A romantikus vacsora összetevői: egy férfi és egy nő, egy szál vörös rózsa, egy tál ínycsiklandozó étel és egy feszültségoldó ital. Vajon ennyi elegendő egy házasság megmentéséhez? Ezen a ponton folytatódik a Mindenáron.



A konyhai edények hangos csörömpölése töltötte be a helyiséget. Linda a szekrény előtt állt, és elszántan pakolászott. Miután mindent megtalált, amire szüksége lehet a főzéshez, kezébe fogta a távirányítót, és bekapcsolta a falra szerelt televíziót. A böngésző alkalmazással beállított egy néhány órás zenei mixet a kedvenceiből, és hozzáfogott, hogy az Evelinnel folytatott beszélgetés hatására romantikus kísérletet tegyen a házassága megmentésére.

A szerencsétlen baleset után a személyzetből csak a bejárónőt hagyták alkalmazásban, mert ő volt az egyetlen, akit érdekelt, hogy mi történik Lindával. Ugyanis mióta a leányka – mert az asszony így nevezte, amikor kettesben voltak – leesett a lépcsőn, állandóan ott sertepertélt körülötte, mint egy tyúkanyó a kiscsibéi körül. Lindának jól esett, hogy valaki ennyire a szívén viseli a sorsát, ma reggel mégis hazaküldte Klára asszonyt. Az idős nő értetlenkedve nézett rá, látható aggodalommal a szemében, ezért Linda leültette a konyhában, és egy kávé mellett elmagyarázta neki, hogy azzal segít a legtöbbet, ha egy napra magára hagyja, hogy kibontakozhasson.

– Erre van most szükségem, Klára asszony, mert vissza kell találnom a régi önmagamhoz. Menjen nyugodtan haza, higgye el, nem lesz semmi gond.

A bejárónő belátta, hogy egy nap még nem a világ, így nagy nehezen, de engedett a leányka kérésének, ám miután ráeszmélt, hogy aznap tényleg nem ő fogja elkészíteni a finom falatokat, felpattant a székről, és hevesen magyarázni és mutogatni kezdett, hogy eligazítsa Lindát a konyhai felszerelések és hozzávalók között. Ő erre jót mosolygott magában, majd kedvesen a bejárati ajtó irányába terelgette az asszonyt, miután többször is megígérte neki, hogy feltétlenül telefonál neki, ha elakadna.

A reggeli események még most is mosolyt csaltak az arcára. Miután mindent előkészített, nekiállt főzni. Ez a tevékenység régebben mindig megnyugtatta, kreatív energiával és gondolatokkal töltötte fel, és erre vágyott most is. Ma este szerencsére csak ketten lesznek itthon, Bálint és ő. Az öreg ugyanis elhúzott néhány hétre külföldre. Legalább nem rontja itt a levegőt, és talán végre értelmesen tudok beszélgetni a férjemmel, úgy, mint régen. – Ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztatták Lindát. Napok óta az járt a fejében, amit Evelin mondott. Miért ne vehetné a sorsát végre a saját kezébe?! Az apósa elutazása alkalmat teremtett arra, hogy kettesben legyenek Bálinttal, és átbeszéljék a dolgaikat. Tegnap este vetett egy pillantást a közös Google-naptárjukra, amit még a baba miatt kezdtek el vezetni. Sok értelme ugyan nem volt, mert hiába írta be a vizsgálati időpontokat, Bálintnak csak egyre sikerült odaérnie. A negatív gondolatatokat azonban most igyekezett elhessegetni magától. A naptár szerint ma estére semmilyen betervezett programja nem volt a férjének, így hét órára beírta, hogy „randivacsora”, és egy kis szívecskét is odaszúrt a bejegyzés mellé. Remélte, hogy Bálint érteni fogja a célzást, és időben hazaér. Egy pillanatra azért felvillant az emlékezetében az a végzetes este, ami hasonlóan indult, de bízott benne, hogy ez a mai máshogyan fog véget érni.

Még egyszer gyorsan átgondolta, hogy minden hozzávaló ott van-e a konyhapulton, majd nekiállt elkészíteni a lasagnét. Amikor még külön éltek az öregtől, ez az étel gyakran szerepelt kis háztartásuk étlapján, mert Bálint imádta. Linda abban bízott, hogy a régi, közös étkezések emléke segít majd nekik, hogy újra közelebb kerüljenek egymáshoz. Benyúlt a konyhaszekrénybe, és egy doboz tésztát vett elő. Ennyi csalást megengedhetek magamnak – mosolyodott el. Minden mást, a paradicsomszószt, a húsos ragut és a besamel mártást ő készített el gondosan, pont úgy, ahogy Bálint szerette. Miután összeállította az ízletes fogást, betette a hűtőszekrénybe, hogy az ízek összeérjenek. A sütést közvetlenül a vacsora előttre időzítette, hogy se túl forró, se túl hideg ne legyen, mire Bálint hazaér. És akkor még egy kis csalás! Mert desszertnek meg ott lesz a mindig bedobható jégkrém. – Elmosogatott és elpakolt maga után, kikapcsolta a tévét, majd elégedetten nézett végig a rendezett konyhán. Most legalább kézzel fogható és szemmel látható eredménye is van annak, amit csináltam. – Evelinnel beszélgetve ráébredt arra, hogy talán még nincs minden veszve, és a házassága megmenthető, legalábbis egy próbát mindenképp megér. Úgy tervezte, hogy a ma este lesz az a bizonyos próba.

Vetett egy pillantást az órájára: még bőven maradt ideje arra, hogy átöltözzön. Felment az emeletre, letusolt, és törölközőbe csavarva belépett a hatalmas gardróbba. Leült a szoba közepén álló bársonypuffra, és tanácstalanul bámulta a ruhákkal és cipőkkel teli szekrényeket. Tekintete a bal oldalon logó ruhatároló zsákokra esett. A gondosan elcsomagolt szetteket csak egyszer viselte egy-egy unalmas estélyen, fogadáson vagy vállalati vacsorán, ahol Bálinton kívül senkit sem ismert. Ekkor egy újabb emlék villant be a tragikus estéről: a fekete ruha és az a tűsarkú cipő. Gyorsan megrázta a fejét, ezzel is jelezve magának, hogy ma biztosan nem arról az oldalról fog választani. A jobbra eső polcokon volt néhány egyszerűbb darab. A szemével gyorsan felmérte a kínálatot, és fejben már össze is állította a tökéletes szettet. A szexi fehérneműre felvett egy szűk fazonú farmert és egy csipkés, fekete topot, arra pedig egy elöl megköthető fehér muszlininget. Ezt lazán kigombolva hagyta, és valahol derékmagasságban masnira kötötte, ezzel diszkrét eleganciát csempészett az egyébként egyszerű öltözékbe. Cipőt viszont most szándékosan nem választott. Végül belenézett a hatalmas állótükörbe – elégedett volt a végeredménnyel.

Már majdnem mindennel kész volt. A lasagnét még betette a sütőbe, és szépen megterítette a konyhai asztalt, mert úgy gondolta, hogy az óriási étkező teljesen felesleges lenne kettejüknek. Ahogyan ez az irdatlan nagy ház is. Erről is jó lenne beszélnem Bálinttal. Jaj, Linda! Nyugodj már le! Egyszerre csak egy dologgal hozakodj elő – emlékeztette magát.

Bálint fél óra késéssel ugyan, de megérkezett. Bizonytalanul lépett be a konyhaajtón, kezében egy szál vörös rózsát szorongatott. Zavartan nézett körül, szemmel láthatóan feszengett. Hát, ez jól indul. – gondolta Linda.

– Klára asszony hol van? – szegezte neki a kérdést Bálint.
– Hazaküldtem, mert szeretnék veled kettesben lenni. Ma én készítettem a vacsorát. Egyébként örülök, hogy értetted a naptárba írt célzásomat.
– Azt, hogy értettem, enyhe túlzás. Inkább próbáltam értelmezni. Talán baj van? Történt valami?
– A rózsát nekem hoztad vagy Klára asszonynak? – terelte el a témát huncut mosollyal Linda.
– Ööö… Igen, természetesen neked – válaszolta Bálint még zavartabban, majd néhány határozatlan lépést tett Linda felé, és esetlenül átnyújtotta a virágot.
– Tedd csak le az asztalra. Addig keresek valamilyen alkoholt. Úgy érzem szükségünk lesz rá – válaszolta Linda, majd kivett a hűtőből két doboz sört, és a konyhapultra tette a még gőzölgő lasagne mellé.
– Sör és lasagne? Ez most komoly?
– Neked tényleg ez a legnagyobb bajod?! Itt állunk egymással szemben, és úgy viselkedünk, mint szűzlányok a kupiban, ráadásul nem vagyunk képesek két értelmes szót váltani, és neked az a legfontosabb, hogy a sör nem passzol a vacsorához?! – csattant fel Linda.
– Hát, akkor jó étvágyat hozzá, én inkább lefekszem. Semmi kedvem veszekedni – jelentette ki Bálint, majd elindult kifelé.
– Legalább veszekedj velem!!! Akkor végre történne valami kettőnk között, és érezném, hogy érdekellek! – kiabált utána Linda, majd néhány másodperc után nyugodt hangon folytatta. – Bálint, mi történik velünk? Hogyan jutottunk idáig?

A kérdések megállították a férfit. Visszafordult az ajtóból, és leült az asztalhoz. Linda vele szemben foglalt helyet. Nézték egymást némán.
– A baba… Tudod, azt hittem, nem szeretnél róla beszélni – törte meg a csendet Bálint.
– Ennek ahhoz semmi köze, ezt te is tudod. Már jóval korábban történt valami, ami miatt akkora lett köztünk a távolság, hogy már egy kettesben eltöltött vacsora is felér az inkvizícióval.

Mindketten elnevették magukat. Linda átnyúlt az asztal felett, megfogta Bálint kezét, és mélyen a szemébe nézett.
– Hiányzik a férfi, akihez hozzámentem. És igen, ami a babával történt egyáltalán nem könnyítette meg a helyzetet, de már előtte is így éreztem. Az apád… – Linda hangja elcsuklott.
– Kérlek, ne beszéljünk az apámról! – vágott közbe Bálint, és elhúzta a kezét.
– Muszáj róla beszélnünk, mert teljesen kisajátít magának. Állandóan elrángat mindenféle tárgyalásra és céges útra, mi meg alig látjuk egymást. Lassan már nem is szólsz hozzám, így aztán fogalmam sincs, mi történik veled. Régen rengeteget beszélgettünk, még semmiségekről is. Neked ez nem hiányzik?! És én? Én sem hiányzom? – törtek elő Lindából a kérdések.

Bálint elgyötörten hallgatta, majd visszafogott hangon megszólalt.
– De hiányzik. És te is hiányzol. Viszont az apám és a cége nélkül fogalmam sincs, hogy mihez kezdhetnénk. Valamiből élnünk kell. És ha mégis kilépnék, és megpróbálnék egyedül felépíteni egy új vállalkozást, biztosan nem hagyná, mert nem a fejlődést és a lehetőséget látná benne, hanem a konkurenciát, amit el kell taposni. Szóval, sakk-matt – nevetett fel kényszeredetten.
– Erről eddig miért nem beszéltél?
– A vetélésed után bezárkóztál, és elérhetetlen lettél számomra.
– Mégis mit vártál tőlem?! Nem voltál ott! Csak egyetlen vizsgálatra jöttél el, utána mindent magamnak kellett megoldanom. A történtek után meg leittad magad, mintha az bármit megoldott volna! – csattant fel Linda. Hirtelen elhallgatott, és egy nagyot sóhajtott. Hát, ennyit a romantikus elképzelésemről, hogy ma mindent nyugodtan és higgadtan megbeszélünk egy vacsora mellett.

Bálint a szemeit lesütve az asztalt bámulta, miközben az evőeszközökkel babrált, mint egy esetlen kisfiú, aki valami rosszat csinált.
– Tudom, komplett idióta voltam. Kérlek, ne haragudj rám. Meg tudsz nekem bocsátani? – emelte fel kérőn a tekintetét.
– Igen. Azt hiszem. De egyedül nem fog menni, ehhez ketten kellünk. Azt el tudom fogadni, ha szerinted nincs más lehetőség, mint az apáddal dolgozni, viszont ezentúl kettőnkre is időt kell szakítanod. Tudod, őszintén szeretnék hinni benne, hogy ami köztünk volt, még mindig él.

Bálint most Linda arcát fürkészte, mert a hanglejtéséből már egyértelműen tudta, hogy valami megváltozott. Aztán végigsiklott rajta a tekintete. Milyen szép és kívánatos. Lindának feltűnt a kíváncsi pillantás, és kedvesen elmosolyodott.
– Azon gondolkodsz, hogy mi történt velem?
– …meg azon, hogy milyen csinos vagy. – Bálint most épp olyan vágyakozóan nézett rá, mint a kapcsolatuk elején.
– Lehet, de hangsúlyozom, csak lehet, hogy a pszichológus mégsem volt olyan rossz ötlet. De ezt nem mondjuk el az öregnek, még a végén vérszemet kap! – nevette el magát Linda. – A bókod pedig igazán jól esett. Köszönöm. Na, és mit mondasz, megpróbáljuk újra, tiszta lappal?

Most Bálint fogta meg Linda kezét.
– Igen, az nagyon jó lenne. Igyekezni fogok, ígérem. Tudom, hogy az apám miatt nem egyszerű a helyzet, de minden erőmmel azon leszek, hogy ez a dolog újra működjön kettőnk között.

Linda hosszú idő után újra hinni tudott a férjének. Az asztalon áthajolva szenvedélyesen megcsókolta.
– Igazad volt, ehhez a vacsorához tényleg jobban illene egy jó kis vörösbor – kacsintott a meglepődött Bálintra.

Az este további része kellemes hangulatban telt, miközben mindenféléről beszélgettek, és nagyokat nevettek. Linda már az idejét sem tudta, hogy utoljára mikor töltöttek el kettesben ennyi időt. Bálint egy újabb történetbe kezdett, ő pedig csüngött minden szaván. Végre visszakaptam a férfit, akihez hozzámentem. – És ez a gondolat ráébresztette, hogy még mindig szerelmes a férjébe. Őszintén hálás volt Evelinnek. Talán még tényleg nincs minden veszve.

A Mindenáron korábbi részeit ide kattintva olvashatjátok el.