Ebben persze mi sem tudunk segíteni (vendégeink sem tudnak segíteni), abba azonban mindenképpen szeretnénk bepillantást engedni, hogy milyen félreértések, konfliktusok, kimondott és ami a rosszabb, ki nem mondott ellentétek hasogatják apró darabokra a harmóniát két ember között a párkapcsolat kulisszái mögött. Elgondolkodtató példák a hétköznapjainkból, a mindennapi életünkből, amelyek segíthetnek elkerülni az együttélés buktatóit vagy éppen azt a helyzetet, amikor két, valamikor egymásba bolondult ember már csak az ügyvédek vagy a mediátorok jelenlétében képesek beszélni egymással vagy éppen véglegesen pontot tenni a kapcsolatuk, házasságuk végére.
Bár komoly témáról van szó, nem érezzük úgy, hogy ne beszélhetnénk humorral átszőve oldott módon, komikus elemekkel kiegészített interaktivitással, pontosan azért, hogy a nézők számára újra egyértelmű legyen, hogy két pont között a legrövidebb út továbbra is a mosoly és a közös nevetés.
Műsorunkat jó szívvel ajánljuk mindenkinek, aki volt már magánéleti gödörben vagy éppen előrelátó módon éppen szeretné elkerülni azt.
Szerző
-
Az élettörténetekben a világhoz való viszonyulást igyekszem felfedezni, azt keresem, hogy az élet egyes szituációiban az interjúalanyom merre indult el, milyen érzések vezették az úton. Szeretném átadni az olvasóknak a merőben más élettapasztalatokat, melyeket magukkal vihetnek. Bevallom, rettentő kíváncsi lélek vagyok, ami ennek a szakmának a kulcsa, éppen ezért sikerül legtöbbször eljutnom az interjúk során egy olyan szintre, ahol a mély érzések dominálnak.
Legutóbbi bejegyzések