Ez a kötet már egy ideje a könyvespolcomon lapult. Az olvasásának többször is nekifogtam, és lelkesen cipelgettem magammal nap mint nap, de mégsem haladtam vele. Valahogy nem fogytak az oldalak, mivel a könyv időt és teljes figyelmet követelt magának. Végül megadtam neki. A kényelmes olvasófotelemben ülve, nyugodt körülmények között kezdtem bele újra. A szerzőpáros írása szórakoztató, ugyanakkor elmélyülésre sarkall. Lassan barátkozz vele, és haladj benne fejezetről fejezetre – ízlelgesd akár egy pohár finom bort. Hogy miért?! Mert ez a kötet a saját jóllétünk megtalálásáról szól, ami ugyancsak időt és energiát követel tőlünk.

Ezt a könyvet nők írták, mégpedig azoknak a nőtársaiknak, akik napi teendőik közepette igazi zsonglőrként teljesítenek, megfelelve a társadalom és a családjuk által támasztott elvárásoknak, vagyis valamennyi rájuk osztott szerepnek, úgy, mint feleség, anya, munkaerő és még sorolhatnám. Olyan nőknek, akiket ebben a szürke hétköznapoknak nevezett „cirkuszban” észrevétlenül maga alá gyűr a feladataikkal való állandó bűvészkedés. Ezek a ciklikusan ismétlődő folyamatok ugyanis azt eredményezik, hogy mi nők kimerülünk és érzelmileg kiégünk. A kötet abban segít, hogyan találd meg az utat, amivel mindez elkerülhető. Oldalról oldalra haladva megtapasztalhatod, amit már a bevezető is megfogalmaz, hogy amit érzel az teljesen természetes, és nem vagy vele egyedül a világban.

Amikor irodalomterápiás szempontból vizsgálunk egy szöveget, akkor az olvasása közben jelentkező érzéseinket és értelmezéseinket próbáljuk meg beazonosítani. Például, hogy egy adott rész miért érintett meg bennünket különösen, és miért foglalkoztatott még napokig. Miként jönnek elő az olvasottak kapcsán az átélt élettapasztalataink, és hogyan tudunk a szöveg által közelebb kerülni önmagunkhoz. Ezen szemlélet mentén próbálom megmutatni neked, hogy mit adhat számodra az Érzelmi kiégés című könyv, és hogyan járulhat hozzá a mindennapi jólléted megtaláláshoz.

Hogyan birkózz meg a stresszel?
A jelenet lehet, hogy számodra is ismerős: a munkahelyeden éppen egy megbeszélésen ülsz, amikor az a bizonyos „kedves” kolléga hozza a szokásos formáját, mert beszól neked, okoskodik, és játssza a megmondó embert. Te – megfelelve a társadalmi elvárásoknak – fegyelmezetten, türelmesen és mosolyogva végighallgatod, ahelyett, hogy egy jól irányzott ütéssel képen törölnéd. A történtek után persze igyekszel lépéseket tenni annak érdekében, hogy ez legközelebb ne fordulhasson elő: jelzed a felettesednek az esetet, és arra kéred, legközelebb ő is figyeljen fel az ilyen helyzetekre. Jobb kéz, bal váll, gratuláció – a stressz okát (a stresszort) gyorsan kezelted, de a problémát mégsem tudod lezárni. A szituáció ugyanis többször visszakúszik a gondolataidba, rágódsz rajta, így aktívan fenntartod a feszültséget magadban, ami hosszú távon káros a szervezetedre. Hiszen a stressz attól válik ártalmassá, hogy megrekedünk benne. A könyvben több módszer is arra sarkall, hogy az egészséged érdekében cselekedj, és billentsd ki a testedet ebből az elakadt helyzetből, mivel „a jóllét nem létállapot, hanem cselekvési állapot”. Ilyen megoldási stratégia például a fizikai aktivitás, a mély és lassú légzés, a nevetés, a háziállatod simogatása, egy jó kis sírás vagy az úgynevezett „hat másodperces csók”. A szakemberek szerint ez az időtartam éppen megköveteli tőled, hogy tarts egy kis szünetet, és gondolatban kiszakadj abból a szituációból, amibe érzelmileg beleragadtál.

Olvasás közben elgondolkodtam azon, hogy az említett módszerek közül nekem melyik szokott segíteni… Egyértelmű, hogy az edzés, a tánc, vagyis a fizikai aktivitás. Mozgás közben ugyanis leköt a zene ritmusának és az oktató mozdulatainak követése, s mert a figyelmem fókusza ezekre kerül, így kizökkenek a korábbi gondolataimból. Az óra végére általában már nem is tudom, hogy mi volt az, ami annyira felbosszantott.

Te hogyan zárod le a stresszt? Neked mi segít benne?

A bennünk élő „felügyelő”
Az életben folyamatosan vannak céljaink, amiket szeretnénk elérni. Nem kell feltétlenül magasztos dologokra gondolnod, lehet ez annyi, hogy reggel időben beérj a munkahelyedre. Ám ahol éppen tartunk, és ami felé törekszünk, az általában nem esik egybe, a kettő közötti hézagot pedig „felügyelőnek” nevezték el a könyv szerzői. A bennünk élő „felügyelő” a tervünk elérése érdekében szüntelenül nyomon követi a haladásunkat a kijelölt cél felé. Ez tulajdonképpen egy agyi mechanizmus, amely eldönti, hogy adott ponton érdemes-e tovább próbálkoznunk, vagy inkább engedjük el az egészet. Azért fontos ennek a folyamatnak a megismerése, mivel ezáltal „képesek leszünk megbirkózni a kontrollálható és a kontrollálhatatlan stresszorral”. A kontrollálható stresszort tervszerű problémamegoldással tudod kezelni. Nekünk nőknek talán már ismerős is lehet ez a módszer, hiszen a fél életünket a táskánkban hordjuk, mert gondolatban mindig elemezzük a pillanatnyi helyzetet, majd tervet készítünk, és azt végre is hajtjuk. Az eredmény pedig a retikülünkben van. A kontrollálhatatlan stresszor ellenszere a pozitív átértékelés. Például ülsz a dugóban, de bosszankodás helyett lehetőségként tekintesz rá: hangoskönyvet vagy podcastbeszélgetéseket hallgatsz. Ha ezek egyike sem segít, akkor sincs minden veszve. Definiáld újra a győzelmet és a kudarcot. A győzelem átfogalmazása azt jelenti, hogy a végső célodhoz vezető úton kisebb célokat határozol meg magadnak, és máris hatékonyabbnak tűnik a haladásod. Ha ezt nem tudod megtenni, akkor a kudarcot kell felülvizsgálnod. Lehet, hogy nem érted el a kitűzött célodat, de elértél valami mást. És honnan tudod, hogy mikor jött el az a pont, amikor érdemes feladnod a tervedet?! Racionalizálj, vagyis jöjjön az „előny maximalizálása és költségek minimalizálása”!

Az említett stratégiák közül rám kifejezetten jellemző a tervszerűség: ennek eredményeként született meg az a kérdés, amit a férjem akkor szokott feltenni, amikor egy rövid időre átadom neki a táskámat: Fél téglát is hoztál magaddal?! Ezzel összefüggésben nem meglepő, hogy folyamatosan racionalizálok, amit a saját eszköztáramban úgy nevezek, hogy pro és kontra lista.

Mit gondolsz, Rád milyen megoldási módszer jellemző?


A „Valami Nagyobbad”
A szerzőpáros így fogalmazza meg azt a bizonyos dolgot, ami igazán fontos a számunkra, ami értelmet ad az életünknek. Az én „Valami Nagyobbam” az írás. Hogy számodra mi jelenti ezt? Egy egyszerű kérdésre adott őszinte felelettel választ kaphatsz rá: „Mit csinálok, amikor a legerőteljesebben érzem úgy, hogy azt teszem, amit tennem kell?”
Tedd hát fel bátran magadnak ezt a kérdést, és ha a válaszod nem a gyermekeid vagy a családod lesz, attól még nem vagy rossz ember, csak erőteljes hatással van rád az „Emberi Adakozó Szindróma”.

Mi az „Emberi Adakozó Szindróma”?
„Olyan személyes és kulturális hiedelmek és viselkedésformák együttese, ami próbálja elhitetni velünk, hogy az egyes emberek életének egyedüli értelme az, hogy szépek, boldogok, nyugodtak és nagylelkűek legyenek és mindig odafigyeljenek mások szükségleteire.” És akkor is így kell tenned, ha belül nagyon nem ezt érzed, mert megpróbál megakadályozni abban, hogy a valódi értelmet keresd az életedben.

Ez a „szindróma” a kötet több fejezetében is megjelenik, rendszerint azzal a mondattal társítva, hogy: „állj vissza a sorba”. Jobban belegondolva megtalálhatod az összefüggést. Hiszen, ha a „Valami nagyobbadnak” megfelelően próbálsz élni, akkor nem másoknak adsz, hanem magaddal és a saját boldogulásoddal törődsz, ezzel viszont kivívhatod a többség rosszallását.

Sokszor azért állunk vissza a sorba, mert attól félünk, hogy mások mit gondolnak rólunk, a legtöbben pedig éppen ez miatt inkább ki sem állunk a sorból.

Mi a Te „Valami Nagyobbad”? A Te életedben hogyan jelenik meg az „Emberi Adakozó Szindróma”?

Az „Őrült nő” a padláson
Az írókat Charlotte Brontë nagy sikerű Jane Eyre című klasszikusának egyik nőalakja (Mr. Rochester tébolyult felesége, aki a ház padlásán él bezárva) inspirálta arra, hogy a belső vívódásainkat „Őrült nőként” definiálják.

A fejünk a padlás, és ott lakik a mindannyiunkban jelen lévő „Őrült nő”. Ő a mi okosabb, szebb, csinosabb és társadalmilag elfogadottabb változatunk. Létezésének oka, hogy áthidalja a szakadékot a között, akik vagyunk és akiknek lennünk kellene, azaz a „Valami Nagyobbunk” és az „Emberi Adakozó Szindróma” között tátongó űrt. Ez, a padlásunkat elfoglaló másik énünk az állandó önkritikánkból és a szűnni nem akaró perfekcionizmusunkból táplálkozik. Azonban a folyamatos önostorozás és elégedetlenkedés helyett megpróbálhatnánk inkább együtt érezni önmagunkkal. Mondhatnád, hogy egyszerűnek hangzik, pedig sokkal nehezebb, mint kritikusnak lenni magaddal szemben. Ahhoz, hogy együtt tudj érezni önmagaddal, szembe kell nézned a saját fájdalmaddal, és el kell ismerned a gyengeségeidet. Az így születő együttérzés teremti meg a lehetőségét annak, hogy lecsendesítsd az elmédben az „Őrült nőt”. Így leszel képes meglátni a különbséget a valódi önmagad és a világ által támasztott elvárásoknak megfelelni akaró önmagad között.
Ez az őrült nős hasonlat nekem kifejezetten tetszett, mert napi szinten tapasztalom, hogy jelen van az életemben, de bevallom, ebben a formában még nem gondoltam rá. Most azonban megtettem, és valamiért nem lepett meg, hogy nem az önmagammal való együttérzés, hanem inkább az önostorozás jellemző rám, a mindig kihozni magamból a maximumot gondolata.

Rád mi a jellemző, mit mond neked a Te „Őrült nőd”?

Ez a néhány gondolat csak a töredéke annak, amiről a könyv szól. Ebben a cikkben a kötet olvasása közben megfogalmazódott gondolataim és érzéseim által szeretném felhívni a figyelmedet arra, hogy bizonyos részeknél, milyen módon tudsz kapcsolódni a szöveghez.

Gondold végig saját magadra vetítve az olvasott szituációt. Felidegesítenek a munkahelyeden, ami stresszt okoz benned? Hogyan vezeted le? Felmerül egy újabb probléma? Miként oldod meg? Egyáltalán mi jellemző rád az ilyen helyzetekben? Mindannyiunknak vannak válaszai ezekre a kérdésekre, csak nem biztos, hogy tudatában vagyunk annak, hogy azok a saját, magunk által kialakított megküzdési stratégiák. Az életed nem egyik napról a másikra fog megváltozni az olvasottaktól, és dönteni sem fog senki helyetted hasonló szituációkban, de muníciót kaphatsz a változtatás módjára. Ha már csak egy dolog kapcsán megfogalmazódott benned, hogy ez nem is olyan rossz ötlet, és kipróbálod, akkor már megérte időt szánnod erre a könyvre.

Fotó: Panna