra. Sok gyerek mindent azonnal megkaphat, pedig nyilvánvalóan nekik is szükségük lenne egy határra, amin belül persze kényelmesen mozoghatnak. Türelemre lehet őket hangolni, így az életritmusukban lesz egyfajta késleltetés, némi lassúság. Minek rohanni és gondolkodás nélkül döntéseket hozni? És igen, az én gyerekeim is ebbe nőnek bele, ezért több ponton tudatosan belassítottuk az életünket. Kerüljük a sok utazást kívánó különórákat, nincs tévénk, nem néznek reklámokat, igyekszem minimálisra csökkenteni náluk a feldolgozott élelmiszerek fogyasztását, nem halmozzuk a ruhákat, játékokat. Nekik ez lett a normális, de nincs illúzióm azzal kapcsolatban, hogy ez az idő múlásával – ahogy a lázadás korszakába érnek – nem fog majd változni, de egyelőre békében élnek ezzel.
– Felnőttként még csak tanuljuk a környezettudatosságot, miközben az utánunk jövő generáció szemléletét már formáljuk. Milyen útravalót adhatunk át?
– Azt gondolom, ha felnőttként a Földhöz való kapcsolódásunkról nincsenek a gyermekkorból hozott ismereteink, akkor újra kell tanulnunk ezt a fajta együttműködést. Dr. Kőváry Zoltán pszichológus egyszer arra utalt egy interjúban, hogy a gyermekek még mágikus egységben élnek az élővilággal. Szülőként az a feladatunk, hogy ezt az erős köteléket a természettel még szorosabbra fűzzük, illetve, ha csak lehet, ne szakítsuk el. Bátran hagyjuk, hogy gyermekeink barátkozzanak a gilisztákkal, hogy mezítláb járkáljanak a fűben, vagy éppen beleugorjanak egy pocsolyába.
– Felmerül a kérdés, ha egy-egy ember környezettudatos életmódja, igazából csak egy csepp a tengerben, akkor mégis, hogyan indulhat el a változás globális szinten?
– Természetesen bennem is felmerült már a kérdés, vajon elég-e az, hogy itthon szódabikarbónával tisztítom a fürdőt, hogy fermentálok, és hogy még megannyi más környezetkímélő szokást is bevezettem. Belátható, hogy ez édes kevés, ezért elkezdtem képezni magam, hogy az életképes megoldások mind elém táruljanak. Ha egyedül kezded el átformálni a gondolkodásodat, akkor végesek a lehetőségeid, ezért nekem megkönnyebbülést jelentett az a tény, hogy a közösségek globális szinten is tudnak fejlődést elérni. Hiszek az alulról jövő változásokban – az egyén felelősségvállalása mellett a közösségek rengeteg erőt rejtenek magukban. Minden csomag könnyebb, ha többen cipeljük! Érdemes keresni egymás társaságát, beszélgetni, tapasztalatokat cserélni, amiből új ötleteket lehet meríteni. Nyilván nem mehetünk el a gazdasági és politikai vonatkozások mellett sem, de az apró változások egyszer csak összeadódnak, és egy pozitív forgatókönyv szerint hatással lesznek az egész rendszerre. Persze mondhatjuk azt, hogy ez nemcsak a mi feladatunk lenne – talán van is benne némi igazság –, de ha más nem tesz semmit az ügy érdekében, akkor mégsem dőlhetünk kényelmesen hátra. Én legalábbis képtelen lennék erre. Persze a közös akarat lenne a megoldás, mert a különböző megmozdulások hatással lehetnek a felsőbb erőkre is. Egy a fontos: ne a másikra várjunk! Egyre jobban látszik, hogy lehet tenni közösségi szinten, ami működik is, és ez egy hatalmas tapasztalás, mely bizakodásra ad okot.
– Mi kell ahhoz, hogy az emberek tudatáig eljusson, hogy tényleg baj van?
– Tengernyi információ, minden egyes elérhető kommunikációs csatornán, anélkül, hogy az emberek elunnák a témát – persze azt nem mondom, hogy ez könnyű feladat lenne! Tegyünk meg minél többet azért, hogy egyre szélesebb körben foglalkozzanak ezzel a kérdéssel. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a pandémiás időszak mindenkit ráébresztett arra – amiről eddig csak fél füllel hallottunk –, hogy mindez már itt van a nyakunkon. Azonban ez még mindig csak egy viszonylag „barátságos vállveregetés” – a különböző katasztrófavíziók tükrében – arra vonatkozóan, hogy ideje változtatnunk.


– Mit kezdesz azzal a gondolattal: ha minden így megy tovább, akkor óriási katasztrófák kellős közepén találjuk magunkat?
– Miután megnéztem a fast fashion ruhák készítéséről szóló filmet, sírva olvastam el azokat a híreket, amik napvilágra kerültek azóta. Zokogtam. Rá se tudok nézni ezekre a ruhákra, eldöntöttem, hogy én ilyet nem vásárolok. Azt nem tudom megengedni magamnak, hogy kizárólag magyar tervezők ruháit hordjam, ezért másodkézből szerzek be egyes darabokat, de igyekszem kerülni bizonyos márkákat. Most már edződtem ebben is, de ez nem azt jelenti, hogy ma nem érint érzékenyen egy-egy téma. Sőt bevallom, hogy sírva is fakadok olykor, de ezt már megtanultam elfogadni, ennek az érzésnek a felszínre kell jönnie, különben a feszültség szétfeszít belül. Az évek során már kialakult egy megküzdési stratégiám. A fájdalmat ugyan nem lehet megspórolni, de ki lehet kerülni ebből a lelki krízisből, ha a bennünk felgyülemlett dühöt cselekvésbe csatornázzuk. Csak azt kell megnézni, mit tehetünk az ügy érdekében a saját környezetünkben. Magamon azt veszem észre, hogy még elszántabban teszek azért, hogy a szemléletváltásom minél több emberre legyen hatással, és közösen indulhassunk el a környezettudatosság útján.
– Miből merítesz ennyi erőt?
– A gyermekeimből és az előttem álló felnövekvő generációból, hiszen ők is szeretnének teljes és fenntartható életet élni ezen a bolygón.

Azt vettem észre, hogy amikor az egyéni felelősségvállalásról esik szó, akkor sokan hárítanak és kifogásokat keresnek, aztán ezekre hivatkozva nem törődnek a zöld megoldásokkal. Arra gondoltam, hogy felsorolom neked az öt leggyakoribb tévhitet, és mivel te ebben élsz, mozogsz, van rálátásod, egyértelműen meg tudod cáfolni a helytelen megközelítéseket.

1. „Nincs erre pénzem!”

Valahogy éreztem, hogy ez lesz az első kifogás. (nevet) Ha jól belegondolok, akkor nyolc éve nem vásárolok tisztítószereket, évek óta turkálóba járok, a ruháink többsége másodkézből kerül hozzánk, nincsenek felesleges dolgok a kosaramban, a kenyeret itthon készítem, fermentálok és a sort még folytathatnám. Elfogadom, ha valakinek nem fér bele, hogy bio piacra járjon, de attól még lehet az ember tudatos vásárló, azáltal, hogy megfontolja mire is van valójában szüksége, így máris minden kevesebb pénzbe kerül. Ráadásul azzal, hogy idén csatlakoztam a fent említett közösségi mezőgazdasághoz, így az otthoni alapanyagok ökológiai gazdálkodásból származnak, méghozzá teljesen jó ár-érték arányban.

2. „Egy életem van, miért mondanék le bármiről is?”

Ez az életstílus valóban jár lemondással, de közben egy csomó új dolgot kaptam azáltal, hogy a természet meghálálja a figyelmet, amit neki szentelek. Ez sosem egyoldalú folyamat. Megosztok egy teljesen triviális dolgot: évek óta nem használok parfümöt, így az idők alatt kifinomultabb lett a szaglásom, és már előre érzem a gyermekeim illatából, hogy mikor lesznek betegek. Hát nem fantasztikus!?

3. „Nincs erre időm!”

Ha így éled az életed, akkor máshova kerülnek a hangsúlyok, és örömmel tölt el, hogy egy sorozatnézés helyett, például egy finom házi kenyeret készítünk. Egyébként épp ugyanannyi idő szódabikarbónával kisikálni a kádat, mint tisztítószerrel, ami viszont szennyezi a környezetet, a levegőben maradó szermaradványok pedig a család egészségét károsíthatják. Igazából ezt kell mérlegelni.

4. „Már úgy is mindegy!”

Most ott tartunk, hogy teljes mértékben már nem lehet megelőzni a klímakatasztrófát, de a hatásokat lehet tompítani. Ezért van szükség arra, hogy egyre több területen próbáljunk meg ökologikusabb megoldásokat keresni minden szinten.

5. „Egyedül nem lehet megváltani a világot!”

Ezek az apró közösségek lassan egymásra találnak, és egyre nagyobb hatást tudnak elérni. Kommunikáljunk erről, legyen ez rendszeresen téma, mert a hasonló gondolkodású emberek lassan egymásra találnak, és nagyobb lehet a pozitív ráhatásuk a történésekre. Egy biztos: nem maradhatunk a félelem szintjén, előbbre mutatóbb, ha a megoldáson gondolkodunk.

Fotó: Kerti Borbála

A Jelenlét egyik podcast adásban éppen a környezettudatos életmódról beszélgettünk.