A párkapcsolatok világa talán az egyik legösszetettebb és legizgalmasabb területe az életnek, melyben mindannyian folyamatosan keressük az egyensúlyt. Minden kapcsolat más és más, mégis vannak olyan visszatérő mintázatok és törvényszerűségek, amelyek meghatározzák a szerelmi életünket. Sokszor úgy vélekedünk, hogy ha két ember szereti egymást, akkor majd minden magától értetődően működik közöttük, de ez bármennyire is tűnik ideálisnak, nem ilyen egyszerű. A szerelem nem egy tiszta, könnyen kiszámítható képlet, hanem egy folyamatosan változó egyenlet – talán épp ez teszi annyira izgalmassá –, melyben számtalan tényező játszik szerepet. A partneri kapcsolódásaink minőségét és alakulását olyan dinamikák befolyásolják, amelyek ismerete segítségünkre lehet abban, hogy harmonikusabb, tartósabb és kielégítőbb kapcsolatokat építsünk. Kurucz K. Kata pszichológus írása.

Ezekből a tényezőkből szemezgettem nektek néhányat, bízva abban, hogy talán sokatok számára fáklyaként szolgálhatnak a jövőben a párkapcsolatok dinamikájának végtelen, megannyi meglepetést és váratlan helyzetet rejtő útvesztőjében.

Három alappillér

Robert Sternberg már-már unásig ismételt elmélete szerint, egy kapcsolat minőségét három kulcsfontosságú tényező – az intimitás, a szenvedély és az elköteleződés –, valamint ezek kombinációi határozzák meg. A három elem tökéletes egyensúlya – amire mindannyian vágyunk – adja a „beteljesült szerelmet”. Ebben ugyanolyan mértékben van jelen az intimitás vagy érzelmi közelség (az őszinte, mély beszélgetések és egymás megértése), az elköteleződés (tudatos döntés amellett, hogy a kapcsolatot hosszú távon szeretnénk fenntartani), illetve a szenvedély (testi vonzalom a másik iránt).

Talán mondanom sem kell, ahogy az élet más területein, úgy a szerelemben sem létezik tökéletes egyensúly. Már az is pozitív jel, ha mindhárom tényező jelenlétét fel tudjuk fedezni a kapcsolatunkban, azonban ha ezek nem egyenlő arányban vannak jelen, az egy percig se ébresszen bennünk kétséget a közös jövőt illetően. Teljesen természetes, ha időszakosan egyik-másik kerül előtérbe, a harmadik pedig hátraszorul, majd ahogyan változnak a hétköznapjaink, éppen a másik tényező vagy tényezők kerülnek középpontba. Gond csak abból adódhat, ha valamely részlet vagy részletek huzamosabb ideig maradnak háttérben, vagy akár teljesen kikerülnek a kapcsolatunk alapvető építőelemeinek repertoárjából. Persze a „csak” egy vagy két komponenssel bíró kapcsolatoknak is van helye és létjogosultsága, de Sternberg szerint „nagybetűs” szerelemről csupán mindhárom tényező együttes jelenléte esetén beszélhetünk.

Ki így, ki úgy
Vagy vegyük például a sokszor évtizedeken át tartó barátságokat, ahol (már) csak az intimitás van jelen, hiszen a felek aligha fordítanak különösebb figyelmet arra, hogy a kapcsolatukat fenntartsák, ugyanakkor, ha véletlenül mégis összehoznak egy találkozót, ugyanott tudják folytatni a beszélgetést, ahol korábban abbahagyták.

A kihűlt szerelmek, a több évtizedet megélt házasságok esetében pedig gyakori jelenség, hogy a pár között kizárólag már csak elköteleződés van, de a mély beszélgetések, a közös pillanatok vagy szexuális együttlétek réges-rég nem képezik a kapcsolat részét.

És végül, de nem utolsó sorban, a kizárólag szenvedélykomponenssel bíró kapcsolatoknak is megvan a maguk létjogosultsága – ezek azok a bizonyos egyéjszakás kalandok.

Az intimitás és az elköteleződés együttesével a hosszú párkapcsolatokban találkozhatunk, ahol a szexualitás aligha vagy egyáltalán nincs jelen, és a felek barátokká szelídülve, lelki társakként élik együtt a mindennapokat.

Az intimitás és szenvedély elemei jelennek meg a romantikus nyári szerelmek során, amikor mindkét fél tudja, hogy a kapcsolat csak a sulikezdésig, a fesztivál vagy bármilyen más, közösen eltöltött időszak végéig tart. Az intimitás és szenvedély találkozásakor születnek a hirtelen, egyik pillanatról a másikra megkötött házasságok, melyekre a környezet sokszor rossz szemmel néz. Pedig ezek a kapcsolatok akár hosszú távon is működőképesek lehetnek, ha a felek között a későbbiekben létrejön az elköteleződés is.

Ahogyan már említettem, az egyes elemek és azok arányai az idők során természetes módon változhatnak, sőt bizonyos tényezők időszakosan el is tűnhetnek, majd újra megjelenhetnek a kapcsolatunkban. Fontos azonban tudnunk, hogy a meglétükre vagy épp hiányukra mi magunk tudunk leginkább hatást gyakorolni.

Akkor hol is tartunk?
Kapcsolatainkban az idő múlásával nemcsak annak alkotóelemei változnak, hanem az érettsége és a szakaszai is. Ki ne ismerné azt az izgalmakkal, szenvedéllyel és vágyakozással teli időszakot, amely optimális esetben minden szerelem elejét jellemzi? A pillangók a hasban érzését, amikor alig várjuk, hogy újra lássuk a másikat, mert legszívesebben minden egyes percünket vele töltenénk. Ez a szimbiózis időszaka, az úgynevezett rózsaszín köd, az érzés, amely aktuálisan minden egyebet képes háttérbe szorítani az életünkben.

Ahogy ritkul köd, kb. 2-3 év után elérkezünk a leválás korszakához, amikor újra előtérbe kerülnek a saját barátaink, hobbijaink, ugyanis a közösen eltöltött idő mellett ismét fontossá válik az énidő, melyet egymástól függetlenül, külön szeretnénk eltölteni.

A stabilizálódás szakaszában már a közös szokások és a napi rutin kerül fókuszba. Ebben az időszakban veszi kezdetét a gyermekvállalás. A közös életünk ekkor már inkább a család és a gyerekek körüli teendők, valamint a karrier köré szerveződik, mivel most már a szülőkként való kapcsolódásunk ápolása kap főszerepet. Itt válik igazán fontossá a kapcsolatunkba való tudatos energiabefektetés. Ha kiemelkedő figyelmet szentelünk annak, hogy ne csak együtt éljünk a párunkkal, hanem az ebben a szakaszban fontos pillanatokat közösen éljük át, és osszuk meg egymással, akkor egy nagyon mély, stabil kötődés alakulhat ki kettőnk között. Erre pedig nagy szükségünk lesz akkor, amikor elérkezünk a kapcsolatunk következő fázisához.

Ez az újraközeledés szakasza, amely olyannyira meghatározó, hogy sok válásra éppen ekkor kerül sor. Ebben az időszakban teljesednek be az egyéni karrierek, válik teljessé az egzisztencia (ház, autó), és a gyerekek is ilyenkor repülnek ki. Tehát ismét kettesben maradunk a párunkkal, és sok szempontból gyakorlatilag újra meg kell ismernünk egymást. Amennyiben a köztünk lévő elköteleződés mély, úgy még sok boldog és önfeledt pillanat elé nézhetünk. Ha azonban az előző szakaszban túlságosan is távol kerültünk egymástól érzelmileg, úgy elképzelhető, hogy már képtelenek leszünk energiát fektetni abba, hogy az idő közben sok tekintetben megváltozott, számunkra szinte egészen új és ismeretlen emberré lett partnerünket ismét megismerjük, és akár megint szerelembe essünk vele.

Én erre vágyom te arra – hol itt a közös pont?
És ha még nem lenne elég a kapcsolatainkat meghatározó sok tényezőből, gondoljunk csak a Gary Chapman-féle szeretetnyelvekre. Chapman rendszere szerint az emberek öt különböző módon fejezik ki mások felé a szeretetüket. Egyesek dicsérő szavakkal, elismerésekkel, mások apró szívességekkel, kedvességekkel igyekeznek szeretteik tudtára hozni, hogy fontosak a számukra. Vannak, akik inkább a közös időtöltést vagy az ajándékozást részesítik előnyben, megint mások testi érintésekkel, öleléssel, puszival és összebújással jelzik az összetartozásukat.

Ha eljutottatok idáig az olvasásban, akkor már biztosan tettetek menet közben egy-két felismerést a saját kapcsolatotokra vonatkozóan (is), és talán arra is rájöttetek, hogy melyik komponens hiányzik esetleg belőle, vagy hogy éppen melyik szakaszában tartotok, netán azt is tudjátok, hogy mi saját szeretetnyelvetek. Hol itt a hiba? – kérdezhetitek. És igazatok van: sehol. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a kapcsolatunkban mindig ketten vagyunk. Mert mi történik akkor, amikor az egyikünk már javában a leválási szakaszban tart, a másikunk viszont még a szimbiózis kellemes hullámain ringatózna? Az is lehet, hogy valamelyikünk ismét közeledni szeretne – mert mondjuk már nyugdíjas – de a másik még javában a stabilizálódás szakaszában van?

Vagy mi lesz, amikor élménytúrát szervezünk a társunk szülinapjára, miközben ő a legújabb Xboxra vagy épp egy pár aranyfülbevalóra vágyik? Konfliktus, elégedetlenség, kételkedés: Vajon már nem szeret annyira? Ennyire nem figyel rám? Nem tudja, mire vágyom?

Ha pedig ezek a kérdések kimondatlanok és így megválaszolatlanok maradnak, újra és újra felmerülhetnek, és teljesen más irányba vihetik el a gondolkodásunkat és ezzel együtt a kapcsolatunkat is, miközben gyakran a valóságtól egészen elrugaszkodott elképzeléseket, vélelmeket hívhatnak életre bennünk.

Most akkor mit tegyünk?
A számtalan egyéb szempont mellett véleményem szerint két kiemelkedően fontos dolgot érdemes szem előtt tartanunk. Az egyik a nyílt, direkt kommunikáció, ami egyszerűbben megfogalmazva annyit tesz: azt mondom, amit gondolok, és annak mondom, akinek az információt ténylegesen szánom. A másik pedig az énüzenetek használata, másképpen megfogalmazva: nem arról beszélek, hogy milyen a párom vagy a viselkedése, hanem arról, hogy én hogyan érzem magam az adott helyzetben.

Hétköznapi példával élve, nem a barátunknak vagy barátnőnknek panaszoljuk el, hogy a kedves partnerünk mit vétett (már megint!) ellenünk – keresve a megerősítést arra vonatkozóan, hogy micsoda egy borzasztó nővel/férfival van dolgunk –, hanem a párunknak mondjuk el nyíltan és őszintén, hogy az adott dologgal kapcsolatban milyen érzések keletkeztek bennünk, és mit gondolunk az egész helyzetről.

És most nem arra gondolok, hogy az a jó megoldás, ha nekiesünk a másiknak – mert milyen figyelmetlen, és már biztosan nem szeret minket, hiszen inkább a barátaival tölti az idejét –, hiszen így bár azt mondjuk, amit gondolunk, de nem magunkról beszélünk, hanem róla. Ráadásul mindezt úgy tesszük, hogy sok esetben nem is látjuk az adott (gaz)tett mögött meghúzódó valódi szándékot, mégis ítélkezünk a párunk jellemét illetően, amivel könnyen megbánthatjuk.

Ugyanakkor, ha arról beszélünk neki, hogy az adott helyzet milyen érzéseket generált bennünk, és arra kérjük, hogy ő is mondja el, hogyan látja az egészet, akkor már nem róla mondunk ítéletet, hanem a saját, kialakult, aktuális érzelmi állapotunkat osztjuk meg vele. Ennek következtében jó eséllyel könnyebben kaphatunk választ a bennünk felmerült kérdésekre, mintsem ha támadó állásba helyezkedve kérnénk számon az ő viselkedését.

Hogyan is néz ki ez a gyakorlatban? Vegyünk egy egyszerű példát:
– Drágám, este elmennék a haverokkal megnézni a meccset…
– Jaj, ne már! Én azt hittem, hogy ma este együtt leszünk. Miért akarsz elmenni?! A múltkor is inkább velük voltál. Már nem szeretsz velem lenni…?

HELYETT:
– Mostanában többet jársz el a barátaiddal, ezért úgy érzem, mintha már nem szeretnél annyira velem lenni. Te mit gondolsz erről?

Ugyanazt mondtuk el, de nem támadtunk, nem minősítettünk, és saját magunkról beszéltünk, nem pedig a párunkról. Ezzel teret adtunk a kialakult konfliktus nyugodt hangnemben történő, eredményes megbeszélésének.

Persze, mindannyian tudjuk, hogy éles helyzetben ez azért nem megy ilyen egyszerűen. Emberi mivoltunkból adódóan gyakorta ragadnak el minket az érzelmeink, és nincs mindig alkalmunk arra, hogy higgadtan elemezzük a kialakult szituációt, ráadásul sokszor hajlamosak vagyunk azonnal a legrosszabbra gondolni. Azért én bízom benne, hogy az általam leírtak tükrében és akár alkalmazva is őket a gyakorlatban, sikerül majd egy máskor vitába torkolló szituációt békésen rendeznetek. Mert higgyétek el, hálás lesz érte a párotok, és ez a kapcsolatotokon is érződni fog, ráadásul ennek édes gyümölcsét Ti magatok is élvezni fogjátok.