Egy nyári meglepetésbulin az összes szempár egy pillanat alatt rászegeződött. Mágnesként vonzották a tekintetet a hatalmas, lágy esésű anyagból készült pillangószárnyak, amelyek mögül egyszer csak Míra tűnt elő. A mosolygós, igéző szemű, nőies alkatú lány hastánca elbűvölte a közönséget, mozgása dinamikus, ugyanakkor érzéki és vadító volt. Kíváncsivá tett, hogy a produkciója alapján róla kialakult kép, mennyiben hasonlít a valósághoz.


– Gyermekként mi varázsolt el a hastáncban?
– Egyszerűen megbabonázott a tömérdek díszes, csillogó csörgő, habos-babos ruha és kiegészítő. Most is, ha belépek egy keleties hangulatú szobába, akkor a füstölő illata, a vízipipa aromája, a pompás színek és az egyedi bútorok összképe mindig magával ragad. A lágy és különleges ritmusú zene jókedvre derít, és ma már bátran merem állítani, hogy tánc közben tudom igazán kifejezni a legbelső érzéseimet. Ami pedig mindig is vonzott, az a nőiesség, amit képvisel ez a műfaj.
– Emlékszel arra, amikor először megérintett ennek a táncnak a varázslatos világa?
– Ha jól emlékszem két éves lehettem, amikor a nagytesóim elkezdtek jazz balett órákra járni. Utólag mesélték, hogy az egyik alkalommal egyszer csak felpattantam, és már táncoltam is. Attól a pillanattól ez lett a lételemem. Bár csak három éves kortól vettek fel gyerekeket a tánciskolába, velem kivételt tettek, mert én már akkor ügyesen mozogtam. Négy évesen elkészült az első táncprodukcióm, aminek Tekergő volt a címe és 2001-ben – hat évesen -, Művészi Oklevelet kaptam érte Maczkó Máriától. Ekkor még nem láthattam igazi hastáncost, vagy képzett hastáncoktatót, hiszen még nem volt ekkora divat hazánkban ez a műfaj. Rengeteget kellett utazni ahhoz, hogy komoly szakmai tudású, képzett oktatótól tanulhassak, ezért a szüleim elvittek az ország legtávolabbi városaiba is.


– Honnan ered és milyen hagyományhoz kötődik a hastánc?
– Már a neve is félrevezető lehet, szerencsésebb az angol nyelvben is használt orientális tánc vagy közel-keleti tánc megnevezés. A hastánc ugyanis nem teljesen autentikus forrásból eredő szó: állítólag Napóleon katonáitól származik, akik Egyiptomban járva láttak olyan táncosokat, akiknek mozgás közben látszódott a hasuk. Ők valószínűleg ghawazi táncosok lehettek, tradicionális vándorló, szórakoztató családokhoz tartozó nők, akik közösségi tereken, utcán, különböző társadalmi eseményeken léptek fel. A franciáknak tetszett a természetesség, amit láttak. Állítólag ők vitték hírét ennek a különlegességnek, amit francia kifejezéssel danse de ventre-nek (a has táncának) neveztek el. Ez a kifejezés aztán tükörfordítással terjedt tovább.
– Miközben repül a fátyol, csilingelnek az ékszerek a derekadon, és lágy mozdulatokat fűzöl egymásban, hatalmas energiák mozgolódnak benned.
– Amilyen könnyednek tűnik, olyan összetett és erőfeszítést igénylő mozgás a hastánc. A helyes tartást, az egyensúlyt a legfárasztóbb kivitelezni, miközben figyelni kell a zenére, a mozdulatokra, és mindeközben persze szeretem felvenni és fenntartani is a kapcsolatot a közönséggel. Az igazi kihívást számomra mindig a koreográfia megtanulása jelenti, hiszen ott nincs helye az improvizálásnak. A bonyolult mozdulatok kezdetben fájdalmasak, kellő kitartással azonban egyre könnyedebbé válnak.  Igyekszem folyamatosan fejlődni, hiszen sosem lehetek a teljes tudás birtokában. Mindig jön egy újabb ötlet, mozdulat, amit el lehet sajátítani, hiszen a hastánc is mindig változik és átalakul. A munka mellett viszont sajnos elég kevés energiám és időm jut rá, hiszen fáradtan és rosszkedvűen nem lehet egy koreográfiát összeállítani, mert az általában még a külső szemlélő számára sem lesz gyönyörködtető. Ugyanakkor, ha este 10-kor jön meg a kedvem a tánchoz, akkor akár éjfélig sem tudom abbahagyni. Gyakorlás közben persze olykor eltérek a kívánt mozdulatoktól és elkezdek önfeledten táncolni, mert rájövök, hogy a felkészülés is ugyanolyan öröm, mint a színpadi fellépés.


– Mitől lesz igazán nőies és gyönyörködtető a hastánc?
– Egyértelműen a kihangsúlyozott mozdulatoktól. Általában a lágy, kecses elemekkel tarkított előadás teszi igazán sikeressé a produkciót. Egy szép tartású nő ugyanis – bármilyen testalkattal rendelkezzen is -, kecses mozdulatokkal, belülről fakadó szépséggel látványos koreográfiát tud bemutatni. Persze sokat számítanak a külsőségek is: a ruha, az ápoltság, az erős, de ízléses smink és a beállított frizura. Mindez azért egy jó kiállást, ritmusérzéket és kidolgozott mozgáskultúrát nem helyettesíthet. A mozdulatoknak pontos végpontja van, ettől lesznek igazán kifejezőek, ugyanakkor a közönség figyelmét akkor köti le a produkció, ha az érzelemdús. Ha mindehhez még egy mosolygós, derűs személyiség is társul, akkor garantált a siker. Azt gondolom, hogy mindezeknek az összefonódása miatt tartják ezt a táncot az egyik legnőiesebb mozgásnak.
– Menyire volt nehéz felépíteni az önbizalmadat, hogy a színpadon is meg tud élni a nőiességedet?
– Amíg élek nem felejtem el, hogy életem első hastáncóráján a tanár már a bevezetőben azt hangsúlyozta, hogy a hastánc alapjainak a lényege, nem más, mint az, hogy el kell választani a felsőtestet a csípőtől. Döbbenten figyeltem, hogy ebből vajon mi lesz. (mosolyog) Ma már tudom, hogy ennek izoláció a neve. Kislányként nehéz volt elfogadni, hogy a felnőttes mozdulatok helyett, a koromhoz illő lépéseket kell elsajátítanom, ahelyett hogy mini felnőttként táncolnék. Ez komoly kihívás volt számomra, mert én már érett nő akartam lenni, és az idősebb társaimat követni. Amikor elkezdtem cseperedni, már mást jelentett számomra a tánc. Sokáig kerestem magamban, mire megtaláltam azt az egészséges önbizalmat, erőt, önelfogadást, önszeretetet, ami egy színpadi megjelenéshez kell. Szerencsére ez fejleszthető, mint ahogy az is, hogyan lehet stabilan megtartani.


– Versenyeken is megmutatod a tánctudásodat?
– A versenyek világa már nem hoz lázba. Szerencsére begyűjtöttem több országos I. helyezést is, így most már csak az öröm érzése és átadása miatt táncolok. Természetesen megválogatom a fellépéseimet, leginkább táncosok közt, születésnapokon, rendezvényeken és esküvőkön lépek fel.
– Úgy érzem, sokkal nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy egyedül álljunk ki a színpadra, mint egy csoportban. Mit gondolsz erről?
– Duóztam, trióztam, tanítottam is, de mégis inkább egyedül szeretek előadni. Elvégeztem Baján egy oktatói hastánckurzust, és 15 évesen Kiskunhalason, Soltvadkerten és Kecskeméten is tanítottam csoportokat, de mindig az volt a célom, hogy a táncosaim egyénileg fejlődjenek. Csatlakoztam már én is tánccsoporthoz, ilyenkor általában átvettük egymás örömét és megsokszorozva adtuk vissza a közönségnek, de az igazi „hastáncélmény” mégis akkor alakul ki bennem, amikor egyedül táncolok.


– Milyen érzések kavarognak benned, miközben átadod magad a tánc lüktetésének?
– Felszabadultságot érzek, igazi életöröm jár át. Olyannyira beleélem magam a táncba, hogy néha még libabőrös is leszek. Nem számít, hogy éppen milyen lelkiállapotban vagyok, a tánc felszabadít, mert általa kifejezhetem az érzéseimet, akár a színpadon a közönségnek, akár otthon gyakorlás közben. Ettől feltöltődöm, és mozdulatról mozdulatra nőiesebbnek érzem magam. Órákig képes vagyok megállás nélkül belemerülni a táncba, bár elfáradok egy idő után, mégis úgy érzem, hogy szárnyalok.
– Hogyan tudod összeegyeztetni a táncot a munkáddal? Mindkettőt a hivatásodnak tekinted?
– Nekem valahol a kettő összeér. Röntgenasszisztensként a betegekért vagyok, ők töltenek fel, már akkor jó napom van, ha csak egyikük visszamosolyog. A közönség ugyanígy hat rám. Már az is örömet szerez, ha csak egy néző nevet rám és megtapsol, ilyenkor úgy érzem, hogy sikeres volt a fellépés. A munkám érdekes, és napi szinten tartogat szakmai kihívásokat, amit nagyon szeretek benne, így bátran nevezhetem a hivatásomnak. A hastánc pedig amióta az eszemet tudom, az életem része, és ha rajtam múlik, az is marad.


– Szerinted milyen jellemvonások kellenek ahhoz, hogy tehetséges táncos váljon valakiből?
– Ehhez a mozgásformához tudásszomj és nyitottság kell, egyfajta megállíthatatlanság. Ki kell tűzni mindig egy célt, és elhivatottan küzdeni érte. A hastáncot kortól, alkattól, sőt – lásd a külföldieket- nemtől függetlenül mindenkinek tudom ajánlani. Abból lesz jó hastáncos, aki kellő alázattal, fejlődni akarással táncol és kitartással halad, elsősorban önmaga felé.

Fotó: Panna