Szülőnek lenni nem könnyű feladat. Micsoda bölcsesség! – mondhatnád. Éppen ezért ástunk a mélyére ennek a bizonyos kifejezésnek dr. Kádár Annamária pszichológus, mesepszichológus, író közreműködésével a nyári Jelenlét Extra podcastunk két adásában is. Bizony! Annyi felmerülő kérdést és témát érintettünk a felvétel során, hogy duplázni fogunk vele.
Mintha ezer éve lett volna 2019 ősze, amikor magazinunk Lélekmelegítő előadás-sorozatának volt a vendége dr. Kádár Annamária. A telt házas előadást követően, hosszú sorokban állva dedikáltatták a nézők a szerző könyveit. Azóta rengeteget változott a világ, ezért most, két évvel később elérkezettnek láttuk az időt, hogy a nyári Jelenlét Extra kiadásában ismét vendégül lássuk Annamáriát – ő pedig boldogan vállalta a feladatot.
A Jelenlét szerkesztői csapatának tagjaként kérdeztem őt kényes nevelési helyzetekről. Miről, mikor és hogyan beszéljünk gyermekünkkel? Vajon hogyan segíthetnek át a nehéz helyzeteken a példaképek? Egyáltalán mi alapján válasszunk példaképet? Ezen vezérgondolatok mentén járhatod végig a népszerű pszichológus-író vezetésével a szülők tabutoplistájának dobogós jelenségeit.
Az epizód kiindulópontja a Mesepszichológia 2. Útravaló kényes nevelési helyzetekhez című kötet, amelyben a szerző nemcsak tisztázza, hogy miket tart ő maga kényes helyzeteknek, hanem kategorizálja, „súlyozza” is azokat, ahogyan erről aktuális adásunkban is beszél. Végül ajánl korspecifikus szakirodalmat és meséket, valamint bemutat néhányat az általa teremtett két karakter, Lilla és Tündérbogyó főszereplésével fémjelzett EQ-fejlesztő történetekből. Ebből fakadóan minden felmerülő kérdésben ott lappang a mese, a csodák, a varázslat, a mágikus világba vetett hit gyógyító ereje.
Hogyan mondjuk el egy gyermeknek, hogy a nagyi már nem fog többet hazajönni? Egyáltalán elvigyük a temetésre? Tényleg összedől a világ, ha a gyerekeink nem a legjobb testvérek? Mit mondjunk, ha arról kérdez a csemeténk, hogyan születik a kisbaba, amikor már tudja, hogy nem a gólya hozza? Hogyan magyarázzuk el neki, hogy az állatkertben látott krokodil nem fogja megtámadni otthon, a szobájában? Csak néhány felvetés azok közül, amelyek a Kádár Annamária vendégszereplésével készült Jelenlét Extra dupla epizód első adásában felszínre kerülnek. Tarts velünk!
- Impulzív rajongónk vagy?
- Szeretnél minden hírünkről időben értesülni?
- Ott szeretnél lenni a programjainkon?