Ahogy legutóbbi cikkemben – amelynek ez az írás a folytatása – megígértem, kifaggatunk egy kisgyermekes anyukát, aki a korábban ismertetett BLW (baby-led weaning – igény szerinti hozzátáplálás) módszert követi. Ismétlésképp: ennek a szemléletnek a lényege, hogy a csecsemőt nem mi kezdjük el etetni, hanem hagyjuk, hogy saját maga ismerje meg az ételeket, a saját tempójában. Természetesen ebben az esetben is szelektáljuk, hogy mit kínálunk fel. Sós, fűszeres, füstölt és zsíros vagy éppen cukrozott ételek nem valók egy csecsemő vagy kisgyermek étrendjébe. A gyerkőc számára még túl kemény és könnyen félrenyelhető ételek (erre tipikus példa a nyers alma, főleg, ha gerezdekre van vágva) – természetesen – tiltólistán vannak. A közös étkezéssel kapcsolatos pozitív élmények is fontosak, hiszen azok csírájában határozzák meg a gyerekeknek a későbbi, felnőttkori viszonyulásunkat az evéshez, étkezéshez.

Tudatosság mindenekelőtt!
Előttünk van, hogy hogyan fest egy élvezettel majszoló, kiegyensúlyozott gyermek? Na és a szülő, aki mindezt fülig érő, réveteg mosollyal szemléli? Ha becsuktam a szememet, akkor valahogy így képzeltem el a saját utunkat, aztán – mondanom sem kell – a valóság ezzel csak nyomokban mutatott hasonlóságot. A szkeptikus felem ugyanakkor azt is mondja, hogy teljesen mindegy, hogy milyen szuper-irány mellett teszi le a voksát a szülő, ha ahhoz nem tartja következetesen magát. Ezt egyébként több ponton alátámasztotta a kislányát a sokat emlegetett BLW-s irányt követve tápláló interjúalanyunk, Zsófi is – vele beszélgetünk tapasztalatairól.
– Dia: Mielőtt letetted a voksod emellett a módszer mellett, találkoztál olyannal, aki ezt követte, netán kifejezetten ajánlotta?
– Zsófi: Nem, személyesen senkit nem ismertem. Viszont a terhesség alatt kezdtem ismerkedni a módszer lényegével, és már akkor megtetszett ez az „irány”.
– Dia: Mi fogott meg benne?
– Zsófi: Igazából a gyerek önállóságra nevelése. Az, hogy abszolút az igényei szerint ehet, nincsen erőltetve, hogy mennyit „kell” megennie. Az is szimpatikus volt, hogy nem kell külön főzni neki, hanem a mi ételeinket alakíthatom úgy, hogy a kislányomnak is tudjunk adni belőle. Ami pedig a legeslegjobb, hogy velünk ehet együtt, és szerintem ez lehet az egyik oka annak, hogy mindig is imádott enni.
– Dia: Ha jól sejtem, a korábbi étrendeteken azért jócskán kellett változtatnod…
– Zsófi: Igazából nem kellett túl sokat, de az tény, hogy jóval kevesebb sóval főzöm az ételeket, nekünk nem probléma utána sózni. Mézet, füstölt és cukrozott ételeket egyáltalán nem adtunk neki egyéves kora előtt, de igyekeztünk úgy alakítani, hogy mindenfélét tudjon kóstolni abból, amit mi eszünk. Például banánnal édesítek, ha kekszet vagy palacsintát csinálok.
– Dia: Mindaz, amit elmondtál, feltételez egyfajta folyamatos egészségtudatosságot is az étrend összeállításában, ugye?
– Zsófi: Valóban kell hozzá a mai napig némi tudatosság, ami nem csak a kezdetkor fontos. Ha mi egészségesen eszünk, akkor a gyerek is ezt látja. Bízom benne, hogyha azt látja, hogy sok gyümölcs és zöldség kerül az asztalra, akkor a későbbiekben is szeretni fogja azokat. Erre készülni kell, ez egészen biztos.
– Dia: Mit gondolsz, szerinted minden gyerek „alkalmas” arra, hogy befogadja ezt az irányt?
– Zsófi: Biztosan van olyan gyerek, akinek ez nem tetszik. Az sem biztos, hogy minden gyermek fogékony rá, hogy már féléves korától alkalmazzuk ezt a módszert, és az sem biztos, hogy kezdettől komolyabb mennyiségeket fog enni. Az én lányom tíz hónapos korában ült fel magától, addig az ölemben ülve kóstolgatott. Amikor már székbe tudtam ültetni, akkor élvezte, hogy engem is lát, ahogyan együtt eszünk. A siker egyik kulcsa a türelem, és hogy kitartsunk az elképzelésünk mellett. Fontos még a bizalom a gyerek felé, folyamatosan figyelni kell, hogy ő mit szeretne.
– Dia: Kezdetben nem tartottál attól, hogy esetleg félrenyelhet? Felkészültél rá, hogy mi a teendő, ha ilyesmi történne?
– Zsófi: Az elején persze féltem, de félre sosem nyelt, csak öklendezett. Ez természetes, pont azért, hogy nehogy félrenyelje a falatot. Azért kellett egy kis idő, amíg megszoktam, de addig sem ültem elakadt lélegzettel, hogy mi lesz most? Ha egy gyerek egyévesen kezd el darabosakat enni, akkor is előfordulhat ez. Egyébként amióta megy, és úgy akar enni, az veszélyesebb. Ezért az a szabály, hogy vagy séta van, vagy evés. Voltam egyébként baba-elsősegélynyújtó tanfolyamon, mert azért kicsit magabiztosabb az ember, ha valami történik, és be kell avatkozni.
– Dia: Milyen hosszú távú előnyei vannak szerinted ennek a módszernek?
– Zsófi: Az önállóságra tanítás mindenképpen, és persze az ösztöneire hallgatás, hogy csak annyit egyen, amennyi jólesik neki. Szeretném azt hinni, hogy az általa fogyasztott ételek közötti sokszínűség is ennek köszönhető. Nem tudnék olyat mondani, amit nem szeret, de persze van, amikor egyik nap nem eszi meg azt, amit máskor szívesen. Remélem, felnőttként is tudatosan fog étkezni ezekből a tapasztalatokból kifolyólag.
– Dia: Szerinted van különbség a hagyományos hozzátáplálással „etetett” gyerekekhez képest?
– Zsófi: Az ismerőseim körében a lányom eszik a legváltozatosabban, és a mennyiségekre sem panaszkodhatok – szerencsére. Sose kellett könyörögnöm neki, hogy egyen, és ami szerintem a legnagyobb különbség a klasszikus hozzátápláláshoz képest, hogy mi együtt eszünk. Nem az történik, hogy megetetjük a gyereket és utána mi jövünk. Nem csinálnám másképpen, ez biztos.
Kisgyermekes anyukaként magam is sok tippet és újdonságot hallottam tőle.
Írásunk végén egy újabb, mondhatni a BLW-ből „kinőtt” módszert szeretnék felvillantani, érdekességképpen. Sok kérdőjel, vita és aggály van még a BLW-vel kapcsolatban. Ezek közül három dolog talán a leghangsúlyosabb: a lassabb gyarapodás, a félrenyelés nagyobb kockázata és a tápanyaghiány. Ezek az aggályok abból fakadnak, hogy (amint az a Zsófival folytatott beszélgetésünk során is kiderült) kitolódik az az idő, amíg valóban jelentősebb mennyiségeket eszik a gyermek, és a legtöbb gyermeknél hat hónapos kor körül kiürülnek a vasraktárak (koraszülötteknél ez még hamarabb következik be), a vashiányos állapot pedig vérszegénységhez és idegrendszer fejlődésének zavaraihoz vezet. Ezek kiküszöbölésére jött létre a „BLISS” (Baby-Led Introduction to Solids) módszer, amely tiszteletben tartja azt, hogy a gyermek „magát eteti” az első pillanattól.Eközben nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az első falatoknál csakis olyan ételeket adjunk, amelyeket mi is könnyedén szét tudunk nyomkodni a szájpadlásunkon, részesítsük előnybe azokat a falatokat, amelyeket könnyen marokra tud fogni (lehetőleg hosszú, hasáb alakúak), fekvő és félig ülő helyzetbe soha ne kínáljuk, és ne hagyjuk magára étkezés közben a picit! Mindezek a félrenyelés kockázatát hivatottak kivédeni. Másik sarkalatos pontja, hogy hat hónapos kor előtt ne kezdjük kínálni, figyeljünk arra, hogy érett-e már az önálló evésre a gyermek. Ennek jelei, hogy önállóan vagy kis segítséggel képes ülni, a szájához tudja venni az ételt és rágómozgást végez. Minél több étkezésnél kínáljunk magas vastartalmú ételeket! Ilyenek például a húsok, belsőségek, tojássárgája, hüvelyesek és a vassal dúsított gabonapelyhek.Remélem, hasznosnak találtad aktuális írásunkat, magam pedig ezúton köszönöm Zsófinak a közreműködést a cikk megszületéséhez!