Szépen lépegetett az álmai felé, és ma már egy ország hallgatja nap mint nap a rádióban. Majoros Rita még ma is nehezen hiszi el, hogy a gyermekkori álma egy csettintésre valóra vált, amikor elhívták egy meghallgatásra…

– Pesten találkoztam Ritával és a szíve csücskével, Zerge kutyával, aki az autóba pattanva várta, hogy elinduljunk Kisorosziba, a címlapinterjú fotózására. Az agár kezdetben bizalmatlan és félénk volt, de gyorsan megbarátkozott velünk, és a fotókon már arisztokrata származásának megfelelően a gazdája mellett, elegánsan pózolt.
– Mikor szerettél bele az agarakba?
– Filmekben láttam, hogy sok hercegnő kastélyának a kertjében agarak szaladgálnak – gyönyörűek voltak, és én imádtam ezeket a jeleneteket. Már gyermekkoromban tudtam, hogy egyszer lesz egy ilyen kutyám, aztán az egyetemen elmentem egy kutyás napra, ahol végleg beleszerettem ebbe a fajtába. Ezután ellátogattam egy tenyészetbe, és ott eldöntöttem, hogy fekete színűt szeretnék.
– Mondhatni kiválasztottátok egymást…
– Ez így igaz! Én a szüleit választottam, Zerge pedig engem! Amikor az anyukája vemhes volt, én már kijártam hozzájuk, és egyre több dolgot tudtam meg róluk. Miután megszülettek a kicsik, az egyik az ölembe kúszott, onnantól tudtam, hogy ő az én kutyám! Ő volt Zerge. Hazavittem és persze sorra jöttek a kihívások, mivel soha nem volt még kutyám. Elméletben ugyan ismertem az állattartás szabályait, de a gyakorlatban egyáltalán nem.
– Nagy felelősségre tanít a kutya…
– Az biztos, amióta Zerge velem van, magamat is jobban megismertem.
– Mit tudtál meg magadról?
– Azt, hogy sok lemondással jár a kutyatartás, de én ezt meg tudom tenni érte. Most már nem mehetek csak úgy szabadon bárhova, mert gondoskodnom kell róla – szüksége van arra, hogy velem legyen.
– A kutya állítólag hasonlít a gazdájára, ezt Te is észrevetted?
– Ebben van valami! Egyébként nagyon tudatosan választottam. Azon kívül, hogy gyermekkoromban tetszett ez a fajta – mert nagyon szép –, az is érdekelt, hogy mi jellemző rá. Fontos volt számomra, hogy az életembe be tudjak illeszteni egy négylábú társat, ezért mindenképpen egy nyugis kutyára volt szükségem, aki ha elmegyek dolgozni, nem szedi szét a lakást.
– Munka után, fáradtan hazaérsz, és jöhet a kutyás műszak…


– Ez így van! Egyébként szeretek vele lemenni a parkba, mert közben én is teljesen kikapcsolok. Zerge jól elvan a többi kutyával – játszanak, labdáznak –, én pedig látom rajta, hogy élvezi, és ez engem is örömmel tölt el.
– A nővérednek is van kutyája, és közös programokat is szoktatok szervezni. Milyen a kapcsolatod vele?
– Bátran mondhatom, hogy nagyon jó testvérek vagyunk. Sok mindent együtt éltünk meg, és persze voltak apróbb konfliktusaink, de nekem ő a legjobb barátnőm, mindig számíthatok rá. Egyébként teljesen máshogy látjuk a világot, és szinte mindenben más a véleményünk. Betty a legnagyobb kritikusom, de tőle szívesen meghallgatom a negatív kritikát is, mert tudom, hogy nem bántásból mondja. Úgy érzem, hogy nem történhet köztünk semmi olyan, ami a kapcsolatunkat megrontaná.
– Kaposváron együtt is éltetek, így még szorosabb lett a kapcsolatotok. Most hogy viseled a távolságot?
– Nagyon hiányzik, de most mindenkinek megvan a saját élete, amit él. Minden nap órákat beszélünk, és amikor csak tehetjük, úgy szervezzük, hogy mind a ketten egyszerre legyünk Kalocsán.
– Mit jelent számodra a családod?
– Mindent. Ahogy egyre több embert megismerek, azt gondolom, hogy nagyon sokat számít a családi minta, mert egy olyan alapot tud adni, amiről az ember el tud indulni az életben. Mögöttem egy nagyon erős szülői háttér áll – szeretetben nőttem fel, és ezért hálás vagyok. Sokat köszönhetek a szüleimnek, ha ők nem állnak mellettem, biztos nem tartanék itt, ahol most tartok, és nem lennék az, aki ma vagyok.
– Hogyan egyengették az utadat?
– Szabadságot adtak, és hagyták, hogy elkövessem a saját hibáimat. Elmondták ugyan a véleményüket, de nem akarták rám erőltetni, és olyan példát mutattak nekem, ami ellen én egyáltalán nem akartam lázadni. Én is éppen így szeretném nevelni a gyermekeimet.
– Hogyan fogadták, hogy a gyermekük a média világa felé kacsingat?
– A családomból senki sem dolgozott a médiában, ezért nem is tudták, hogy mivel jár. Azt gondolták, ha én ezt szeretném csinálni – márpedig tizenéves koromban eldöntöttem, hogy ez érdekel – akkor ők támogatnak ebben és büszkék lesznek rám.
– És Te büszke vagy magadra?
– A Petőfi Rádióban már egy éve dolgozom, de csak most kezdem elhinni, hogy igaz, ami velem történt, és az álmom valóra vált. Soha nem mertem nagyot álmodni, inkább apróbb lépésekkel szeretek előrehaladni. Sokszor bennem van még a félelem, hogy mi lesz, ha vége ennek az egésznek, de igyekszem tenni azért, hogy ne így legyen.

– Mi lesz, ha vége? Téged választottak ki Kaposvárról, gondolom nem véletlenül?!
– Mindig is kishitű voltam magammal szemben.
– Sokan vágynak arra, hogy felfedezzék őket, veled pont ez történt.
– Ez igaz! A kaposvári rádióban dolgoztam, amikor megcsörrent a telefonom, és a Petőfi Rádió főszerkesztője szólt bele. Megtudtam, hogy jó ideje figyelnek a munkáimra és szeretnék, ha elmennék egy meghallgatásra, Pestre. Annyira egyszerűen jött ez a megkeresés, hogy el sem mertem hinni.
– De gyermekként álmodoztál erről?
– Persze, szerettem volna országos rádióban dolgozni, de annyira elérhetetlennek tűnt. Én mindig elégedett voltam azzal, ami van, és abból próbáltam a maximumot kihozni. Szerettem Kaposváron dolgozni, és nem éreztem azt, hogy váltanom kellene, de az élet hozta ezt a lehetőséget, így belevágtam. Magamtól nem biztos, hogy mertem volna jelentkezni.
– Annyira tiszta és őszinte vagy, ez a habitus nem hátráltat a céljaid elérésében?
– Mindig azzal ijesztgettek, hogy a médiában tudatosan előre kell törni és közben másokat semmibe venni – én viszont nem ez az ember vagyok. Régen is azt mondtam: ha ez erről szól, akkor nem akarom csinálni. Azért volt jó egy vidéki rádiónál dolgozni, mert ott nem ez a jellemző. Ugyan Pesten sem érzem ezt, viszont azt tudom, hogy gyorsan változnak az emberek, és ez a szakma pont ilyen: bármikor jöhet helyettünk valaki más. Arra próbálok törekedni, hogy jól csináljam a munkámat, mert ha nem teszem, akkor máris tíz másik tehetség áll mögöttem, hogy a helyemre lépjen.
– Mindig van másik terved?
– Persze, hiszen most a hangomból élek, de mi van, ha vége? Elvégeztem egy rendezvényszervező sulit, és dolgoztam egy esküvőszervező cégnél is. Úgy gondoltam, ha a rádiós szakma nem jön össze, akkor majd ezt csinálom. Mindig kell egy másik terv, de egyelőre nem gondolok erre… Azért örülnék, ha a rádió mellett, egyszer újra a televízióban dolgozhatnék, mert nagyon szerettem a híradózást.
– A rádióban lazább lehetsz, a híradózás viszont egy komoly műfaj.
– Nagyon kedvelem ezt a kontrasztot, ezért vállaltam el Kaposváron a hírolvasást. De közben meg imádok bohókás lenni, és a barátaim azt mondják, hogy szeretik a humoromat.
– Hogy viseled a változásokat?
– A hirtelen változásokat nehezen, de életem legjobb döntése volt, hogy Pestre jöttem. Nehéz volt két hét alatt albérletet találnom, és elköltözni Kaposvárról, ahol a barátaim voltak, mégis úgy éreztem, hogy erre a kihívásra szükségem van.

– Változtál mióta egy országos rádiónál dolgozol?
– Fontosnak tartom, hogy ne felejtsük el, honnan jöttünk. Lehet, hogy ez közhelyesen hangzik, de nem az! Nagyon jó háttér állt mögöttem, de mindig a saját erőmből értem el azt, ahol most vagyok.
– Miért vonzott ez a szakma?
– Imádom, amit csinálhatok, élvezem, hogy hallják a hangomat és szórakoztatok.
– Mégpedig az egész ország hallhatja, amit mondasz! Kezdetben ez nem volt ijesztő?
– De nagyon! Ezért inkább azt képzeltem, hogy egyedül beszélgetek a stúdióban, és közben senki nem hallja, amit mondok. Ma már persze lazább vagyok, de a mai napig izgulok, hogy minden jól süljön el. Sok stresszel jár a műsorvezetés, ezért fontos, hogy a rádióból kilépve ott tudjam hagyni a munkát, és kikapcsolhassak.
– Felfigyelsz arra, hogy kinek milyen a hangja?
– Kifejezetten. Sok jó hanggal lehet találkozni, akár egy pizza rendelésekor is.
– Azt már tudjuk milyen vagy a munkádban. És otthon?
– Elég házias típus vagyok. Imádok főzni, és igyekszem gondoskodó barátnő lenni, aki egy jó vacsorával és apró meglepetésekkel kedveskedik a párjának. Fontos, hogy otthon minden rendben legyen, mert akkor tudok igazán jól teljesíteni a munkában. A párommal egyébként jól kiegészítjük egymást: hagyja, hogy azt csináljam és úgy, ahogy szeretném, és mindenben támogat, ha pedig elszállok azzal a bizonyos köddel, akkor visszahúz a földre.
– Gondolsz már az anyaszerepre?
– Aki nem ismer igazán, azt gondolhatja, hogy nekem a karrier a legfontosabb, de ez nem így van. Nekem a család az első, de még nagyon élvezem, hogy csak ketten vagyunk, na meg Zerge.