Képmutatás lenne, ha azt állítanám, hogy mindent megteszek a környezet védelme érdekében, ami csak tőlem telik, de igenis egyre többet foglalkozom a témával. Eleinte azonban ez nem volt tudatos a részemről.

Remek példa erre, amikor néhány évvel ezelőtt megvettem az utolsó műanyag szívószálat az életemben… Igaz, egy egész csomaggal, és akkor még eszembe sem jutott, hogy az lesz az utolsó pakk. Azóta hat alkalommal költöztem, és még mindig megvan az a színes kis köteg, ami olyankor mindig a kezembe akad. Nem tudom, hogy ez jó dolog vagy rossz, hogy meg kellene-e szabadulnom tőle, vagy az a normális, hogy addig használok egy-egy darabot, amíg végleg fel nem adja a harcot. Használat után el szoktam mosni, és berakom a fiókba az evőeszközök mellé. Volt olyan ismerősöm, aki megkérdezte, hogy normális vagyok-e, hogy elmosom az „egyszerhasználatost”?  Szerintem nincs velem semmi baj, vagy ha mégis, biztosan nem ezen a téren. Egyébként is rácáfoltam már az egyszer használatos jelzőre. Azóta már tudatosan kerülöm a műanyag szívószálat, és szerencsére ezzel nem vagyok egyedül. Világszerte rengeteg étterem és étteremlánc csatlakozott a szívószálmentes programhoz. Ez nem azt jelenti, hogy le kellene szoknunk eme nagyszerű emberi találmányról, csak azt, hogy végre elfelejthetnénk az egyszer használatos műanyagot.

Tulajdonképpen mi is a műanyag szívószál? Szívás! Mégpedig minden értelemben. Mi, emberek, a használói, ugyanis húsz perc szívás után eldobjuk, aztán a természet szívja ötszáz évig. A legkorábbi fajtái még szalmaszálból készültek, majd eljutottunk a mai, legnépszerűbb verzióhoz, a műanyaghoz. A papír és műanyag fajtát már próbáltam, de a szalmaszál hallatán egy pillanatra megálltam, végül úgy döntöttem, hogy azt sem hagyhatom ki. Örömmel mondhatom, működik a dolog. De kellett vagy négy-öt perc, mire megtaláltam a tökéletesen üreges példányt. Amikor aztán szívni kezdtem az itókámat, az élmény már semmiben sem különbözött egy átlagos szívószálas kortyolgatástól. Ám nem csak a műanyagnak, vagy a belőle készült dolgoknak van hosszú lebomlási ideje. Íme, egy lista a teljesség igénye nélkül, egy-két hétköznapi használati tárggyal.

Magam is megdöbbentem némelyik adaton: amikor tehát hungarocell darabokat/golyókat látunk vagy dobálunk ki, biztosra vehetjük, hogy egymillió év múlva is ott lesznek még.
De mit tehetünk mi a hétköznapokban? Apróságnak tűnő, mégis fontos dolgokat. Kezdjük ott, hogy nem kérek szívószálat az italomhoz. Használhatunk helyette papírt, bambuszt, bioműanyagot, üveget vagy fémet – vagy ami a legegyszerűbb: egyiket sem. Nem is olyan régen egy étteremben fültanúja voltam, amint egy anyuka sietve ment a pincérhez, és a fémszívószálakat kereste, vagyis egy egész szettet: 4 darabot. A pincér pár pillanatig értetlenkedve nézett a vendégre, majd a kollégája intett neki a pult mögül: megtalálta mind a négy szálat, el is mosta őket, csak a gazdáikra várnak. Egy egész család. Mindenkinek saját, fémből készült szívószála volt. Meg is kerestem mennyibe kóstál manapság egy ilyen eszköz. Nos, a jó hír, hogy kb. ezer-kétezer forintért mindjárt nyolc darab rozsdamentes acél szívószálat rendelhetünk. A szalmaszál után most ez a következő, amit kipróbálok. Már csak abban bízom, hogy nem műanyag csomagolásban érkezik. Aztán szépen lassan nem lesz majd hely az evőeszközös fiókomban, de ez legyen a legnagyobb probléma.