Gyermekként még minden olyan meseszerű, mintha az életünket édes csokimázzal vonták volna be, melynek habos tetejére egy zamatos epret is biggyesztettek. Akkor még hiszünk abban, hogy a mesék valóra válnak. Aztán felnőttként, mintha szépen lassan eltűnne ez az édes-fényes bevonat, és csak a csupasz valóság marad, ami se nem édes, se nem habos, és az a bizonyos eper, mintha soha nem is lett volna a tetején – ez a való élet. És ebben bizony már semmi sem tökéletes­…

Pokorny Lia egyszemélyes estjén egy érzelmi hullámvasútra pattanhatunk fel. A történet életünk forgatókönyvét indítja el bennünk, s mialatt a lelkünk mélyén kalandozunk, az utazás közben felmerülő kacifántos kérdésekre a főhőssel együtt találjuk meg a válaszokat. A darab megmutat egy lehetséges utat, amely ugyan nem nyílegyenes, sőt, néhol kész labirintusnak tűnik, mégis a boldogság felé vezet. Pokorny Liával A majdnem tökéletes boldogság receptje című darabról beszélgettünk.



– A szövegkönyv írása gyógyítóan hatott rád?
– Igen, hiszen – és hiszem – minden szónak, ami pozitív értéket képvisel és sugall, gyógyító ereje van. A magyar nyelv különlegesen gyönyörű, s bár nehéz, mégis az anyanyelvünk. Ha valaki épp a naplóírásban találja meg önmagát, tegye csak szorgalmasan, de lehet, hogy egy glossza, egy vers vagy épp egy blogbejegyzés adja meg neki azt a teret, ahol kiadhatja magából az érzéseit.
– Milyen volt a saját írásodat szövegkönyvként olvasni?
– Az írásom és én, már majd egy éve együtt élünk. Igazából nincs jelentősége, hogy szövegkönyv lett belőle, hiszen az a színészi munka egyik kelléke. Viszont azt felfogni, hogy ezt a 37 oldalt mind én írtam, nos, azt még most is nehezen tudom. (nevet)


– A szöveg tanulása közben határozott elképzelésed volt arról, hogy mindez hogy fog életre kelni a színpadon, vagy ebben teljes mértékben a rendezőre hagyatkoztál?
– Állandóan kételkedtem, hogy jó-e, amit és ahogy csinálok. Ugyanakkor biztosnak kellett lennem magamban, hogy erős kézben, és főként biztonságban tudom tartani a közönséget. Szeretem az embereket, és idestova harminc éve azt tapasztalom, hogy ők is szeretnek engem. Innentől ez egy olyan biztos alap, ami mellett nem lehetett elmenni. Botos Éva rendező pedig fantasztikus tudással és kreativitással van megáldva, hogy amihez nyúl – és tette ezt a Liaison című előadásom rendezésével is –, abból csak jó dolog tud kisülni. Így, mi ketten, tulajdonképpen öt hét próbafolyamat alatt ezt az előadásomat is kisütöttük, és úgy érzem, hogy a premieren, a MOMkultban összegyűlt 680 nézővel együtt örömtáncot jártam. Egyszerűen felemelő volt, ami ott és akkor megszületett a színpadon, velük együtt.
– Tudatos döntés volt részedről, hogy interakcióba kerülj a közönséggel?
– Mindig is szerettem volna lebontani a hagyományos színházi élményben azt a bizonyos negyedik falat, amit a nézők úgy érzékelnek, mintha köztük és a színpad között húzódna, melyen keresztül csak bekukucskálni tudnak egy színházi előadásba, egy történetbe, egy helyzetbe. Imádok a közönséggel kommunikálni, interaktálni és improvizálni – mindez azonnal adta a lehetőséget, hogy mindezt úgy építsem be a saját előadásomba, hogy közben a legjobban tudjak érintkezni velük.


– Milyen rituáléd van a fellépések előtt?
– Rituálém nincs, de általában az előadás előtti utolsó húsz percben már rendkívül izgatott és ideges vagyok az öltözőben – a lámpaláz bekapcsol, ugyanakkor adrenalin- és dopaminfröccs árasztja el a testemet. Félek, miközben hihetetlen módon várom az előadást, és persze mindig felteszem magamnak a kérdést: Lia, normális vagy? Minek kellett ez neked? (nevet)
– Kikhez szól a darab?
– Az előadás azokhoz szól, akik nem tudnak kilépni az önsajnálatból, és arra ösztönöz minket, hogy szeressük önmagunkat. Gyerekként sokan elképzeljük, hogy mit jelenthet a tökéletes boldogság, de felnőttként fel kell ismernünk, hogy valójában csak a majdnem tökéletes boldogságot érhetjük el.
– Mi lenne számodra a majdnem tökéletes boldogság receptjének nélkülözhetetlen hozzávalója?
– A humor. Enélkül nincs elviselhető lét. És az önbizalom, mert nélküle viszont nincs élvezhető élet. Minden más csak fűszer. Hiszem, hogy már ebből a két alapelemből bárki nagyot tud előre lépni a saját életében és elakadásaiban.

Ha te is keresed az örök boldogság receptjét, akkor gyere el április 30-án Dunapatajra, mert Pokorny Lia megsúgja nekünk a titkos összetevőket interaktív, improvizációval fűszerezett, porcukorillatú estjén (jegyek).