Márciusban egy fikciós könyvet szavaztunk meg az Impulzív Könyvklub olvasmányunknak. Celeste Ng amerikai írónő első regénye az Amit sohase mondtam el címet viseli, és ennél beszédesebben nem is lehetett volna elnevezni ezt a kötetet. Egy végtelenül emberi és elgondolkodtató könyvet olvashattunk ebben a hónapban is.

Az írónő első regénye 2014-ben jelent meg és nagyon pozitív volt a fogadtatása. 2017-ben adták ki a következő regényét, Kis tüzek mindenütt címmel, és ennek sikere mellett ez az első regény kicsit feledésbe merült, ami nagy kár, hiszen egy igazán nagyszerű könyvről van szó.

Miről is szól a könyv?
Már a legelső mondatból kiderül, mi lesz az a mozzanat, ami köré a történet fonódik. „Lydia halott. De ők még nem tudják.” Így kezdődik a regény. A helyszín egy ohiói kisváros, az idő az 1970-es évek. Lydia a Lee család középső gyermeke. Apja, James Lee egy első generációs ázsiai-amerikai bevándorló, egyetemi oktató, édesanyja, Marilyn, aki orvos helyett lett háziasszony, Nath, a legidősebb fiú, akit a csillagok foglalkoztatnak és aki ősszel a Harvardra készül, és Hanna, a legkisebb gyerek, aki olyan csöndes, hogy sokszor el is felejtik, hogy ott van. Lydia halála a katalizátor, ami mindannyiukat, de főleg a szülőket, arra kényszeríti, hogy visszatekintsenek az életükre. Hogy hogyan juthattak el idáig. Hogy hogyan lehet, hogy a kedvenc gyerekük, akiben mind a két szülő a saját meg nem valósult álmait szeretné megtestesíteni, halott. Apránként, visszaemlékezésekből tudjuk meg, hogy hogyan tudott minden ennyire darabjaira hullani.


És hogy mi van a felszín alatt?
Minden, amit sohase mondtak el egymásnak. Ezért is nagyon találó a cím, mert, ahogy egyre több mindent tudunk meg, ahogy egyre jobban megértjük a karaktereket, úgy lesz egyre világosabb, hogy ez mindennek az okozója: a dolgok, amiket nem mondtak el egymásnak, amik miatt nem tudták megérteni a másikat, amik miatt annyi neheztelés alakult ki a családtagok között. Nyomon követhetjük az elhallgatás spirálját és tanúi lehetünk minden egyes alkalomnak, amikor, ha a szereplőink úgy döntöttek volna, hogy sebezhetőek és őszinték lesznek egymással, megváltoztathatták volna a tragikus végkimenetelt, Lydia halálát.

Hogy hol kezdődött mindez?
Ahogy a szerző is írja, a szülőknél, az anyáknál és az apáknál. „Mert az anyja mindennél inkább ki akart válni; mert az apja mindennél inkább el akart vegyülni. Mert ez is, az is lehetetlen volt.” Azonban mindez még Lydia szülei előtt, az ő szüleikkel kezdődött. James szülei ázsiai bevándorlóként egy idegen országban látványosan idegennek számítottak és mindent meg kellett tenniük a túlélésért. Látva, hogy anyjának is mennyit kellett dolgoznia, elnyűtt, sebes kezeit nézve, már gyerekként megfogadja, hogy az ő feleségének soha nem kell majd dolgoznia. Ezzel szemben Marilyn, akinek édesanyja egy háztartástan tanár, aki szerint a lehető legjobb, ami a lányával történhet az, hogyha férjhez megy és gyerekeket szül, mindig is többre vágyott, karrierre, az orvosi pályára, és legfőképp arra, hogy az élete semmiben se hasonlítson az anyjáéra. És itt az első gond: a magát folyton kívülállónak érző James és a kilógni vágyó Marilyn mindezt elhallgatják, nem osztják meg vágyaikat és félelmeiket lecsupaszítva a másikkal, elindítva a láncreakciót, ami egyszer majd ahhoz vezet, hogy Lydia testét a házuk melletti tóból húzzák ki. James és Marilyn is azt látja a másikban, amire ő maga vágyik, ahelyett, hogy teljes valójukban látnák egymást. És ezt a hibát újra és újra elkövetik egymással és a gyerekeikkel is, nem látva az okokat és okozatokat abban, ahogy életük alakul – amikről viszont mi, az olvasók idővel mindent megtudunk.

A történet fú fókusza a család, mellettük azonban feltűnik egy maréknyi mellékszereplő is, akiknek, bár nem sokszor találkozunk velük, mégis nagyon fontos szerepük van a történetben. Mindemellett pedig a regényen keresztülhúzódik a rasszizmus is, amivel a Lee család tagjai szembesülnek nap, mint nap – mindez rendkívül finoman, ám mellbevágóan épül bele a regénybe.


Mit viszünk magunkkal?
A könyv egyik talán legnagyobb tanulsága az, mennyire fontos, hogy kimondjunk dolgokat; hogy megnyíljunk szeretteink előtt, hogy őszintén tudjunk beszélni, hiszen csak így érthetjük meg egymást – hiszen a dolgok, amiket sose mondunk ki, örökre ott lebegnek majd a levegőben.
Egy másik újra meg újra felbukkanó mozzanat a regényben, amiből mind tanulhatunk, az a valóság és a feltételezéseink találkozása. Az egész regény arra emlékeztet minket, hogy lássuk meg a valóságot az általuk kreált kép mögött: lássuk meg az emberek valóságát ahelyett, amit mi feltételezünk róluk.
Ez a könyv a családról, a szülői mintákról, az őszinteségről, a sebezhetőségről, a félelemről, az elszalasztott lehetőségekről, szeretetről és még oly sok minden másról szól. A sok elgondolkodtató idézet közül lett egy nagy közös kedvencünk, amit biztosan magunkkal viszünk: „Mitől lesz valami értékes nekünk? Ha elveszítjük és megtaláljuk.”

A könyv élő kibeszélőjét megtalálod Facebook oldalunkon.