Azt olvastam valahol, hogy a jó tanár egyszerre az állandósság és a változás egysége. E kettősséggel válhat olyan domináns személyiséggé, aki formálja a körülötte lévő közösségeket. A jó tanár ismeri és elfogadja a hibáit és korlátait, emiatt tud alázatos is lenni. Hosszú tanítási évek kellenek ehhez, mély önismeret és önelfogadás.

Interjúalanyom munkájáról a saját szememmel győződhettem meg, ugyanis számtalanszor tanúja voltam például annak, ahogy az iskolai folyosón „körbezsongják” a diákok. Láttam, ahogy konfliktust kezel az osztályfőnöki óráján, láttam, ahogy a gyerekek csillogó szemekkel figyelik „szónoklatait”, láttam, ahogy vígasztal, láttam, ahogy dorgál a bűntudattól némán fejet hajtók körében, és azt is láttam, ahogy bolondballagáskor vagy iskolai mikulásünnepségen, magára ölti az adott jelmezt, az osztálya kedvéért. Ő az a tanár, akire emlékezni fogunk 20-30 év múlva is, mert szigorú, de igazságos. És noha a történelem nem mindenkinek a kedvenc tantárgya, de az órái dramaturgiájával mindig leköti a hallgatóságot.

Lakatosné Nyíri Anett a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán és a József Attila Tudomány Egyetemen szerezte meg történelem-francia szakos tanári diplomáját. Már általános iskolásként erős késztetést érzett a tanári pályán. A történelem iránti szeretete is ekkoriban indult, köszönhetően egy, akkori napközis tanítójának. A francia nyelv iránti vonzalom kicsivel később jelentkezett. 14 évesen karácsonykor csupán egy francia-magyar szótár volt a vágya, noha jellemzően nem ilyesfajta ajándékról álmodoznak a tinik.

– Az emberekkel hivatásszerűen segítő kapcsolatban dolgozók körében, emellett olyan hivatásoknál, ahol jelentős szerepet tölt be az emberekkel való közvetlen kommunikáció, gyakori a burnout (kiégés) szindróma. Lassan 20 éve tanítasz, megérintett téged ez valaha?
Persze, de szerencsére még csak kicsiben. Rendszerint május környékén, a tanév vége felé úgy érzem, kisebb már a láng… Töredelmesen bevallom, elfáradok; kevesebb bennem a kreativitás, az ötlet, a lendület. Pedig ezek nélkül nem lehet, nem érdemes csinálni. A sokak által oly irigyelt (de a köztudatban sokkal hosszabbnak gondolt) nyári szünet létfontosságú a számomra és a környezetem számára is. De eddig szeptemberre mindig „visszatértem”, néhány nyári ötlet, terv mindig formálódott bennem, és ekkor nem tűnnek megoldhatatlannak a feladatok. A szeptember mindig az újrakezdés izgalmával jött el.