„Míg nem tanultam meg önmagamat szeretni, nem tudtam senki mást sem szeretni” – hangzanak fel egy húszéves Madonna-dal sorai a fejemben a legfrissebb Jelenlét Extrát hallgatva. Merthogy aktuális epizódunk egyik központi témája az önszeretet. Fontos fogalmakat és jelenségeket tisztáz és különít el az említett hívószó kapcsán dr. Piczkó Katalin pszichiáter, coach és tréner, a Szeretetkert és a Szeretetkertben önmagunkkal című sikerkönyvek szerzője, akit főszerkesztőnk, Panna kérdez.

Olvass bele a beszélgetésbe, a folytatásért pedig kattints a lejátszóra!

– Honnan tudhatja egy édesanya, hogy mire van szüksége a gyermekének?
– Van egy jó hírem az anyukáknak: a szülés és a szülést követő időszak egy módosult tudatállapot, amit a pszichoanalitikusok úgy is neveznek, hogy elsődleges anyai odafordulás. Minden nő olyan szinten válik érzékennyé, amikor anyává válik és megjelenik az erős kötődés és a szimbiotikus kapcsolódás, hogy megérzi a gyermeke szükségleteit, és mindez zsigerileg jön belőle. Ez a fókuszált figyelem pár hónap alatt lecsökken, illetve előtérbe kerülnek mellette az anya saját szükségletei is, amelyek sokszor ütköznek a gyermek igényeivel: lehet, hogy a nő fizikailag kimerült és fáradt, de a gyerkőcnek éppen hiányérzete van. Persze az sem jó, ha valaki hosszan tartóan és teljes mértékben feláldozza magát, mert vissza kell találni valahogy az anyaságból, a nőiességbe is. Szóval nincs tökéletes anyuka, óhatatlanul a gyerkőc megéli azt, hogy vannak apróbb stresszhelyzetek, amitől feszültség keletkezik benne, ami az élet rendje, mert ezt a lelkiállapotot is meg kell tanulnia kezelni, de persze nem mindegy, hogy milyen mértékű a tapasztalt hatás.
– Hogyan szerethet jól egy szülő?
– Ha a belső hangjára és a megérzéseire hallgat. Figyeljünk arra, ami belülről jön zsigerileg, és amennyire lehet, vegyük figyelembe a gyermek szükségleteit.
– Milyen jelek utalnak arra, hogy nem szeretjük önmagunkat?
– Amikor nem jó a saját társaságomban lenni, szorongok, folyamatosan hiányérzetem van, negatív gondolatok kavarognak a fejemben saját magamról vagy különböző jelzőkkel minősítem magam. Nagyon sokszor tapasztalom, hogy egy-egy kliensem azt fogalmazza meg, hogy milyen kegyetlenül bánik saját magával, és erre egy beszélgetésben ébred rá. Szóval arra figyeljünk, hogy milyen gondolataink vannak saját magunkról, és mi az, ami megjelenik a belső hangunkban? Gyakran figyelhető meg az én leértékelése, a kilátástalanság érzése, az aggódás vagy az önmarcangolás, aztán a testünk is lázad kezd. Éppen ezért a testi tünetekre is érdemes odafigyelni, mert a testünk beszél hozzánk. A másik megjelenési forma, amikor az agressziónk kifelé nyilvánul meg, és ettől mások szenvednek. Aki erőszakos mintákat hozott magával, az továbbadja mindazt, tehát kifelé bánt másokat, és közben biztosan nincs jóban saját magával.

A beszélgetésben arról is szó esik, hogyan érdemes megkeresnünk az önmagunkhoz vezető utat, és hogyan tudunk rálépni, elindulni, sőt végigjárni ezen a nem mindig akadályoktól mentes ösvényen. Mint arra szakértőnk rámutat, fontos tudatosítani magunkban, hogy ezt nem (csak) önmagunkért tesszük, hiszen, ha adok magamnak, azzal önkéntelenül adok a közvetlen környezetemnek, a hozzám közelállóknak is. Mindez pedig arra is képessé tesz, hogy ne csak feltölteni tudjam mások szeretettartályát, hanem én magam is erőforrássá váljak azok számára, akiknek erre szükségük van.