Egyszerre nagyon könnyűvé vált párhuzamot vonni a között, ami az Északi-sarkon a jégsapkával és ami a mi szabadságunkkal történik. Ugyanis ezekben az időkben kijelenthető: mindkettő zsugorodik. Decemberben egyébiránt hasonlóképpen ritkul, karcosul, változik ezüstté a környezet és a repertoár is. A tél eloltja a tüzet, tompítja a fényt, teret teremt a befelé fordulásnak. És most talán úgy tűnik, összecsukódik a világ, én gondolatban Szentpéterváron járok. Gondolatban. Mert úgy még lehet.

Külön izgalmat okoz ez az utazás, mert most vagyok ott először, és ezt még az is tetézi, hogy fejben. Mindez nem számít, mert elhiszem a látomást, egészen belefészkelek a képbe, az orosz vidék szelleme körülleng, és igenis érzem a táj narancsvirág- és szantálfa-, na meg persze vodkaillatát – mert igaz, hogy minden városnak illata és íze is van.
Arcomra jégvirágot mázol ez a távoli tél, én pedig nagyot szippantok Szentpétervár hideg, (ki)józanító levegőjéből, és kilehelem Budapesten…


Milyen jó, hogy lehet mentálisan utazni. Sem sorban állás, sem medúzacsípés, zéró poggyászdíj. Aztán hol vannak a tengerparti napernyők, amelyek árnyékában fejtegettük az élet értelmét? A hullámok hangjait a színházak kongó nézőtere nyeli el. Megporosodik a bakancslista. Agyő hotelek, bárok, koncertek, de még a porcelán csészében felszolgált kávénak is agyő. Valaki számolja, hogy mennyi mindennek mondtunk búcsút az idén?
Csukás István is ezen év nagy vesztesége. Nagy űr, amit maga után hagy, mégis Gombóc Artúr, Festéktüsszentő Hapci Benő, vagy a Szomorú Szamovár számomra örök átjárót jelentenek gyermekkorom szövevényébe, amiért nem lehetek elég hálás.

Előző hónapban a gesztenyét szelídítettük meg, ezzel elkezdve kóstolgatni a természet szimfóniáit. Ebben a hónapban viszont arra invitállak kedves Olvasó, hogy saját magadat szelídítsd. Nem elírás. Úgy, ahogy mondom: szelídítsd meg önmagad.
Vegyük például a diót. Milyen jelképes képződmény, belbecsét egy nagyon vastag, kemény réteg választja el a külvilágtól. A dióhéj, a dió magvát borító csonthéjas burok, az én szimbolikámban a magunk köré felhúzott fal. Építmény. Vajon, ha befelé nézünk, találunk-e olyan burkot, ami az utunkba áll? Ha találunk effélét, legyünk saját magunk diótörői, és kezdjük ezt morzsolgatni.
Mai valóságunk, hogy a 60%-ban maszkkal fedett arcunk takarásából fürkésszük egymást az utcán. Ebben legalább annyi szürrealitás van, mint hogy én az imént Szentpétervárra ruccantam el.

Vannak mesék, amelyek az elvesztésről, az elveszésről szólnak. Ezekben a történetekben a szereplők elveszítik a hazájukat, az igazságukat, a becsületüket, a fele királyságukat, életük értelmét, önmagukat. Azon az úton járunk ma, ahonnan a madarak felcsipegették a kenyérmorzsákat. És bár bizonyos értelemben gúzsba vagyunk kötve, gondolatainkkal letapogathatunk bármit. Képzeletünkkel oda repítjük magunkat, ahová csak szeretnénk.

Mese a piros hóról, avagy a céklapor

2020 júliusában szárnyra kapott egy hír olasz kutatóktól, ami az Alpok gleccserein megjelenő rózsaszínes árnyalatú hóról számol be – közölte a The Guardian.
Biagio Di Mauro, az olasz Nemzeti Kutatási Tanács szakértője szerint a Presena gleccser „elszíneződése” egy bizonyos alga számlájára írható. A szokatlan jelenség mögött a jég egyre gyorsabb olvadását azonosították okként, hiszen a növekvő vízmennyiség kedvező körülmény az algák számára. Ezt követően történt egyszer, hogy feltámadt egy nagy szél, és a 2618 méter magasan fekvő Passo Gavia csúcsáról elfújta ezt a ritka, különös képződményt és közénk, emberek közé szórta szét.


Ez az év bizonyította, hogy bármi megtörténhet. Ezek után az sem lehetetlen, hogy leessen a piros hó  (ami persze egyébként is valószínű, ha a sivatagi homok furcsa útra kél). A céklából készült por egy példa ezen földes ízjegyű alapanyag rendhagyó felhasználására. A folyamat bár lassú, semmi ördöngösség nincs benne, a kapott varázsporral viszont megbolondíthatunk mindent, amire csak rászórjuk.
A mesebeli varázspor a narrációban általában akkor kerül elő, amikor a szereplők céljuk megvalósítása érdekében már minden hétköznapi eszközt bevetettek, de nem jártak sikerrel. A csodapor, a bájital, vagy a tündérkeresztanya mind-mind olyan aduászok, amelyek a legnehezebb, legínségesebb időkben segítik meg a szereplőket. Nekünk most ez a mecénásunk legyen a vörös bársonytakaró. Repítsen el valahová, vagy éppen gyökereztessen le minket, ha úgy érezzük, hogy fogódzók nélkül maradtunk.

1. A céklák kis testét egyenként alufóliába bugyolálom a sütéshez. (Jelen esetben nem a hideg miatt sütjük és öltöztetjük fel lila barátainkat, hanem azért, hogy elősegítsük a cukrok karamellizálódását.) – A hulladékcsökkentés jegyében persze főzhetjük is a céklát, azáltal érve el a puhaságot.
2. 180-200 ℃ fokos hőfokon 1,5-2 óra – a céklák méretétől függően –, mire elérkezünk oda, ahová szerettünk volna: a puhasághoz.
3. Kibontom a köpenyükből a céklákat, tehát megpucolom őket.
4. Egy otthon is rendelkezésre álló eszköz (pl. mixer vagy aprítógép) segítségével lila pürét készítek.
5. Egy spatulával a kapott masszát sütőpapírra – vagy ha van otthon, akkor szilikonlapra – vékonyan kikenem.
6. A sütőt mindössze 50 ℃ fokra állítom, amelyen kiszárítom a vörös bársonyfátylat. A várakozási idő itt felér egy téli álommal, hiszen ez legalább 5 órát igényel.
7. Figyelgessük szorgosan, de akkor leszünk készen, ha egy teljesen száraz, törhető, chipsállagú képződményt találunk a sütőben. Az egészen finom porállag érdekében ezt követően porrá zúzom egy mozsár vagy egyéb eszköz segítségével.

Az orosz ihletésű baba Válóczi Anikó alkotása (@naturalmentedesign)

Felhasznált alapanyagok:

• 100 g reszelt sárgarépa,
• 100 g körte (1 db piciny hámozva),
• 2 dl mandulatej,
• 2 ek. juharszirup (én „D” – „sötét” jelölésűt használtam*),
• tetszés szerint: fahéj, gyömbér, kardamom.

Feltét: dió, kókuszreszelék, aszalt vörös áfonya, rozmaringág, céklapor és házi mogyoróvaj.
Ha pedig már szóba került az orosz vidék, néhány csepp vodka hozzáadásával téli napjainkat csak még jobban feldobja.


* A juharszirup osztályozási rendszerében a világos színtől (A) haladunk a legsötétebbig (D). A „D” jelölésű juharszirup azon túl, hogy a legsötétebb, a legerőteljesebb, legtestesebb ízzel rendelkezik és vitamintartalma is magas.


Ez az én decemberi mesém. És a Tiéd?

Fotó: Éva