Talán lesznek, akik megköveznek érte, de én azt vallom, hogy minden édesanyának jár az anyaszabi – a kikapcsolódás, a feltöltődés, az a fajta szabadság, amikor nem kell minden egyes másodpercben szemmel tartania a csemetéjét, amikor pihenhet, hódolhat a saját kedvtelésének és kieresztheti a fáradt gőzt. Ha erre időről időre alkalma nyílik, akkor abból mindenki csak profitál, mert a gyermeke(i) és az egész családja egy boldog, kiegyensúlyozott, kisimult idegrendszerű anyukát kap vissza, akinek lesz miből adnia. Adnia türelmet, kedvességet, jó szót, szeretetet.
Bár gyermekeink iránti szeretetünk végtelen, de bizony, ha fáradtak, fásultak és kiszipolyozottak vagyunk, akkor könnyen türelmetlenné válhatunk, s ilyenkor nehéz magunkból csak a jót adni. Ki ne élt volna már át olyan szituációt, amikor egy nehéz nap után sírva nézte az alvó gyermekét, miközben mardosta az önvád, mert aznap hangosabban, ingerültebben szólt hozzá? Sajnos én minden igyekezetem ellenére is szoktam így járni. Ahogy a testünk a bevitt táplálékból jut energiához, hogy működni tudjon, úgy a lelkünknek is szüksége van a táplálásra, ezért olyan fontos, hogy rendszeresen feltöltsük az érzelmi raktárainkat. Az anyaság egy 0-24 órás „szolgálat”: itt nincsenek hétvégék, ünnepnapok, de még csak táppénzre sem mehetünk, és leggyakrabban a saját betegségünk alatt is helyt kell állnunk. Pedig szerintem nem kell attól rosszul éreznünk magunkat, ha olykor a legszívesebben kitennénk a szabadság miatt zárva táblát. Na jó, bevallom, én néhanapján már annak is örülnék, ha legalább az ebédszünet feliratot kiakaszthatnám, és nem állva kellene elfogyasztanom a már kihűlt ebédemet.
Nem önző az az édesanya, aki rendszeresen igyekszik énidőt teremteni magának. Ha nem tenné, akkor nagy valószínűséggel a lelki és mentális kiegyensúlyozottsága kerülne veszélybe. Az egészséges, harmonikus élethez ugyanis elengedhetetlen a minőségi kikapcsolódás. Éreztétek már úgy, hogy a rohanó mindennapok során a munka-gyereknevelés-otthoni teendők szentháromsága közepette kicsit elveszítettétek önmagatokat? Hogy annyira igyekeztetek jó háziasszonyok, jó anyák, jó munkavállalók lenni, s közben minden elvárásnak megfelelni, hogy épp a saját személyiségetek veszett el a rengeteg teendő alatt? Hogy a tükörbe nézve, mintha nem is saját magatokat láttátok volna? Talán valahol útközben az a lány is elveszett, aki mindig mosolygott, és tele volt álmokkal, tervekkel… Én szoktam így érezni magam. Viszont azt is tudom, hogy a családi egység alapfeltétele az édesanya boldogsága, ezért igyekszem rendszeresen időt szakítani magamra, a testi-lelki feltöltődésemre.
Sokszor ehhez elegendő egy-egy alkalom a fodrásznál, a körmösnél vagy épp a kozmetikusnál. Az a pár óra ugyanis hozzásegít ahhoz, hogy egy kis időre kiszakadjunk a mókuskerékből, és szebbnek, csinosabbnak, nőnek érezzük magunkat. Máskor jól esik a barátnőkkel összeülni egy kis beszélgetésre – urambocsá! –, közben egy kis bort iszogatni, esetleg kirándulni egyet, színházba, moziba vagy épp koncertre menni. Engem nagyon ki tud kapcsolni például egy jó könyv, a cikkírás vagy akár a DIY lakásdekorációk készítése is, ráadásul ezekhez ki sem kell mozdulnom otthonról, és akár a gyerkőcök alvásidejében is szakíthatok rájuk időt. Szerencsére a barátnőim – akik már szintén anyukák – ugyanígy gondolkoznak, úgyhogy igyekszünk közös programokra is időt szakítani. Bár a gyerekkori legjobb barátnőmmel sajnos nem tudunk túl gyakran találkozni, de biztosan egyetért velem abban, hogy minden édesanyának receptre kellene felírni a rendszeres csajos estéket.
Tudom, vannak, akik másként gondolkodnak erről, akik egyáltalán nem, vagy csak sokkal ritkábban igénylik ezt a fajta kikapcsolódást. De nem vagyunk egyformák, és ez így van jól. Mindenkinek más a tűréshatára, és mások a szükségletei. Van aki beéri néhány szabad órával, amikor tényleg azt csinál, amit csak akar, mások viszont olykor több napig tartó elvonulásra vágynak. Ami azonban nagyon fontos, hogy senki ne törjön pálcát a másik felett azért, amit és ahogyan csinál. Persze vannak, akik felteszik a kérdést a kisgyermekes anyukának: Na, és addig ki van a gyerekkel, amíg te futni jársz, körmöshöz mész, ne adj’ isten bulizol vagy épp wellnesshétvégén vagy? Ilyenkor elgondolkodom azon, hogy ezek az emberek nem is feltételezik, hogy míg az édesanya távol van, addig a másik szülő is képes ellátni a gyereket? Hiszen jó esetben ketten, együtt vállalták a szülőséget, ezért a vele kapcsolatos teendőkön is osztoz(hat)nak. Ezen kívül ott van még a többi családtag is: a nagyszülők, a nagynénik és a nagybácsik, aki szíves-örömest vállalják a csemetét. Higgyétek el, ők is tökéletesen el tudják látni a kis szemünk fényét, sőt, lesni fogják minden kívánságát! Ráadásul a gyermeknek is nagyon jót tesz, ha másokkal is időt tölthet az anyukáján kívül. Szóval, ez egy tipikus win-win szituáció: nemcsak mi „cserélődünk ki” a külön töltött idő alatt, hanem a kicsi is töltekezik, mert más környezetben, valaki mással, valami mást és máshogyan csinál, mint amit megszokott. Ilyenkor akár a nagyszülői kényeztetés felett is szemet hunyhatunk, majd visszarázódunk az anya-szabi után a jól megszokott rendünkbe. Ráadásul, ha feltöltődve, kisimultan nézünk a tükörbe, talán újra megláthatjuk azt a bizonyos elveszettnek hitt, fiatal lányt is.
