Egyszer volt, hol nem volt… Kint tombol a nyár, de ÉN a hűvös szobám árnyékot adó védelmében ülök egy alkarnyi vastagságú könyv fölött. Már megint vizsgaidőszak van…, és MÁR MEGINT van egy elhalasztott vizsgám. Ahelyett, hogy a strandon trécselnék a barátnőimmel, ÉN MÁR MEGINT egy megmérettetésre készülök, amitől már most kiver a víz. Miért? Mert úgy érzem, hogy akármennyit is tanulnék, akkor sem biztos, hogy sikerülne, mert én ilyen vagyok. De tényleg ilyen vagyok? Miért tör rám ez a megsemmisítő érzés, és miért játszom el újra meg újra ezt a jól ismert szerepet? Most, hogy belegondolok, már az érettségi előtt is hatalmába kerített ez az erő, pedig mindig is jó tanuló voltam. Mitől félek, miért halogatom a fontos feladatokat? Mintha egy komoly kihívás előtt benyomódna bennem egy gomb, ami ugyanazt a lemezt kezdené el játszani…

Akkoriban még nem ismertem a sématerápiát, így azt sem tudtam, hogy a saját sémáim által kreált életcsapdába kerültem, ami még most, felnőttkoromban is rányomja bélyegét a mindennapjaimra. De már dolgozom rajta!



Mi fán teremnek a sémák?
A sémák mélyen rögzült, visszatérő működési mintázatok az életünkben, melyek kora gyermekkorunkban vagy serdülőkorunkban alakulnak ki. Az emlékeink, az érzelmeink, a gondolataink és a hiedelmeink mentén szövődnek, és olyan mélyről jövő alapigazságoknak tűnnek számunkra, melyeket meg se kérdőjelezünk, ráadásul alapvetően meghatározzák azt, hogyan értelmezzük a minket körülvevő történéseket a jelenben. A sémáink alapvetően önfenntartóak, de formálódnak is az életünk során. Úgy működnek, mintha egy speciális szemüvegen keresztül néznénk a világot, ami kiszűri azokat a külső információkat, amik a sémarendszerünknek ellentmondanak. Az így kiszelektált dolgok felett egyszerűen elsiklunk, és közben észre sem vesszük, hogy már csak azokra fókuszálunk, melyek éppen a sémáinkat erősítik meg bennünk.

Miként tud erre megoldást nyújtani a sématerápia?

Az öt alappillér ereje
A sémák kialakulásakor gyakorlatilag az alapvető érzelmi szükségleteink sérülnek. Öt ilyen alapszükséglet van, melyek megjelenése az egészséges gyermeki fejlődés során aszerint változik, hogy éppen melyik kerül fókuszba. Első meghatározó eleme a kapcsolati vagy szeretetszükséglet, amely egy érzelmi és fizikai biztonságot adó kötődést feltételez szülő és gyermeke között. Az autonómia vagy teljesítőképesség szükséglete pedig azt jelenti, hogy megkapjuk a szüleinktől azt a bizalmat, amitől úgy érezzük, hogy képesek vagyunk egyedül véghez vinni a dolgokat, miközben hibázhatunk is. Nagyon fontos az érzelmek és szükségletek szabad kommunikációja, hogy ne csak a jó érzéseinket fejezhessük ki, hanem azt is elmondhassuk, ha valami aggaszt bennünket, vagy bármi miatt rossz érzésünk van. Ugyanakkor elengedhetetlen a spontaneitás- és játékszükséglet, hiszen időről időre igényünk van a pihenésre, és arra, hogy szabadjára engedjük a kreativitásunkat. A határok és keretek szükséglete pedig a társas együttélés alapszabályait fekteti le, azokat a kimondott és kimondatlan törvényeket, melyek által megtanuljuk, hogyan legyünk együttérzőek és lojálisak másokkal. Hogyha ezek a szükségleteink nem elégülnek ki vagy frusztrálódnak, esetleg valami ártalmasat kapunk helyettük, akkor alakulnak ki a sémáink. Ez az érzelmi törés, ez a fajta alapélmény lesz tehát a kiváltó ok.

Mit tehetünk szülőként, hogy ezt megakadályozzuk?

Vissza a múltba
A jelenben mindig azok a helyzetek aktiválják a sémáinkat, melyek valamilyen szempontból hasonlítanak arra a gyermekkori szituációra, kapcsolati közegre, melyben ezek a sémák létrejöttek. Mindenkiben él egy ilyen sebzett gyermeki rész, amely a megfelelő hívószóra – az ismerős élethelyzetre – képes újra aktívvá válni. Ezekben a szituációkban észre sem vesszük, hogy a lelkünk egy része időutazik, és valójában nem is az itt és mostra reagálunk, hanem újraéljük a múltat – gyermekkorunk szereplőit és eseményeit rávetítjük a jelenre, és úgy reagálunk, mint hajdanán.

Hogyan léphetünk ki ebből az időhurokból?

Déjà vu
Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor a természetes alapműködésünktől eltérő módon reagálunk egy-egy szituációra: érzelmileg túl hevesen vagy épp túl ridegen éljük meg, esetleg teljesen lefagyunk, és szólni sem tudunk. Ezekben a helyzetekben valószínűleg benyomódott az a bizonyos piros gomb a lelkünkben, mert valami aktiválta a múltból.

Mit érdemes ilyenkor megvizsgálnunk?

Amikor működik a kémia
A sémakémia szerint, tudattalanul olyan párt fogunk választani magunknak, akivel újra tudjuk élni a gyermekkori történeteinket. Éppen ezért szinte biztos, hogy a partnerünk egy idő után nyomogatni kezdi majd a lelkünk legfájóbb piros gombjait. Ugyanakkor bizonyos párkapcsolatokban a felek sémái egymásba zárulhatnak, vagyis egyik táplálja a másikat: mindketten róják a maguk kis köreit, miközben a gyermekkoruk legfájdalmasabb történeteit élik át újra és újra.

Mi a megoldás?

Ez csak néhány fontosabb alapgondolat a sématerápiáról szóló podcastunkból, melyek ízelítőt adnak lelki és érzelmi működésünk azon elakadásaiból, melyeket kisgyermek- vagy kamaszkorunk óta hordozunk magunkban, valószínűleg öntudatlanul. Miért fontos, hogy ezeket a sémákat felismerjük és feloldjuk akár egy szakember segítségével? Mert képesek gúzsba kötni és nem ereszteni, miközben megmérgezik a lelkünket az élet minden területén.

Hallgasd meg a Jelenlét adását, melyben Vágyi Petra klinikai szakpszichológussal beszélgettünk, hogy megtudd a fenti kérdésekre adott válaszokat, és elindulhass azon az úton, amely során megszabadulhatsz saját sémáid börtönéből.