Ez a Jelenlét kicsit kilóg az eddig megszokott podcastjaink sorából, ugyanis néhány hete élő közönség előtt rögzítettük magazinunk interaktív beszélgetős estje, az Impulzív Szalon alkalmával. A program Az igazság útján címet viselte, hiszen vendégünk hazánk egyik legismertebb és legfoglalkoztatottabb igazságügyi szakértője és kriminálpszichológusa, Kitanics Márk volt, aki korábban már mesélt nekünk különleges hivatásáról. Most azonban, ahogy mondani szokták, fejes ugrottunk a „szakma mélyébe”, ami – mint kiderült – sokszor kevésbé akciófilmszerű, mint azt a tévésorozatok alapján gondolnánk, viszont legalább annyira meghökkentő, ugyanakkor nagyon is emberi, sőt, néha-néha megmosolyogtató.
Ez a beszélgetés „olyan volt, mintha egy izgalmas, abbahagyhatatlan bűnügyi sorozat kelt volna életre” – fogalmazott az estet követően a beszélgetést vezető Gillich Panna, podcastunk állandó moderátora. Tarts velünk, és éld át Te is ezt a különleges élményt!
– Mi lehet a veled szembe ülő ember gyenge pontja?
– Ez változó, mindenkinek más és más. Amikor régen a rendőrségnek végeztem szakkonzulensi munkát, akkor sokszor kerestük a „gyenge pontot”. Például a dunaújvárosi emberölésnél volt négy feltételezett elkövető, közülük kellett kiszűrni a „gyenge pontot”. Meg is találtam: ő volt az, akit a többiek figyelőnek választottak. Egyfolytában azt emlegette, hogy mi lesz, ha nem látja többet a gyerekét. Neki ez volt a gyenge pontja, őt ezzel lehetett szóra bírni. Tudom, hogy ez csúnyán hangzik, de így egy órán belül sikerült előkeríteni a holttestet. Ez pedig azért volt fontos, mert ha nincs holttest, akkor nincs bűncselekmény sem, kivéve, ha akkora mennyiségű vért találnak a feltételezett sértettől, ami kizárja, hogy még életben legyen.
– Van olyan, hogy megismered egy gyilkos történetét, és megesik rajta a szíved?
– Volt ilyen, nem is egyszer, de inkább a közlekedési bűncselekményeknél, mert ilyenkor a történtek sokszor annyira bánthatják az elkövetőt, hogy erre az egész élete rámegy. De olyankor is megesett ez velem, amikor dulakodás közben egy rossz mozdulat halálesettel végződött… Ezeket nehezen viseli az ember. Éppen nemrég történt egy hasonló ügy. Budapesten, télvíz idején egy férfi nyakon öntötte egy palack vízzel azt a hajléktalant, aki minden este részegen dorbézolt az ablaka alatt, és szerencsétlenségére ez az ember reggelre megfagyott… A férfinek tönkrement az élete, és el is ítélték.
– Azt szokták mondani, hogy nincs tökéletes gyilkosság. Mondasz nekünk olyan esetet, amikor valami apróságon csúszott el a történet?
– Nemcsak tökéletes gyilkosság nincs szerintem, hanem úgy általában nincs tökéletes bűntény. Most nem is egy emberölés jut eszembe, hanem egy olyan férfi esete, aki nehéz anyagi körülmények közé került, ezért kirabolt egy ékszerboltot. Több millió forint értékű ékszert vitt el, amit csak a töredékéért tudott eladni, mert aki megvette tőle, pontosan tudta, miből származik a zsákmány. A férfi aztán sok évvel később megismerkedett egy nővel, és családot alapítottak, de nem bírta elviselni azt a pszichés terhet, hogy egy napon rájuk törhet a rendőrség. Ezért megbeszélte az asszonnyal, hogy várja meg, amíg ő letölti a büntetését, és ezután önként besétált a kapitányságra, hogy feladja magát.
- Impulzív rajongónk vagy?
- Szeretnél minden hírünkről időben értesülni?
- Ott szeretnél lenni a programjainkon?