„Monet csak egy szem – de Istenem, micsoda szem!” Paul Cézanne gondolatánál kifejezőbbet keresve sem találhatnánk a francia impresszionizmus egyik legkiemelkedőbb alakjára, Claude Monet-ra, nélküle ugyanis nem lett volna ugyanaz a tizenkilencedik századi festészet. A híres művész munkásságát a BOK Sportcsarnokban rendezett lenyűgöző, virtuális kiállítás fantasztikus fény- és hanghatásokkal idézi meg. A modern, immerzív tárlaton oly módon ismerhetjük meg az impresszionista festő életét, titkait és művészetét, ahogy eddig még soha.
Szó szerint életre kelnek körülöttünk Monet legismertebb művei, alkotói képzeletének valósága – a különleges tárlat egy csodálatos világot varázsol körénk, amely körülölel, magával ragad, és az élmény után még sokáig nem ereszt. Sétálhatunk a zseniális festő életre keltett givernyi kertjében, leülhetünk egy virágzó pipacsmező közepén, vagy a vízililiomok rengetegén is elámulhatunk. A kiállítás kapcsán arra kerestük a választ Bán Blanka művészettörténésszel, hogy vajon mi lehet Monet titka?
1872 novemberében valószínűleg még maga a harminckét éves Monet sem gondolta, hogy az Impresszió, a felkelő nap című alkotása micsoda forradalmat fog elindítani a művészetek történetében. Az első és egyetlen ülésben megörökített remekmű ugyanis nemcsak az impresszionista mozgalom, illetve festői irányzat névadójává vált, hanem egyúttal a modern művészetek kezdetét is jelöli.
A huszonegyedik századból visszatekintve az impresszionizmusnak akkor, ott és úgy kellett megszületnie, amikor, ahol és ahogyan megszületett. A modern élet lendületét a festőművészek gyors ecsetkezelése tökéletesen kifejezte: a mesterek felismerték ugyanis, hogy a múló pillanatok varázsát csakis szélsebesen lehet megörökíteni, hiszen épp oly hamar elillannak, ahogy születtek. A porosz-francia háború után sem csituló általános bizonytalanságban a művészek, akik mindig a saját koruk kérdéseire reflektálnak, hátrahagyva a múlt szabályait, valami merőben mást és újat kerestek, valami olyat, ami jobban illeszkedett ehhez a folyamatosan változó korszakhoz, de éppen ezzel, teljesen szembementek a kor elvárásaival.
Monet és társai képzeletét ugyanis a mindennapok varázsa ragadta meg, amit képesek voltak egy kisgyermek mosolyának gödröcskéjében, egy tó vízének tükröződésben, vagy épp a feleségük lebbenő szoknyájában meglelni, és vászonra vinni festői eszközeikkel. Nem akartak többet, vagy mást kifejezni, mint amit a saját szemünkkel is láthatunk, ha kellőképpen nyitottak vagyunk. Festészetük az örömteli impressziókat, azaz a benyomásokat örökítette meg.
Érdekes belegondolnunk, hogy a francia kritikus, Louis Leroy százötven évvel ezelőtt megjelent, dühös hangvételű írásával tulajdonképp maga alapozta meg a mozgalom hírnevét. Kritikájában az „impresszionista” jelzőt alapvetően gúnynévként használta, mire a fiatal festők csakhamar előnyükre fordították a becsmérlő elnevezést, hiszen stílusos, született művészekhez méltó visszavágásként éppen ők kezdték impresszionistaként emlegetni magukat.
Vajon mi lehet a máig ható impresszionisták titka?
„Mindenki megvitatja a művészetemet, és úgy tesz mintha megértené. Mintha szükséges volna megérteni, amikor egyszerűen csak szeretni kell” – mondta Monet. A művész, ahogy kortársai is, nem azt akarta megörökíteni, amit látott, hanem ahogyan azt látta. Ez az igazi titka Monet-nak és az impresszionistáknak.
A kiállítás május 4-ig a BOK Sportcsarnokban tekinthető meg.
