Szép gondolat a karácsonyi számadás, és az azt követő megnyugvás érzése. Vagyis szép dolog lenne… Ha ugyanis tele vagy feszültséggel és szorongással a „kötelező”, örömteli várakozás helyett, akkor se csüggedj, ez teljesen normális emberi érzés.

Az ünnepek előtti felturbózott hajsza az ajándékokért, a bevásárlóközpontok harsogta Last Christmas-feldolgozások, a legjobb hal beszerzése a boltból, az idegrendszerünk év végi utolsó rúgkapálásai vagy a munkahelyi lezárások gyötrelmei ugyanis nem igazán engedik ezt a boldog ünnepvárást. Pedig szenteste és az azt követő napokban remek alkalom nyílna önmagunk és a szeretet teljes megélésére, közben kipihenve a fáradalmakat testileg és lelkileg is. Nem szívesen monologizálnék most a szeretetről – ami valahogy tényleg homályosodni látszik mostanában –, és talán pislákol még a remény, hogy ez csak egy fals kép az ünnepekről, amit a fogyasztói társadalmunk diktálta életvitel tükröz a világunkra. Talán még nem hunyt ki a jó érzések lángja, és nem kell állandóan arra panaszkodnunk, hogy: „régen persze nem ez volt, nem az ajándékokról szólt…” Ugyanis ott lapul valahol a szeretet, csak néha elvész az utolsó napok idegtépő ajándékvásárlásának ködében, a tonnaszám kapható tuttifrutti szaloncukrok, a színpompás, beszélő gömbdíszek és a tucatszámra sorakozó, két méteres, megfizethetetlennek tűnő nordmann fenyők árnyékában.

De ha már a gömbdíszeket említettem… A karácsonyi szokásainkat nagyon szeretjük – „örököljük”, majd visszük és adjuk tovább őket. A nagymamám karácsonykor az ünnepi teríték mellé mindig odakészítette az almát és a diót, és ha azok kibontva egészségesek voltak, akkor az a mi testi jóllétünket jelentette a következő évben. Természetesen, ha véletlenül becsúszott egy-egy rossz dió, mama már ugrott és cserélte is egy egészségesre, mielőtt még észbe kaptunk volna. De akadnak más kedves szimbólumok is, amikről talán nem tudunk. Most összegyűjtöttem néhányat közülük.

1. A már említett dió és alma az eredendő bűnre, a tudás megszerzésének a vágyára emlékeztethet bennünket. A dió bölcsesség-jelkép, formája az emberi agyhoz hasonlatos, magjában pedig ott rejtőzik egy hatalmas fa lehetősége. Ez az apró termés a jövendő nemzedékbe vetett hitet is jelképezi, az aranyalma és az aranydió pedig a fénylő bölcsességet hozza el nekünk.
2. A fenyőfa az örök életet és az áldozatkészséget szimbolizálja, zöld színe és örökzöld mivolta, is ezt jelképezi. Ágainak elrendezése az életspirálra utal, ezért is fontos, hogy arányos fát válasszunk, kiugró és hiányzó ágak nélkül.
3. A csúcsdísz többnyire csillag formájú, mert a betlehemi jó hír égi hordozójának a jelképe. Ugyanis ez a fénylő égitest hozta hírül a keleti bölcseknek, hogy hol születik a Megváltó.
4. A gömbdíszek a teljességet, a bolygókat és a csillagokat jelképezik, egyben az Univerzum végtelenségét. A bolygók energiái hatással vannak életünkre, meghatározva, de nem determinálva azt. A karácsonyi gömb törékenysége az életünk mulandóságára figyelmeztet, míg színe sajátos jelentéssel bír, így mindig olyan darabot válasszunk, melynek tónusa egységben van a törekvéseinkkel.
5. Tudtad, hogy a szaloncukor csupán egy finomság, amely emeli az ünnep hangulatát? Ugyanis ez a modern kori kellék nem tartozik szorosan a hagyományos karácsonyi szimbólumokhoz, mégis elengedhetetlen része lett a fadíszítésnek.
6. A csillagszóró a betlehemi csillagot jelképezi. Olyan szimbólum, amely a reményt és a jó hírt testesíti meg.
7. A csengettyű hangja jelzi, hogy „megérkezett az angyal”, sok családnál ez hozza el a karácsony igazi hangulatát. A pogány kultúrákban démonűző hatást tulajdonítottak a csengőnek, mert rezgésbe hozza a levegőt, és ezzel jó energiákat teremt. A megtisztulás rituáléjában játszik szerepet, akárcsak a tűz elemű szimbólumok, mint a gyertya és a csillagszóró.
8. A gyertya a fényt jelképezi, a keresztény szimbolikában Krisztust: a gyertya ugyanis megsemmisül, miközben fényt ad, ahogy a Megváltónak is meg kellett halnia. A viasz, a kanóc és a láng a Szentháromságot jelenti, egyben a test-lélek-szellem egységét szimbolizálja.
9. Az égősor jelentése ugyanaz, mint a gyertyáé, fénye nem nyomhatja el a szellem fényét. A három sík – test, szellem és lélek –, vagyis a viasz, a kanóc és a láng, a szentháromság üzenete, a fiú megszületése, a fény megérkezése.
10. A girlandok úgy fonják be a fa ágait, akár egy kígyó. Ők emlékeztetnek bennünket az „eredendő bűnre”.
11. A színek is jelentést hordoznak. Az arany, a Nap, mint férfi princípium, továbbá a gazdagság színe. Az ezüst, a Hold női princípiuma, továbbá az odaadó, tápláló anyát jelképezi. A piros szín a termékenység, az élet és halál, továbbá a bűn megtestesítője. Míg a fehér a tisztaságé, az ártatlanságé, addig a zöld a reményt és az életet jelenti.

Biztosan mindannyian érzékeljük azt a jelenséget, hogy a karácsonyi hangulatunk időről időre kopik, pontosan úgy, ahogy öregszünk. Lanyhul az izgatottságunk, már nem számoljuk a napokat és nagyjából tudjuk a „forgatókönyvet” is. Amikor azonban gyermekünk születik, valami megváltozik és újraindul… Feszülten várjuk az ünnepeket, hiszen ez lesz neki az első, a második vagy a harmadik… Vajon elvarázsolja a karácsonyfa, vagy inkább feldönti majd? Melyik ajándéknak örülne a legjobban, tetszik majd neki a csillagszóró? Ismét várjuk és készülünk a karácsonyra: díszítünk, dekorálunk, koszorút kreálunk, és az ablakra hópelyheket fújunk. Újra. Telítődik az ünnep, és feltöltődünk mi is. Gondolom, így van ez rendjén, mert talán ez a karácsonnyal kapcsolatos érzéseink természetes körforgása.