Már 42 éve, hogy összeházasodtak, előtte két évig randevúztak egymással, majd elcsattant az első csók, ettől az emlékezetes pillanattól kezdve az életük örökre összefonódott. Ha nem is kürtölik világgá, szavak nélkül is bárki számára egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen a szerelmük. Ha csak egymásra néznek, látszódik a szeretet a szemükben. De hogy lehet ennyi idő után is ébren tartani a lángot?


Impulzív: Hogyan kezdődött a közös történetetek?
Márti: Hat éves korunk óta ismerjük egymást, egy osztályba jártunk, közös volt a baráti társaságunk is. Két évi udvarlás után, Jocó bevonult katonának, majd újabb két év után, amikor leszerelt, megesküdtünk.
Jocó: Az anyósom egészen addig bízott benne, hogy nem lesz ebből házasság. (nevet)
Márti: Na, látod a humor az éltető erőnk. De a viccet félretéve, való igaz, hogy az édesanyám nem tudott elvonatkoztatni az előítéleteitől. Mivel faluban éltünk, jól tudták a helyiek – így ő is –, hogy Jocó édesapja szeretett a pohár fenekére nézni. Sajnos ez alapján ítélte meg Jocót is, nehezen fogadta el, hogy a lánya éppen ebbe a fiúba szeretett bele. De engem, ez cseppet sem zavart.
Impulzív: Akkoriban az ismerkedés is biztosan teljesen másképp zajlott…
Jocó: Négy évig udvaroltam Mártinak, amit úgy kell ám elképzelni, hogy szombat délután, esetleg vasárnap találkozhattunk röpke pár órára, azután pedig csak a ház kapujáig kísérhettem. Az egyik húsvét délután csattant el az első csók ott a kapuban, és azzal a lendülettel meg is kértem Márti kezét, amin nagyot nevetett, pedig én teljesen komolyan gondoltam. De egészen addig semmi nem történt köztünk, maximum a kezét foghattam. (nevet) Utána két év telt el, de én tartottam magam a szavamhoz.
Márti: Jóformán nem is ismertük úgy igazán egymást. Azt, hogy testileg-lelkileg mennyire passzolunk össze, csak a házasság alatt derült ki.
Impulzív: Márti, mégis honnan tudtad, hogy Jocó az igazi?
Márti: Szerettük egymást, voltak közös céljaink, és ami még talán ennél is fontosabb, hogy megbíztunk egymásban.
Jocó: Mi nem úgy szerettük egymást, mint a mai fiatalok, akik a csillagokat is lehoznák egymásért az égről, aztán egy hónap múlva az óriási szavak szépen elszállnak. Mi most is ugyanúgy szeretjük egymást, mint 30 évvel ezelőtt. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a házasságunkban nem éltünk meg kríziseket. Ha úgy éreztük, hogy hullámvölgybe kerültünk, akkor leültünk, és megbeszéltük a problémákat, nem söpörtük őket a szőnyeg alá.


Impulzív: A kapcsolatotok elején volt, amit szigorúan leszögeztetek?
Márti: Megegyeztünk, ha úgy érezzük, hogy már nem tudunk elég energiát a kapcsolatunkba fektetni, mert úgy látjuk, hogy nincs miért tovább küzdeni, akkor azt megbeszéljük, és megadjuk a másiknak a lehetőséget arra, hogy mással lehessen boldog. Tiszteljük egymást, így a kapcsolatunkba nem fér bele egy harmadik fél, és ehhez mindvégig tartottuk is magunkat.
Impulzív: Sokat számít, hogy mit hoztatok otthonról, milyen családi minta alakította az életeteket?
Márti: Bennünket az édesanyám szigorúan nevelt, nálunk rend és fegyelem volt, én ezt hozom otthonról. Viszont édesapám habitusát örököltem, így lettem az a pozitív személyiségű ember, aki mindig a jót látja a másikban.
Jocó: A két család szöges ellentéte egymásnak, a miénk laza, olaszos mentalitású volt. Nekem nem kellett attól tartanom, hogy büntetést kapok, ha a karácsonyfáról leszedek egy szaloncukrot, ezzel szemben Mártiéknál, Vízkeresztig nem szabadott a fához hozzányúlni. Gondolhatod, mennyire örült az anyukája, amikor látta, hogy nincs menekvés, a lányának ez a csenevész fiú lesz a férje.
Impulzív: Az édesanya megérzése viszont csalt, ezt bizonyítja, hogy 42 éve éltek boldog házasságban. Most már áruljátok el, hogy mi a titok nyitja!
Jocó: Ránk teljesen igaz az, hogy az ellenétek vonzzák egymást. Mi semmiben sem hasonlítunk egymásra. Én egy befelé forduló, magának való, kissé önző figura voltam, ő pedig egy tündéri nő. Sosem engedtem magamhoz túlságosan közel az embereket, bizalmatlan voltam. De aztán a tűzoltóságnál egy nyitott, barátságos közösségbe kerültem, ami engem is pozitívan formált, ahogy Márti személyisége is hatással volt rám. Ő végtelenül közvetlen és nyitott szívű ember, de ennek megvan az ára is, ugyanis ezt mások könnyen kihasználják.


Impulzív: Ezek szerint Jocó, Te többet változtál?
Jocó: Abszolút! De mindez úgy történt, hogy Márti a végtelen szeretetével formált engem. Majd 30 év kellett ahhoz, hogy ma ilyen nyíltan és humorosan merjek előtted is beszélni. Sose gondoltam volna, hogy abból a zárkózott gyermekből, egyszer egy társaságkedvelő férfi válik.
Impulzív: Azt szokták mondani, hogy az ellentétek egy ideig vonzzák egymást, aztán viszont kiéleződnek a különbségek.
Márti: Mi rengeteget változtunk egymás irányába, két végtelen távoli pontból indultunk el, de azonos irányba – ezen van a hangsúly. Ha az ellentétes személyiségű emberek képesek arra, hogy bizonyos mértékben változzanak, miközben megtartják az egyéniségüket, akkor az egy izgalmas kapcsolat alapja lehet.
Jocó: Épp a minap mondtam, hogy mi ketten, egyek lettünk! Bárhova is megyek, sietek haza, hogy vele lehessek. 42 év után sem untuk meg egymást. Nekünk mindig van közös témánk, szeretünk beszélgetni, egymással tölteni az időt.
Márti: Azt gondolom, hogy az is erősítette a kapcsolatunkat, hogy mi mind a ketten szegény családból jöttünk, mindent együtt értünk el az életben, együtt küzdöttünk meg minden egyes forintunkért.
Impulzív: Szerintetek mégis miért döntenek manapság ennyien a válás mellett?
Jocó: Mert nem képesek tolerálni egymás bolondságait, pedig az kell, hogy elfogadjuk a másikat. Régen nem volt divat a válás, ma ezzel szemben azt látom, hogy a párok nem is igazán szeretnének tenni azért, hogy a kapcsolatuk működjön. Ha nagyon keresed a hibát, mindig találsz okot arra, hogy összezördülj a másikkal, vagy éppen elválj tőle.
Márti: Mi nem bonyolítjuk túl a dolgokat, így is elég kaotikus az élet, minek is kellene a sajátunkat megnehezíteni azzal, hogy esetleg túlgondolunk valamit, és olyanon kapjuk fel a vizet, aminek valójában semmi jelentősége sincsen…
Impulzív: De olykor egy-egy konfliktus kikerülhetetlen.
Jocó: Velem könnyű összeveszni, és utána nehezen is békülök ki, mert egyszerűen nem tudok bocsánatot kérni, még akkor sem, ha tudom, hogy én voltam a ludas. Szerencsére ebben az esetben is jó, hogy ellentétes személyiségek vagyunk, így Márti kiengesztel engem. (mosolyog)

Impulzív: Márti minden egyes Lélekmelegítők előadáson ott van, Te pedig Jocó rendszeresen jársz pingpongozni a baráti társaságoddal. Fontos az, hogy külön programjaitok is legyenek?
Márti: Mai divatos szóval élve, az énidőre igenis szükség van, kell, hogy külön is eltöltsünk egy kis időt. Nem lehet sülve-főve együtt lenni, hagyni kell egy kis szabadságot a másiknak úgy, hogy közben mindvégig megbízol benne. Jocó imád pecázni, gyermekkora óta ez jelenti számára a kikapcsolódást. Régen e mellé társult még a foci is. De én sosem mondtam, hogy ne menjen, és inkább töltse velem a délutánt. Ez persze fordított esetben is működik.
Impulzív: Az énidő kipipálva, mi a közös hobbitok?
Jocó: Nincsen, és valahogy nem is hiányzik, mert mi szeretünk csak úgy együtt lenni. A 42 év alatt talán kétszer csaltam el Mártit magammal pecázni, ez inkább megmarad egy saját programnak. Olyan viszont van, hogy lejön hozzám a partra, miközben pecázom, és megiszunk együtt egy finom kávét.
Impulzív: Jocó, mi az, amivel a mai napig meg tudod lepni Mártikát?
Jocó: Odafigyeléssel és egy csepp romantikával. 30 év után is, ha elmegyek pecázni, és látok a parton egy margarétát, akkor leszakítom, és meglepem vele. Igaz egyszer-egyszer rá is fáztunk, mert mire hazaért, az egész szoba tele lett hangyával. De a szándék a fontos!
Impulzív: Márti, szerinted, melyek a boldog párkapcsolat alapkövei?
Márti: Tolerancia, szeretet, megbecsülés és őszinteség. Ha pedig a szavak mögött tartalom is van, akkor nincs olyan akadály, amit ne lehetne közösen megoldani. Az elején a rózsaszín ködben még olyan tökéletesnek látja az ember a társát, de nem szabad elfelejteni, hogy a köd rövid idő alatt felszáll, és csak akkor látjuk meg a másik és saját magunk igazi valóját.
Jocó: Nálunk nem is volt rózsaszín köd!
Márti: Dehogynem, csak már elfelejtetted.
Jocó: Szerintem lila volt, de az biztos, hogy még ma is tart. (nevet)

Fotó: Panna