Minden kezdet nehéz. Így volt ez a Műanyagmentes július elnevezésű mozgalommal is. De elköteleztem magam az ügy érdekében, és nem akartam meghátrálni, pedig lett volna rá alkalom bőven. Egyszerűen hangzik, hisz csak annyit kell tennem, hogy nem vásárolok olyan terméket, ami egyszer használatos műanyagot tartalmaz. Ám nem egyik napról a másikra fogok megszabadulni a környezetre káros szokásaimtól, a fokozatosság elvét követve indultam el az úton. Úgy alakult, hogy az első hét a rácsodálkozások és megdöbbenések időszaka volt. Rájöttem, mi mindenben van műanyag, s hogy mennyi felesleges vackot cipelek haza magammal egy-egy bevásárlás alkalmával.

Az első csalódás akkor ért, amikor megérkeztek a vadonatúj acél szívószálaim. Széles mosollyal a képemen kezdtem el bontogatni a papírcsomagolást, amíg el nem jutottam a műanyag rétegig. Akkor aztán arra gondoltam, hogy ez az egész most annyit ért, mint halottnak a csók?! Bezony: műanyag:én, 1:1. De mégsem adhattam fel ilyen könnyen. A zacsi ment a szelektív hulladék közé, a szívószálak meg a fiókba, ahol szerencsére nem sok időt töltöttek.

Nyári estéken gyakrabban kimerészkedünk a kertbe a szomszédokkal egy kis eszem-iszomra. Ezek a poharazások pedig tökéletes alkalmat adtak arra, hogy akaratlanul is megfertőzzem az ismerőseimet a feljebb említett kihívással. Először csak érdeklődnek, tapogatják, kipróbálják, aztán persze szóba jön a műanyagmentesség, és hopp! Csatlakozott is hozzá(m) valaki. A legszebb az egészben, hogy egyáltalán nem erőltettem a dolgot. Jól van, akkor műanyag vs. én versenyben átvettem a vezetést, 2:1 lett az állás.

Látszott, hogy nem lesz egyszerű menet, de teljes fegyverzettel indultam a háborúba: így nélkülözhetetlen kellékemmé vált a saját bevásárlótáska, a saját vizespalack és a már említett fém szívószálak. Ám az ellenség is felkészült, és műanyag pajzzsal védekezett a rohamom ellen. Hirtelen, mintha mindenhol műanyagot akartak volna rám tukmálni. A boltban, a munkahelyemen, a barátoknál, de még a kórházban is. Megboldogult fogyókúrás napjaim jutottak eszembe… amikor eldöntöttem, hogy szigorú diétába kezdek, és hirtelen mindenhonnan finomabbnál finomabb falatok jöttek velem szembe. De hasonlót élhet át a dohányos is, aki leszokóban van, mégis hirtelen mindenki cigarettával kínálja.

Műanyag tódult felém mindenhonnan. Ajándékot vettem egy születésnapra, és mire észbe kaptam már műanyaggal körbevonva nyomták a kezembe. A bevásárlólistám élén álló gyümölcs-zöldség adag pedig a boltban csak műanyagban kiporciózva volt kapható. A kórházban a várakozási idő alatt majd szomjan haltam, a vizesüvegemet persze a kocsiban felejtettem. Ki nem mehettem érte, mert hát mi van, ha pont akkor szólítanak be következőként… De erős voltam, ellenálltam a kísértésnek. Mikor végre sorra kerültem, a gyógyászati segédeszközömet miben adták át? Naná, hogy műanyagban.

A kezdeti nehézségek ellenére a második hetet pozitívan zárhattam. Részt vettem két nagyobb rendezvényen is, ahol fa evőeszközöket és papírtányérokat használtunk. A kukámban sokkal kevesebb a műanyag, és azt is megtudtam, hogy a szomszédos mezőkön évek óta újrahasznosított műanyaggal vonják körbe a szénabálákat (egészen pontosan 647-et). Ez utóbbi persze nem az én érdemem, de motiváló hatását megtette. A legjobb az egészben, hogy még mindig tart a július… Hajrá!