A szeretet ünnepére készülve, senki sem úgy tervezi, hogy a csillogó karácsonyfa mellett, a bejgli illatba burkolózott szobában, majd kisebb-nagyobb súrlódások és nézeteltérések homályosítják el az ünnep fényét. Jelenlét podcast adásunkban, most nem az idilli karácsonyokról beszélgettünk Gönczi Dorka válási mediátorral, hanem az ilyenkor felbukkanó feszültségforrásokról, amik nem feltétlenül az ünnep hevében keletkeznek, de éppen akkor törnek a felszínre. Dorka, az olykor igenis kiábrándító valóságot tárta most elénk, de hasznos tanácsokat is megosztott velünk, hogy az ünnep mégis békés és meghitt legyen.
Az előfeltevések beteljesülése
– Az előfeltevéseink olykor lehetnek valóban megalapozott félelmek, melyek befolyásolják a hangulatunkat, és ezzel együtt az ünnepi légkört is. Ha már előre aggódunk azon, hogy vitába torkollik a karácsony, akkor a vonzás törvényének értelmében, biztosan lesz feszültség, és hangosan robban majd az ünnepi bomba.
Apró szikra, gyorsan lobban
– Az azonos személyiségű emberek könnyedén találnak fogást egymáson. Az egyéniségüknek valahol előtérbe kell kerülnie, éppen ezért elkezdenek egymással rivalizálni, hiszen csak így mutatkozhat meg a kettejük közötti különbség, és ezáltal a saját pozíciójukat is megerősíthetik. Egy családon belül óhatatlan, hogy legyenek hasonló személyiségek, nem beszélve arról, hogy a tipikus szerepek közötti konfliktus is ott lapul a mélyben. Gondolok itt az anyós és meny között feszülő szálakra, de bármelyik más kapcsolódásban is lehetnek nézeteltérések.
Egyetlen mondat boríthat mindent!
– Nem feltétlenül kell csak a közvetlen családtagok közötti feszültségekre gondolni, már csupán abból is adódhatnak konfliktusok, hogy a régen látott rokonok, most hosszabb időt töltenek egymással. Nem beszélve arról, hogy a felnőttek között kialakult relációkat még az is nehezebbé teheti, ha közben a gyerekek is felforgatják a nyugalmat, egy-egy kellemetlen, de őszinte és tűpontos megnyilvánulással, ami akár vitába is torkolhat.
Együtt könnyebb!
– A szülőkben óriási a megfelelési kényszer a gyermekeik felé, az adventi készülődéssel járó stressz pedig a párkapcsolatot is megtépázhatja. Mivel a csoda megteremtése abszolút a szülők vállát nyomja, így másról sem szól számukra az ünnepi hangolódás, mint hogy december 24-hez érkezve, minden tökéletes legyen – az ajándékok masnival átkötve, a fa alatt várják, hogy a gyerekek izgatottan kibontsák őket, az asztalon gőzölögjön az isteni halászlé, a frissen sült bejgli illata pedig járja át az egész házat. Ha nem szeretnénk kimerülten ülni a karácsonyi asztalnál, akkor tervezzük meg a decembert! Legyen a készülődés egy családi program, amiben mindenki olyan feladatot kap, ami illik hozzá. A gyerekeknek is adjunk szerepeket, vonjuk be őket is a készülődésbe, még élvezni is fogják.
„Tuti, hogy majd az anyósom mellé kell ülnöm a karácsonyi ebédnél!”
– „Ki, ki mellé üljön?” – melyik családban nem vetődik fel ez a kissé kellemetlen kérdés, pedig ha előre megtervezzük, és nem az asztal mellett ácsingózva agyalunk ezen, akkor elkerülhetnénk néhány kényelmetlen jelenetet. Elég nagy az ünnepi asztal, el lehet úgy lavírozni, hogy ne kelljen azzal beszélgetned, akivel nem igazán szeretnél.
Engedd el a füled mellett!
Nem érdemes fennakadni minden apróságon, sőt jobb, ha ezekről tudomást sem veszünk, hiszen a konfliktusok többsége éppen az ilyen bolhányi vitákból indul el, majd az erre adott reakció robbantja fel a karácsonyi bombát. A hangos vita közepette pedig, a legváratlanabb pillanatban, akár gyermekkori sérelmek is az ünnepi asztalra kerülhetnek.
A Jelenlét podcast legújabb beszélgetésében, Gönczi Dorka válási mediátor kézzelfogható, az ünnepi béke megteremtését segítő tanácsokat osztott meg hallgatóinkkal. Ha kíváncsi vagy a szakember további hasznos tippjeire, akkor hallgasd meg podcast adásunkat!
- Impulzív rajongónk vagy?
- Szeretnél minden hírünkről időben értesülni?
- Ott szeretnél lenni a programjainkon?