Azzal a kérdéssel szükséges kezdenem, hogy tegeződhetünk-e? Hiszen ez a rovat a mesékről fog szólni, és a mesékhez közvetlenség kell, közelség. A befogadásukhoz pedig odaszentelődés.

Előttem van a kép a bölcsről, aki törökülésben ül a lobogó tábortűz mellett. A közösség lakói körül ülik a lángot és éberen hallgatják őt. A mesélő a történet idejére élet és halál ura: sorsokat mozgat, igazságokról dönt, teremt, varázsol. A mesének és a történetmesélésnek ereje van, hiedelemrendszereket épít, értelmet, kontextust, mélységet ad a világ dolgainak. Az, hogy milyen üzenetet és hogyan adunk át, nem mindegy.
S hogy miért mese? Az igazság az, hogy belőlük merítek, mert olykor, ha kell, kegyetlenül őszinték. Számomra épp olyan kimeríthetetlen ez a világ, mint amikor a természet szerveződését figyelem és csodálom.

A mesékben az archaikus ember megértésre törekszik, együttműködni szándékozik a természettel. A mesehős a körülötte lévő világ része, amivel egységet alkot. A természeti lényeket tiszteli, nagy becsben tartja, szemlélete a mai szavakkal élve organikus illetve ökologikus. És amikor mesélnek nekünk, vagy épp mi mesélünk, érdemes még megfigyelni, hogy a mesei karakterek különös érzékkel és érzékenységgel csak éppen annyit vesznek el az anyaföldtől, amennyit vissza is tudnak adni neki.
A mesék persze épp úgy őrzik azokat a vétségeket is – tanulságként számunkra -, amelyeket az ember követett el a természettel szemben.

Ez a rovat a minket körülvevő csendesebbik világnak, az anyaföldnek és annak kincseinek dedikálja a reflektorfényt, amit manapság nem minden esetben kap meg, vagy nem úgy kap meg, ahogyan megérdemelné.

A fenntarthatóság ma nagyon pörgő téma, kellemes identitásunkhoz illeszteni a zöld jelzőt, szívesen tolmácsoljuk magunkról, hogy barátságban vagyunk a természettel, mert ezt a sapkát ma úgy tűnik megéri, kifizetődő viselni. Önkifejező fogyasztásunk jelentős részét teszik ki olyan márkák termékei, amelyek nyíltan vállalják elköteleződésüket a felelősségvállalás mellett, kiállnak a környezetvédelemért, az állatkísérletek ellen, vagy éppen a zero waste szemléletet támogatják. Tapasztalatom szerint azonban sokszor túlgondoljuk a kérdést, és pont a lényeg az, ami elvész. Valamiért automatikusan drágaként, költségesként értelmeződik ez a fajta életmód, de leginkább olyanként, ami lemondásokkal jár.
Azonban a fenntartható szemlélet életünkbe való beillesztésére bio-bakancslista helyett egy egyszerű és ingyenes gyakorlatot ajánlok: a nyelvtanulást. Ugyan az urbán beton tagadhatatlanul masszív fal köztünk és a vad természet között, mégis nem lehetetlen vállalás az anyaföld nyelvét újra megtanulni. S ha nyitottak vagyunk, hogy rálépjünk erre az útra, hamar el kell jussunk a következő kérdésig: Mit ad a természet ma, az év jelenlegi pontján, az éppen aktuális hónapban?


Arra az esetlegesen felmerülő kérdésre pedig, hogy mi lehet a jutalma a nyelvtanulásnak, egy szó a válasz: kapcsolódás. Helyesebben szólva, a természettel történő újrakapcsolódás. Ez a figyelem, amit ugyanis a körülöttünk lévő világnak szentelünk lehetővé teszi számunkra, hogy jól, értőn, kellő érzékenységgel fel tudjuk ismerni, hogy mi az, ami valóban rendelkezésre áll: mi van aktuálisan a természet éléskamrájában. Az ember felelősségének tudatosítása önmaga és a természet között pedig az egyensúly újbóli visszaállítását eredményezheti.

Következő szint lehet az arra való ráébredés, hogy ez nem más, mint egy szövetség: egységet alkotunk a természettel – hiszen benne létezünk, és úgy van jelen, mint a saját testünkön kívüli test, miként a bőrünkön kívüli bőr.

A 94 éves Sir David Attenborough – angol természettudós, aki főként a világ különböző pontjain forgatott dokumentumfilmjeivel vált a ma élő vélhetőleg legismertebb természetfilmessé-, a Life on Our Planet (Egy élet a bolygónkon) című Netflix-produkcióban ekképpen fogalmaz:
„A természet a mi legnagyobb szövetségesünk és inspirációnk. Csak akképpen kell cselekednünk, ahogyan a természet mindig is működött. Már réges-régen kidolgozta az élet fenntarthatóságának esszenciáját. Ezen a földön egy faj csak akkor tud fennmaradni, tehát akkor lehet hosszútávon életképes, ha minden más körülötte is túlél. Képesek vagyunk a problémák megoldására, amelyekkel ma szembenézünk ember és természet vonatkozásában azáltal, ha ezt a perspektívát realitássá tesszük. Ha gondját viseljük a természetnek, a természet is a gondunkat viseli majd. Itt az idő, hogy mi emberek ne csak egyszerűen gyarapodjunk, hanem olyan életet teremtsünk, amely egyensúlyban van a természettel.” (Saját fordítás)
Ha ráhangolódunk a környezet ritmusára és pulzálására, szövetségeseivé szegődhetünk, mint ahogy hajdan ez a mesékben történt.

A természet rendkívül termékeny és bőkezű, de nem árt tudni, mikor mivel kopogtat be az ajtónkon. Ha nem vagyunk erre tekintettel, olyan erőfeszítésre kényszeríthetjük, ami valójában indokolatlan és felesleges, miközben olyan nagy lábnyomot hagyunk rajta, ami kimerítheti és meg is betegítheti.
Nálam a fenntarthatóság mindenekelőtt ebben a ciklikusságban, és a szezonfigyelésben manifesztálódik. Nem jelent ez mást, mint a természet ritmusára alapozni, figyelemmel lenni, hallgatózni.


A magyar datolyaszilva
A fenti fényképen az egyes alapanyag-típusok csoportosítva szerepelnek, ám találunk rajta egy kakukktojást: „a csillagösvényt”, amely elszórtan, mintegy a képet keretezve, a többi rendszerben heverő szezonalitás mellett látható. Ez a datolyaszilva.
Talán meglepő, hogy a novemberi szezonális, Magyarországon elérhető alapanyagok között említem ezt az egzotikusként definiált, elsősorban Délkelet-Ázsiában, Kínában és Indiában őshonos gyümölcsöt. De nincs itt kérem semmi turpisság.
Timár Zsolt, őstermelő számára az egzotikus gyümölcsök Magyarországon való termesztése már fiatalkora óta misszió. Az első datolyaszilvafát 1996-ban vásárolta és ahogyan ő forgalmaz: „gyümölcse szerelem volt első harapásra”. 2009-ben családi összefogással kezdődött meg a vegyszermentes datolyaszilvafa ültetvényük telepítése. A környezet és a saját egészségünk érdekében jelenleg BIO átállás alatt állnak, hogy biztosítani tudják a káros anyagtól mentes hazai gyümölcsök termesztését. Zsolt célja az, hogy itthon is minél több ember részesüljön ebből a mediterrán élményből.
A sárgabarack édességét eszünkbe juttató, elsősorban a szubtrópusi és a szubmediterrán klímát kedvelő gyümölcsök ősszel kezdenek érni. A termések alakja igen változatos, előfordulnak a lapított gömbtől, a megnyúlt típusokig. A még éretlen hamvaszöld, viaszos gyümölcsök október-november táján, párhuzamosan azzal, ahogyan a lombkoronák színe változik, átszíneződnek citrom, narancs vagy vörös színűre, ezzel jelezve nekünk, hogy fogyasztásra alkalmasak.
Én Budapesten, a Szabó István által rendezett Szerelmesfilm című mesterműből is ismert Tűzoltó utcai piacon találkoztam velük. Aki csak teheti látogasson el egyszer a Pancs-Gasztroplaccra, mert ott van lehetőség megízlelni ezt a mediterrán tüneményt.

Az első Mese habbal cikk jövő héten hétfőn érkezik.

Fotó: Éva