Gyuricza Tibit, a PulseGym vezetőjét és feleségét egy személyes hangvételű interjúra invitáltuk a karácsony közeledtével, annak apropójából, hogy fél évvel ezelőtt vált teljessé az életük, amikor megszületett kislányuk, Vanda. A fiatal pár azóta ízlelgeti a szülői lét boldogsággal és olykor lemondásokkal teli pillanatait. Az első, hármasban töltött karácsonyukra készülnek, így az ünnep megéléséről, a hagyományok őrzéséről és a reményekkel teli új évről meséltek nekünk.


– Azt látom Dórin, hogy nagyon élvezi az anyaságot.
Dóri: Ez engem is meglepett, mert sosem gondoltam, hogy egyszer édesanya leszek, hiszen nem vágytam rá különösebben. Ugyanis mielőtt Tibit megismertem, nem találtam olyan társat, akivel egyáltalán felmerült volna a közös jövő, a családalapítás gondolata. Aztán jött Ő, és hirtelen minden megváltozott. Akkor szerettem beléd, amikor rájöttem, hogy párosítva rakod el a szennyesbe a zoknit. (nevet) Szerintem mindketten elég hamar tudtuk, hogy együtt szeretnénk élni, és közös családot alapítani. 
Tibi: Olyan természetesen alakult a kapcsolatunk, egyszerűen éreztem, hogy közöttünk megvan az a bizonyos kötelék, így vágyni kezdtem arra, hogy édesapa legyek.
– Gondolom, minden várakozásodat felülmúlta az érzés, hogy apa lettél.
– A születése előtt megpróbáltam elképzelni, de ezt át kell élni. Amikor egy fáradt nap után hazaérek, és a kislányom fülig érő szájjal, szinte sikítva örül nekem, az valami elképesztő érzés. Minden mozdulatával le tud venni a lábamról.
– Mennyire tudod kivenni a részedet a családi teendőkből?
Tibi: Az biztos, hogy sokkal több időt szeretnék velük tölteni, de tűzoltóként dolgozom, és mellette a konditerem életét is egyengetem, így kevés szabadidőm marad. Azonban tisztában vagyok vele, hogy a munkámba is sok energiát kell befektetnem ahhoz, hogy jól működjön, főleg ezekben a válságos időkben. Eddig nem volt olyan év, hogy ne lett volna valamilyen krízis, ami így vagy úgy, de befolyásolta a vállalkozásunk életét. Ettől függetlenül igyekszem úgy alakítani a hétköznapokat, hogy a fürdetésnél már otthon lehessek. Szerencsére napközben azért néha hazaugorhatok, mert a vendégek többsége csak délután jön személyi edzésre.


– Dóriról nehéz elképzelni, hogy csupán fél évvel ezelőtt szült. A genetikának köszönheted a tökéletes alakodat?
Dóri: Bárcsak így lenne, de sajnos, ha csak ránézek egy kiflire, már is hízok tőle. (nevet) A terhességem előtt derült ki, hogy van egy hormonális betegségem, ezért különösen oda kell figyelnem a tudatos életmódra. Úgyhogy nálam ez elsősorban nem hiúsági kérdés volt, a pici és a saját egészségem megóvása motivált. Mivel csak pár kilót szedtem fel, így nem volt nehéz a szülés után újra formába lendülni. A mozgásra tényleg nemcsak fizikálisan van szüksége a szervezetnek, hanem lelkileg is létfontosságú, ezért ha tehetem, akkor hetente kétszer elmegyek edzeni a konditerembe, addig pedig Tibi vigyáz Vandára. Az edzés vége felé már alig várom, hogy láthassam őket, és magamhoz öleljem a csöppséget, ugyanakkor azt is érzem, hogy szükségem van erre a feltöltődésre ahhoz, hogy kiegyensúlyozott édesanyja lehessek a kislányunknak.
– Óriási felelősség szülőnek lenni. Milyen gyermekkort szeretnétek adni Vandának?
Dóri: Olyat, amelyben gyerek lehet: önfeledten játszhat, mezítláb szaladgálhat a sárban, és közben nem veszik el az elektronikus világban. Persze a kortársai majd biztosan hatással lesznek rá, ezért szerintem nehéz lesz majd megtalálni a középutat, ráadásul ez a világ már teljesen más, mint amikor mi voltunk gyerekek.
Tibi: Szerintem a legtöbbet azzal tehetjük érte, ha szeretjük, és mindenben támogatjuk. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy neki kell majd megtalálni a saját útját, mi nem óvhatjuk meg minden kudarctól, ezeket amúgy is át kell élnie az életben ahhoz, hogy tanulságokat vonjon le belőlük. Persze mindig ott leszünk mögötte, és bármikor számíthat ránk.


– Érdekes lesz, amikor idővel felfedezitek benne saját magatokat.
Tibi: Már most látszik, hogy a temperamentumát Dóritól örökölte, a pofija viszont rám hasonlít. Jobban örültem volna, ha ez fordítva alakul, mert én türelmesebb típus vagyok. Dóri hirtelenebb…
Dóri: Abban bízom, hogy az anyaság majd türelemre tanít.
– Mit hozott elő belőled az apaság?
Tibi: Bármin képes vagyok sírni. (nevet) Azt vettem észre, hogy azok filmek, amiket régebben láttam, most másképp hatnak rám, és bizonyos jeleneteken sírni tudok. Ezt egyébként nem szégyellem, sőt örülök, hogy az apaszerep az érzelmesebb oldalamat hozta elő. A hivatásomban sajnos néha találkozom szörnyű élethelyzetekkel, amik arra késztetnek, hogy másképp nézzem a világot, de most feltűnt, hogy a hétköznapi dolgokat is egyre inkább átértékelem. Azóta még jobban megbecsülöm azokat a pillanatokat, amiket a családommal tölthetek, és még inkább hiányzik, amikor nem lehetek velük.
Dóri: Ezért is ragaszkodunk hozzá, mióta megszületett a kislányunk, hogy minden héten tartsunk egy randidélutánt, amikor elmegyünk kettesben sütizni, vagy csak sétálunk egyet.
Tibi: Olykor emlékeztetni kell, hogy mi a fontos, néha vissza kell húzni a földre, mert annyira pörgök a mókuskerékben, hogy közben fel sem tűnik, hogy valójában épp arra nincs időm, amire igazán szeretném. Pedig a közös élmények után napokig boldogok vagyunk, ezekből táplálkozunk. Ilyenkor megint ráeszmélek, hogy persze fontos a munka, de az első helyen a mégiscsak a család áll.


– Tudatos döntés volt, hogy egyetlen egy fotót sem osztottatok meg Vanda érkezéséről?
Dóri: Teljesen. Már az első pillanatban megfogadtuk, hogy csak nagyon ritkán teszünk fel képeket a gyerkőcről a közösségi oldalakra. Egyrészt mi sem szeretünk fotózkodni, másrészt nem vagyunk olyan típusúak, akik az örömüket vagy a bánatukat kifelé élik meg. Ettől függetlenül olykor szeretjük megörökíteni a pillanatot, hogy utána karácsonykor a családdal együtt nézegethessük a képeket, de semmi esetre sem a nagyközönséggel megosztva.
– Milyen volt számodra ez az év?
Tibi: Elégé fárasztó. A munkával kapcsolatban mindig azt gondolom, hogy a következő év majd könnyebb lesz, de igazából kezdek rájönni, hogy ebben kár is reménykedni. Szerencsére a magánéletben boldog vagyok. A szülőség minden pillanatát megéljük Dórival, ami persze lemondással is jár, de cserébe viszont olyan élményeket kapunk, amik segítik a mérleg nyelvét pozitív irányba billenteni. Az év vége felé egyre feszítettebb a tempó, ilyenkor szükségem van a kikapcsolódásra, ugyanis ez kell ahhoz, hogy a következő évnek megint nagy lendülettel és motivációval induljak neki, és azt érezzem, hogy képesek vagyunk megváltani a világot. Úgy gondolom, hogy eddig is helytálltunk együtt, és egy-egy kudarc után mindig sikerült talpra állni, a humor pedig mindig segített túljutni a nehézségeken.
– Ez lesz az első közös karácsonyotok együtt, családként. Hogyan készültök?
Dóri: A saját kis otthonunkat még most építjük, úgyhogy a szüleimnél lakunk, de épp ettől lesz különleges ez a karácsony.
Tibi: Szeretnénk kiélvezni minden pillanatát annak, hogy együtt vagyunk. Én mindig is imádtam a karácsonyt, még az sem zavar, ha mindenhonnan díszek lógnak, és már november végén karácsonyi dalokat kell hallgatnom.
Dóri: Én meg szeretek dekorálni, úgyhogy élvezem, hogy végre valaki díjazza, hogy ünnepi hangulatot varázsolok otthon.


– Mit hoztok magatokkal a gyermekkori karácsonyokból?
Tibi: Körülöttem többen ilyenkor bulizni mentek, de én mindig a családommal töltöttem az ünnepet – együtt filmeztünk, társasoztunk. Én ezt szeretném továbbadni a gyermekünknek.
Dóri: Mi december 24-én otthon voltunk, együtt díszítettük fel a karácsonyfát. A másik közös program a családi fotóalbumok nézegetése volt, miközben felidéztük a régi történeteket. Szeretném, ha ezt a szokást továbbvinnénk.
Tibi: Fontos, hogy megteremtsük az ünnepi hangulatot, ugyanakkor nem szabad, hogy a karácsony csak a külsőségekről szóljon. Az év minden napján szeretjük egymást, de ilyenkor kapunk néhány napot, amikor nem kell a munkával foglalkozni és nincs kötelezettség. Szerintem az együtt töltött idő az igazi ajándék.
Dóri: Én azt is fontosnak tartom, hogy próbáljuk meg feszültség nélkül megélni a karácsonyt, úgyis annyi minden van az életben, ami miatt aggódni lehet. Mindegy, hogy ferde a fa, vagy odaégett a süti – engedjük el, hogy mindennek tökéletesnek kell lennie, mert nem ez az ünnep lényege.
– Dóri, milyennek álmodtad meg a jövő éveteket?
Dóri: Szerintem a baba körül fog forogni az életünk, mert szeretnénk neki örömteli gyermekkort teremteni. Ugyanakkor arra is szeretnék figyelni, hogy meglegyen az egyensúly és az összhang a család és a munka között, de emellett a házunkat is tervezgetem majd, hogy jövőre már ott ünnepelhessük a karácsonyt.

Fotó: Emma