Emma az a típus, aki szeret rácsodálkozni az élet apró örömeire, ugyanakkor kritikus szemmel nézi a világot és benne saját magát. Egyébként, mondhatni fütyül a társadalmi elvárásokra, helyette a maga útját járja. Fanyar humorával és kendőzetlen őszinteségével belopta magát a Jelenlét-podcast hallgatóinak a szívébe, a gasztronómia szerelmeseként pedig már megannyi könnyedén elkészíthető, ínycsiklandó recepttel ajándékozott meg bennünket. Más témákban is szívesen kalandozik, egyedül az idő, ami keresztülhúzhatja a számításait. Emma a természetesség híve, és őszintén hisz abban, hogy olyannak kell elfogadnunk önmagunkat, amilyenek vagyunk.


Mi az, ami még a Waldorf-oviban ivódott beléd?
Erre nehéz ennyi év távlatából válaszolni, főleg, hogy egyetlen évet töltöttem ott, és nagyjából csak négy éves lehettem, de abban biztos vagyok, hogy ez az időszak is hozzájárult ahhoz, hogy merjek önmagam lenni és függetlenedni a társadalmi elvárásoktól.
Melyik az a könyv, amit „receptre” írnál fel?
Csak egyet mondani iszonyú nehéz, főleg mert nyilván mindenkinek mást ajánlanék. Ha mégis csak egyet választhatok, akkor lehet, hogy Vera Brittain Testament of Youth című önéletrajzi kötetét mondanám, ami az első világháborúban elveszett generációról szól. Amit viszont tényleg receptre írnék fel, az csak simán az olvasás: minél többet és minél többfélét, mert azt hiszem, sokkal szebb lenne a világ, ha mindenki olvasna.
Szerinted milyen a tökéletes esküvő?
Önazonos. Mentes minden olyantól, amit nem a pár szeretne, és nincs benne semmi csak azért, mert így szokás. Szerintem egy esküvő igenis a párról szól, az ő ünneplésükről, így attól lesz tökéletes, ha tényleg az ő elképzeléseik valósulnak meg, és közben nem feszélyezi őket semmi „muszáj”.
Fotósként, mit tartasz egy esküvő fénypontjának?
Az apró, őszinte pillanatokat, összemosolygásokat, érintéseket, nevetéseket.
Ha Jamie Oliver érkezne hozzád, vendégségbe, milyen ételt készítenél neki?
Hát, inkább megkérném, hogy ő főzzön.
Az angol nyelv tanítása során, mit élsz meg sikerélményként?
Amikor az angoltanulás nyűge átváltozik egy kulccsá a tágabb világhoz.
A harmincadik születésnapod alkalmából írtál egy cikket, 30 év – 30 tanulság címmel. Miért hívtad fel benne a figyelmet arra, hogy ne legyenek hőseink?
Mert senki sem tökéletes, és a piedesztálra emelésben ott rejlik annak a veszélye, hogy nem látjuk meg mások hibáit. Ha valakire hősként tekintünk, akkor könnyű vaknak lenni. Szerintem a kritikus gondolkodás az egyik legfontosabb emberi tulajdonság. Nem azt mondom, hogy ne nézzünk fel másokra, és ne inspirálódjunk általuk, de mindenki „csak” ember, ezt ne felejtsük el. Én legalábbis ebben hiszek.
Melyik az a társadalmi nyomás, ami olykor rád telepszik?
Lehet, hogy ez nagy hibám, de rám úgy nagyon egyik sem hat, ráadásul, ahogy öregszem, még kevésbé, mert nem tudok azonosulni velük. Egyszerűen nem érdekelnek. Van éppen elég elvárás, amit saját magam elé állítok – ez bőven elég nekem.
Mi az, amit még szívesen megtanulnál?
Mindent, ha lehetne, de tényleg. Gyerekként énekes akartam lenni, úgyhogy szívesen megtanulnék rendesen énekelni, mindenféle hangszeren játszani. És nyelveket tudni, amennyit csak lehet. Bútorokat készíteni, virágot kötni. Még több pszichológiát. Lakberendezést. Meg gyógynövényeket használni. Szóval igazából mindent.


Mi a szeretetnyelved?
Amikor valaki elolvassa, amit ajánlok… olyan van? Csak viccelek, talán a minőségi időt mondanám.
Mi az, amire sosem sajnálod az időt?
Az olvasásra, vagy talán itt is inkább azt mondanám, hogy a minőségi időtöltésre. Meg a munkámra. Tudom, ez gáz, de ez van, mert szeretem csinálni.
A legkülönlegesebb hely, ahol jártál…
New York. Amint talajt ért ott a lábam, egyből otthon éreztem magam.
Van olyan, amiről régóta álmodozol, de még nem tetted meg?
A rendszeresen utazás. Olyan kevés helyen jártam még azok közül, ahova szeretnék eljutni, és olyan ritkán utazok, pedig nagyon fontos számomra. Nagyon jó lenne például a közeljövőben eljutni Olaszországba.
Mi az, amit megteszel a testi-lelki egészségedért?
Olvasok, sétálok és zenét hallgatok.
Sokak szerint a Föld sorsa a kezünkben van. Hogyan éled meg a klímaszorongás erősödő hatását?
A tavalyi nyár után, most rettegek az ideitől. Nem tudom, nehéz ez a kérdés. Mivel azt látom, hogy akik úgy igazán tehetnének ellene, azok minden mással foglalkoznak inkább, ami a saját önös érdeküket szolgálja, csak ezzel az egy dologgal nem, ami a legfontosabb lenne, így kezdem kicsit elveszíteni a reményt. Van bennem egy állandó világvégeérzés. Szerintem ez jobb már nem lesz, bármilyen szomorúan is hangzik.
Ha lenne egy varázspálcád, mit változatnál meg vele a világban?
Ez nagyon utópisztikusan hangzik, de megszüntetném a hatalmat valamilyen módon, meg lehet, hogy a pénzt is. Ha nem taposnák egymást az emberek csak azért, hogy minél több hatalmuk és pénzük legyen – akár mások kárán is –, szebb lenne ez a világ. Ja, és mindenhol ingyenes, magas színvonalú oktatást vezetnék be, mert szerintem egy szebb jövőhöz egy olyan oktatási rendszeren keresztül vezet a világ, ami megtanít gondolkodni, mégpedig kritikusan. Nem annyira tetszik a jelenlegi világ, amiben élünk, szóval kimaxolnám azt a varázspálcát. (nevet)

Fotó: Emma