Hogy miért szeretek színházba járni? Nehéz ezt megfogalmazni, mindenesetre azt gondolom, hogy mindenkit más motivál ebben. Vannak, akik azért választják a színházat, hogy félretegyék a mindennapi gondokat, ezért kikapcsolódásként beülnek egy szórakoztató előadásra. Mások viszont pontosan olyan színdarabokat keresnek, melyek rávilágítanak a mai társadalmi problémákra. Ha röviden kellene jellemeznem a tavalyi évemet, akkor azt mondanám, hogy színházi élményekben gazdag volt, hiszen közel harminc előadást számoltam össze a minap, amit láthattam. Ezek közül választottam ki azt a hatot, amely valami pluszt tudott nyújtani számomra, ezért ezeket meleg szívvel tudom ajánlani mindenkinek.

Fotó: Szegedi Nemzeti Színház

1. Élet-ritmusra
2021 decemberében mutatták be Hojsza Henrietta rendezésében Szegeden, a Kisszínházban Cédric Chapuis Élet-ritmusra című monodrámáját, melyben Adrien Lepage szerepét Medveczky Balázs játssza.

Adrien egy autista kamasz, akit egyetlen dolog izgat igazán az életben, a dobok világa. Miközben a gyerekek kosaraznak az utcán, vagy az édesanyja főzés közben a hozzávalókat darabolja, netán az iskolában kap egy pofont, csak az érdekli, hogy mindez ritmusra történjen.
Mivel szűkölködve él a családja, így nem engedhetik meg maguknak, hogy Adrien zenei tanulmányait támogassák, és megvegyék neki azt, amire leginkább vágyik, egy dobszerkót. A fiút azonban ez nem tartja vissza a zenéléstől, mert ő csak üti a ritmust édesanyja mosószeres dobozain, a falon, az asztalon, vagy éppen a testvérén. Azonban egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően kap egy mások számára szemétbe való, de neki igazi kincsesbányának számító ládát, teli lemezekkel és egy gramofonnal. A családja és a szomszédok kevésbé örülnek az ajándéknak, de ő még tanulás helyett is a kedvenceit imitálja, például Louis Armstrongot.  Adrien iskolai eredményei azonban egyre csak romlanak, de amikor az igazgató azt tanácsolja a szülőknek, hogy motivációként ígérjenek a fiúnak egy dobfelszerelést, minden megváltozik. A kamasz 180 fokos fordulatot vesz: szorgalmas diákká válik, jó jegyeket szerez, és besegít a házi munkában.
Az előadás azonban jóval többről szól, mint egy autista fiú szinte már kényszeres zenéléséről. A családja és az iskolatársai sem elfogadóak vele: bántalmazzák, bolondnak nézik, és közvetlen környezetében az alkoholizmussal járó nehézségeket is megtapasztalja. Medveczky Balázs nemcsak Adrien karakterét alakítja, hanem megtestesíti a többi szereplőt is, mint például a szülőket, az iskolaigazgatót vagy a szerelmét, Cécile-t.
Az Élet-ritmusra nem igényel bonyolult színpadképet: egy fekete térben játszódik, aminek egyetlen nélkülözhetetlen kelléke, a dobfelszerelés. Medveczky Balázs megcsillogtatja a jól ismert Grund zenekarban szerzett tapasztalatait, hiszen kezei alatt zseniálisan szólalnak meg a ritmusok. 
Az előadás rendkívül fontos üzenete szívbe markolóan hat a befogadóra, és olyan kérdéseket feszeget, mint a másság, a családon belüli erőszak, az elfogadás és a megbélyegzés.

Fotó: Centrál Színház

2. Network
Sidney Lumet Oscar-díjas filmjének színpadi adaptációja egy amerikai tévécsatorna bukásával indul, amikor az alacsony nézettség okán kirúgják a műsorvezetőt, Howard Beale-t (Alföldi Róbert). Ezután a férfi a napi hírek felolvasását követően egyszerűen közli a nézőkkel, hogy a következő élő adásban öngyilkos lesz, és ennek hatására újra feléled a műsor. A történet jól ábrázolja a mai média működését: egyes emberek szinte bármit képesek megtenni azért, hogy híresek legyenek, és így óriási pénzt kaszáljanak. A sztori az 1970-es években játszódik, mégis tükröt mutat napjaink médiavilágáról.

A híradós önazonosan áll ki valamennyi emberért, miközben egy óriási „pofonnal” közli velük, hogy ébredjenek fel végre, és lássák meg a valóságot a köztévében bemondott hazugságok és manipuláció mögött. A korábban halálra ítélt műsor hamarosan világhírű lesz, de ahogyan már megszokhattuk, minden csoda három napig tart, a kérdés már csak az, hogyan szabaduljanak meg a prófétává vált Howard Beale-től.
A főszereplő fásult, meggyötört karaktere egyszer csak újra ismert riporter lesz. De milyen áron?! Kollégája és jó barátja, Max Schumacher (László Zsolt) igyekszik felnyitni a szemét, hogy Howard végre rájöjjön, nagyon nincs rendben az irány, amerre halad.
Ugyanakkor az 50-es Schumacher magánélete romokban. A kapuzárási pánikban szenvedő „éhes” férfit, a fiatal kollegina, Diana Christensen (Földes Eszter) próbálja kihasználni, hogy vezető pozícióba jusson. Frank Hackettet (Fehér Tibor), a csatorna fejesét, viszont kizárólag a hatalom és a pénz érdekli, és ezért bárkin átgázol. A tévé vezetőit irányító, Arthur Jensen (Bodrogi Gyula) – aki csak egy vásznon jelenik meg – monológjától viszont a hideg futkos a hátunkon, hiszen általa nyer való értelmet a média szisztémája.
Az előadás háromnegyedétől felpörögnek az események és a végső csapás olyan hamar következik be, hogy azt hinnénk nincs tovább. De az utolsó ütés közben egy frappáns megoldással, kívülről látjuk az eseményeket, és elgondolkodhatunk azon, hogy mekkora ráeszmélés is ez a naiv emberiség számára. A rendszer mindenkit behálóz, és mi csak szótlanul tűrjük. A Network nagyon tisztán megmutatja, hogy egyesek mire, és hogyan használják a technikát, és általa miként manipulálnak minket.
Bár a sztori a 70-es évek Amerikájában játszódik, Puskás Tamás rendezésében mégis a 2020-as évek Magyarországára reflektál mondanivalójával, politikai utalásaival, fejlett technikai eszközeivel és modern jelmezeivel.

Fotó: Örkény Színház

3. Azt meséld el, Pista!
A darab premierje több, mint 25 éve volt, ennek ellenére az előadás napjainkban is töretlen sikert arat. Mind az Örkény Színház nagyszínpadán, mind pedig szerte a világon, hiszen nemcsak itthon – vidéki művelődési házakban és könyvtárakban –, hanem külföldön is telt házzal játsszák. A monológ szövegét Mácsai Pál és Bereményi Géza írta, többek között Örkény István naplója és interjúrészletei alapján.

A színpadon Mácsai Pál az író bőrébe bújva, egyes szám első személyben beszél egy széken ülve, miközben Örkény életútja és történetei elevenednek meg előttünk a kétszer ötven perc során. A színészi játék zsenialitása abban rejlik, hogy Mácsai különleges orgánuma betölti a teret, miközben mi nézők átélhetjük, hogy egy estére valóban Örkény Istvánnal találkozhatunk, akinek a neve már-már összeolvad a színházigazgatóéval. A színésznek nincs szüksége másra, csak önmagára és a szövegre, mégis olyan varázslatos hangulatot teremt, hogy egy percre sem lankad a figyelmünk, mialatt egy időutazáson veszünk részt, visszakerülve a XX. századba.

Fotó: Örkény Színház

4. Kertész utcai Shaxpeare-mosó
A színdarabot még májusban láttam először, de olyan nagy hatást gyakorolt rám, hogy októberben újra megnéztem. Nem csoda, hiszen tavaly ősszel a Színházi Kritikusok Céhe a legjobb előadásnak járó díjjal jutalmazta.

A darab végighalad a klasszikus Rómeó és Júlia történeten, de Závada Péter úgy írta meg a szövegét, hogy a sztori a XXI. században is aktuális. A világ leghíresebb szerelmi tragédiáját már számtalan módon adaptálták filmvászonra és játszották a színházakban, de az Örkényben, Bodó Viktor által rendezett előadás valami egészen mást nyújt, mint az eddigiek.
A szép Verona helyett Budapesten, a VII. kerületben, méghozzá a Kertész utcai autómosóban játszódik Montágék és Kapulekék híres drámája.
Mielőtt belépnénk a nézőtérre, már az előcsarnokban elkezdődik a játék, és kissé szokatlan módon néhány szereplő Kis Grófot hallgatva, mindannyiunkat bevonva, a szó nemes értelmében provokálva érkezik a színpadra. A két fiatal, Rómeó (Patkós Márton) és Júlia (Kókai Tünde), a mindenkori fiatalság problémáival küzdenek: kilátástalanság és tanácstalanság, így problémáik okán, hol a kábítószerek, hol a szerelem függőivé válnak. A szülőknek is megvan a maguk gondja, és már-már kolonccá válnak számukra a gyerekeik. Kapulekék milliomosok, és míg Kapulekné (Hámori Gabriella) egy tetőtől talpig plasztikázott nő, addig férje, Kapulek (Csuja Imre) annyira elfoglalt a saját ügyeivel, hogy nemhogy lánya akaratát nem veszi figyelembe, de még neje hűtlenségét sem látja. Montágék (Takács Nóra Diána és Felhőfi-Kiss László) megjelenése a ki nem mondott problémákról árulkodik, már szinte csinovnyikként állnak a fiatalok problémáinak kellős közepén.
Az álarcosbál jelen esetben egy technopartiba csap át, ahol a nézőkkel együtt perdül táncra a két família, miközben a kokainos zacskók repkedése közepette ismert dalok egészen széles választéka csendül fel: Whitney Houston mindenki által ismert I’ll always love you című számától kezdve a mai popslágerekig. A bulin részt vevők jelmezeit a Magyar Képzőművészeti Egyetem diákjai alkották, melyek között például az Eiffel-torony, Krisztus, de még Einstein is megtalálható.
Hogy végül, hogyan igazítja útba a túlpörgött dajka (Csákányi Eszter) és a drogbáró Lőrinc (Mácsai Pál) a fiatalok sorsát, és kinek nyílik meg a fényesség kapuja, az maradjon titok…

Fotó: Gillich Panna

5. Válótársas
A Válótársast az Impulzív Magazin egyik nyári Lélekmelegítők programjának keretében láttam, a Kalocsai Színházban.

Az előadást Gönczi Dorka válási és párkapcsolati mediátor álmodta meg, aki azoknak a pároknak segít, akiknek ugyan válságba került a házasságuk, mégis nyugodt körülmények között szeretnék folytatni a kapcsolatukat, vagy csak szép csendben válnának el egymástól. Ebben a projektben férje, Varga Zsolt kommunikációs szakember segít Dorkának, és tulajdonképpen a munkájuk során megtapasztalt tanulságos szituációk inspirálták őket arra, hogy színészek játékán keresztül mutassanak be egy-egy párkapcsolati helyzetet, amelyet aztán szakemberként együtt fejtenek meg a nézők előtt.
A színészek, jelen esetben Pokorny Lia és Schmied Zoltán csak a kezdő helyzetet, a pár jellemét, esetleg a reakcióikat ismerik, és ezek alapján, improvizáció keretében egy kerek, tanulságos, ugyanakkor mulatságos történetet mutatnak be. Minden egyes jelenet után a szakértők a nézők számára is érthető módon kivesézik a tipikus problémákat. Például hogyan vehetjük észre, ha a társunk hazudik, de arra is felhívják a figyelmet, hogy mi a különbség a nők és a férfiak kommunikációja között, melyik nem hogyan meséli el egy napját, vagy éppen hogyan képes a nő egyszerre többféle tevékenységet is végezni. Olyan tipikus emberi reakciókat jelenít meg a két színész, mint a kényes helyzetekben való magyarázkodás, félrebeszélés és végül a lebukás, mindezt humorba csomagolva.

Fotó: Jurányi Ház

6. Egyasszony
A barátnőimmel már régóta terveztük, hogy elmegyünk erre az előadásra, de viszonylag ritkán játsszák, így hosszas tervezés után novemberben végre megnézhettük Tenki Réka egyszemélyesét, az Egyasszonyt. Péterfy-Novák Éva igaz történetét még a színdarab megtekintése előtt olvastam, és hihetetlennek találtam, hogy ilyen élettörténetek léteztek és léteznek még mindig, a mai világban is. Egyszerre volt megrendítő és felháborító, hogy egy anyával, egy nővel mennyire szerencsétlenül bánt el a sors, és mégis erős tudott maradni, és újra akarta kezdeni az életét.

A főszereplő egy fiatal vidéki lány, aki az 1980-as években mozgás- és értelmileg sérült gyermeket hoz a világra. A férje, akitől a legnagyobb támogatást kellene kapnia ebben a helyzetben, fizikailag és érzelmileg is bántalmazza. Ennek ellenére a nő kitartó marad, küzd a családja és a saját boldogságáért, de újabb és újabb pofonokat kap az élettől.
A monodráma azért ilyen hatásos, mert olyan témát feszeget, amely mindenkinél kiveri a biztosítékot. Tenki Réka játéka látszólag egyszerű: Évaként kiáll elénk és elmeséli a történetét, miközben nyolcvan perc alatt évtizedeket öregszik. Az egyes életszakaszok változását a jelmezek és a hajviselet mutatja: fiatal lányként piros ruhában jelenik meg, szinte kócos hajjal, majd ahogy halad előre a történet, szerelmes nőként is piros ruhát ölt magára, de már tű sarkút hord, a legvégén pedig egy fekete szövetkabátot visel.
A háttér egy kórterem, ahol Éva hosszú éveket tölt, ezért szinte az otthonává vált. A kórházat egy lélek nélküli helynek mutatja be, ahol nem lehet akármikor szülni. Az ott dolgozók egyértelműen a páciens tudtára adják, hogy mikor hozhatja világra a gyermekét, ugyanis nem szeretnének túlórázni, és az szülész sem jön be szívesen, ha épp szabadságon van. Ugyanakkor az orvos fontos információkat hallgat el a szülők elől, és ravaszul manipulálja őket, miközben megpaskolja páciense fenekét vagy éppen az arcát csipkedi.
Tenki Réka az színdarab végén leül a nézőkkel szembe, és könnyes szemmel, megtörve, de határozottan elmeséli Éva történetének a végét, amelytől a közönség is előveszi a zsebkendőit.