2022 nyarán megfordult velem a világ. Három jelentős változás történt akkor az életemben, ami miatt szépen lassan egy teljesen más úton találtam magam. Saját lakásba költöztünk, annak minden szépségével és elköteleződésével együtt. Elveszítettem az utolsó nagyszülőmet, sőt, tulajdonképpen az egész kis családunk utolsó nagyszülőjét. Emellett pedig harmincéves lettem. Ez mind körülbelül egy szuszra történt, jó is, rossz is, és ezek olyan változáshullámot indítottak el, amilyet még soha nem tapasztaltam azelőtt.
Nem tudom, hogy a három életesemény közül pontosan melyik nyomta be nálam azt a bizonyos gombot, amelyet azóta is szorongatok, és ami miatt most teljesen máshogy haladok előre az utamon, mint eddig. Még csak egy éve tart ez a folyamat, ezalatt mégis többet tanultam magamról, mint az elmúlt harminc évem során összesen. Ehhez persze konkrét dolgok is hozzásegítettek – mint például a talpreflexológia, a többhetes elvonulás, az írás, a munkahelyváltás és a saját igényeim figyelembevétele –, valamint olyanok is, melyek nem megfoghatóak. Valahogy másként kezdtem el gondolkozni, máshogy látom magam és a kapcsolataimat is. Mintha „kesztyűt” kaptam volna ajándékba a harmincadik szülinapomra, amit „jól fel is vettem”, és azóta más ember vagyok. Elkezdtem még inkább tenni azért, amit szeretnék, és dolgozni azon, amivel eddig nem sikerült megbirkóznom.
Nemrég éppen egy barátomnak filozofáltam arról – és nálam jellemző, hogy beszéd közben jönnek a mindent megváltó gondolatok –, hogy az elmúlt években sokszor eszembe jutott a húsz év körüli énem, mégsem cserélnék „vele”. Erre pedig épp ott és akkor jöttem rá, miután kimondtam. Feszesebb bőr, kötetlenebb életmód, kevesebb felelősség. És? Akkor hova lenne mindaz, amit az azóta eltelt tíz évben megtapasztaltam? Rájöttem, hogy akkor sem cserélnék a fiatalabb önmagammal, ha úgy sok mindent meg nem történtté tehetnék, hiszen most pont ezért vagyok az, aki.
Azt gondolom, hogy az életem mostani nagy „megismerkedős” szakaszának az egyik legfontosabb része, hogy folyamatosan kilépek a komfortzónámból. Nem direkt keresem azokat a helyzeteket, ahol ezt megtehetem, hanem szinte a körülmények találnak meg engem. Eddig is sok mindenre nyitott voltam, mégis igyekeztem úgy intézni a dolgokat, hogy ne nagyon kelljen átlépnem a számomra kényelmes és biztonságos határt. Ez viszont most megváltozott, és ennek a legjelentősebb állomása a jordániai utazásunk volt. Már maga a hely kiválasztása is másként történt, mint eddig: a férjemre bíztam a döntést. Már én is régóta szemeztem az országgal, ráadásul, amikor jobban utánanéztem a dolgoknak, rájöttem, hogy ár-érték arányban szuper választás, ráadásul olyan csodákat láthatunk ott, amiket addig még soha. Ez mind így is lett, de még ennél is sokkal többet kaptam ettől az úttól. Ahogy megérkeztünk, egyszerűen azt éreztem, hogy semmi baj nem lehet. Átjárt egy olyan fokú biztonságérzet, amilyet máshol még nem tapasztaltam. Pedig egy közel-keleti országban tett utazás saját szervezésben, low budget módon nem ezt sugallja magáról, de velünk valahogy mégis ez történt. Olyan vendégszerető emberekkel találkoztunk, akiknek fontosabb a valódi, élő közeg, mint a telefonjuk társasága, ahol a gyerekek számítógépezés helyett az utcán fociznak, és ahol akkor is szívesen adnak, amikor nem igazán van miből. Talán ez is közrejátszott abban, hogy átléptem a félelmeimen, és olyan dolgokat is megtettem, melyek korábban elképzelhetetlenek lettek volna. Ezek az élmények azt adták nekem, amit mástól nem kaptam eddig, ezért igyekszem az ott megtapasztalt érzéseket a mindennapjaimba is átültetni, és igenis elhinni, hogy képes vagyok rá. Mire? Bármire!
Mindezek tükrében azt hiszem, hogy most a legjobb helyen vagyok. Nem feltétlenül fizikai értelemben, és nem is a „mindent elértem, amit akartam” gondolattal, hanem csak a „nem lennék más helyében” érzéssel. Harmincegy évem alatt most először vagyok szívesen a testemben, a lelkemben, a szellememben, azok minden hibájával együtt. És van egy olyan érzésem, hogy ez egyre inkább így lesz még akkor is, amikor egy adott pillanatban éppen nem így élem meg.
