Egészen pontosan egy éve, hogy egy átmenetinek induló élethelyzetben próbáljuk megtalálni a kapaszkodókat, a mélyben rejlő lehetőségeket, a túléléshez szükséges mentőövet. Miközben olykor felszültség tombol bennünk, máskor a sírás kerülget, a következő nap pedig a kiút halvány körvonala segít átjutni a nehéz pillanatokon – megpróbálunk az új játékszabályok mentén élni, vagy inkább túlélni a mindennapokat. Ez az elementáris erejű változás a lelki egészségünk stabilitását is megbillentette. De vajon milyen érzések kavarognak bennünk, és ezek hogyan befolyásolják a hangulatunkat? Hozzá lehet-e szokni ehhez az új élethez? Hogyan találhatunk rá az erőforrásainkra, és mit vihetünk ebből a helyzetből tovább? Dr. Lippai László, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Egészségtudományi és Egészségfejlesztési Intézet Egészségpszichológia és mentálhigiéné szakcsoportjának vezetőjével, többek között ezeket a kérdéseket jártuk körbe.

– Mitől függ, hogy ki hogyan éli meg a jelenlegi pandémiás időszakot?
– Mivel eltérő személyiséggel léptünk bele, ezért mindenkire másként is hat ez a helyzet. Az biztos, hogy az introvertált illetve az extrovertált beállítottságú emberek különböző módon kezelik a korlátozásokkal járó kényelmetlenségeket. Egy inkább befelé élő személyiség még akár ideálisnak is tarthatja a kialakult viszonyokat – saját maga oszthatja be a napját, a társas kapcsolódásai pedig lecsökkentek. Egy ilyen típusú diáknak öröm, ha az online órán nem szólítják fel, ezáltal a háttérben maradhat. Viszont az extrovertáltaknak nem elég intenzívek a társas ingerek, a közösségi életterük beszűkült, pedig eddig épp ezekben az aktivitásokban tudták megélni az extrovertáltságukat.
– Mi okoz igazán nagy fejtörést?
– Azt látom problémának, hogy teljes mértékben eltűnt a család és a munka között húzódó határvonal – mind időben, mind térben és stílusban egyaránt. Megtapasztalhattuk, hogy a családon belül is szükség van a privát zóna megteremtésére, de ez némi szervezést igényel. Az összezártságból óhatatlanul adódnak konfliktusok, de talán mostanra már mindenki kialakította az új életének színtereit, felfedezte a benne rejlő lehetőségeket is, és igyekszik a nehézségeket áthidalni. Az összezártságban könnyedén felerősödhetnek olyan problémák is, amiket korábban a távolság orvosolt.
– Nehezen éljük meg, hogy nincs igazán ráhatásunk a minket érintő folyamatokra. Mégis, mit tehetünk, hogy visszaszerezzük a kontroll érzését a kontrollvesztettség állapotában?
– Az idő- és térbeli kereteknek a kialakítása adja meg az önkontrollérzését, hiszen alapvető emberi szükségletünk, hogy érezzük, van ráhatásunk a minket körülvevő világ eseményeire, az életünkre. Eisenhower gondolata a jelenlegi helyzetben aktuálisabb, mint valaha: „A tervek haszontalanok, ám a tervezés létfontosságú.” Habár a napirend látszólag feleslegesnek tűnik, mégis ez adja a stabilitást, ami a lelki egészség megőrzésében is segít. Korábban hozzászoktunk ahhoz, hogy a napi rutinunkat a munka és a különböző konkrét időpontban kezdődő szabadidős tevékenységek szabták meg, most viszont nekünk kell kialakítani a saját életritmusunkat úgy, hogy közben mással is egyeztetjük a terveinket.
– Hogyan szabhatunk határt a szorongató érzéseinknek?
– A szorongásnál nem lehet pontosan meghatározni a kiváltó okokat, a félelemnél viszont ezek pontosan tudhatóak. Azt gondolom, hogy a vírushelyzetben főként félelemről beszélhetünk, ugyanis ez egy valós kockázati helyzet, melyben reális félelemről van szó. Pontosan látjuk, hogy az egészségügyi ellátás terheltsége a csúcson van vagy már azon túl is jár – ez valóban aggasztó tény. Ebben a szituációban nem életszerű megoldás, ha a homokba dugjuk a fejünket, mert így nem vesszük tudomásul a helyzet súlyosságát. Fogadjuk el, hogy ez a valóság, próbáljuk a kockázati tényezőket csökkenteni, és közben megélni a mindennapjainkat. Minél inkább arca van a félelemnek, annál inkább válik kezelhetővé.
– A szorongást fokozzák a folyamatosan áramló hírek is, elég nehéz képben lenni úgy, hogy közben nem őrülünk bele a napi információmennyiségbe.
– A média óriási hatást gyakorol a társadalmi egészségre, a kétfajta tömegkommunikációs stratégia – az elhallgatás és a túlkommunikálás – is alakítja az emberek általános hangulatát. Ezért a hírfogyasztásban is meg kell találni ez egyensúlyt, ugyanis ha kevés információval rendelkezünk, akkor nyilván kiegészítjük a fantáziánkkal, ha pedig túlságosan sokat foglalkozunk a hírekkel, könnyedén túlingereltté válhatunk.
– Milyen megküzdési lehetőségek állnak előttünk?
– Az általános rezisztencia erőforrásaink valójában arról szólnak, hogy milyen munícióval rendelkezünk az élethez, amihez az egészséges életmód is hozzájárul. Ezeket az erőforrásokat gazdagíthatjuk, amikor felmerül egy konkrét helyzet, melyben valamilyen megküzdési készséget kell mozgósítani, ezzel együtt pedig alkalmazkodni a változáshoz. Nyilván mindenki másként keretezi át az adott helyzetet. Valaki tudomásul veszi, hogy a jelenlegi légkör fenyegető és nyomasztó, de nem szeretné, hogy teljesen megbénítsa ez az érzés, ezért humorral próbálja kezelni – ő az érzelemközpontú megküzdés mellett döntött. Mások a problémaközpontú megoldást választják, szigorúan a felmerülő problémára fókuszálnak, és a megoldási lehetőségeket keresik. Két teljesen eltérő megküzdési stratégiáról beszélünk, a kérdés az, hogyan tudjuk elfogadni a másik nézőpontját.
– Kijelenthetjük, hogy egy kollektív gyászt élünk meg?
– Én azt gondolom, hogy egyelőre a kollektív krízis fázisában ácsorgunk, már érzékeljük a változás szelét – nyilvánvaló, hogy egy határkőhöz érkeztünk –, de még nem látjuk az események kimenetelét. Pontosan nem tudjuk, hogy ez a fordulópont mikor ér véget, ez pedig egyértelműen a bizonytalanságot fokozza, a helyzet kiszámíthatatlanságát növeli. Nyilván a szeretteink elvesztésével már beléphettünk egy gyászfolyamatba, de bármit gyászolhatunk, amit valamilyen módon veszteségként élünk meg – akár a régi életünk, a munkahelyünk elvesztésének a feldolgozásával is lehet feladatunk. Azonban a vírus hatásának teljes gyászfeldolgozása még csak ezután fog következni.
– Az emberi kapcsolatok sajnos megszenvedik a karantént, pedig ezekből a kapcsolódásokból lehetne erőt meríteni.
– A karantén nyilvánvalóvá teheti azt, ha meglehetősen kevés minőségi időt töltünk együtt a szeretteinkkel. Az összezártság így feszültségforrás lesz, és a családi kapcsolatok rovására mehet. Ha munkahelyünk online működik, eltűnnek azok a „laza 5 percek”, melyek alatt meg tudtuk egymással osztani a gondjainkat. De a baráti és rokoni kapcsolatok is leszűkültek, egy része pedig a digitális térben valósulhat csak meg. Ebben a helyzetben a közösségi élet online folytatásának is van védőháló funkciója, hiszen itt saját magunkra vonatkozóan is kaphatunk visszajelzést, ami oldja az egyedüllét érzését. És azokról is szólnunk kell, akik nem dolgozhatnak otthonról, mert feladatuk vagy élethelyzetük ezt nem teszi lehetővé. Számukra a valós egészségügyi kockázatok további pszichés terheket jelentenek, nem beszélve az extrém munkaterhelésről. Mindezt a családi kötelezettségekkel összeegyeztetni komoly és elhúzódó stresszforrást jelent.
– Mit tehetünk, hogy lelkileg túléljük ezt a helyzetet?
– Egészségünk, és ezen belül lelki egészségünk nem egyetlen tettünktől függ, szokásaink összessége alakítja. A stresszel való megküzdés szempontjából az egészséges életmódban, a minőségi szabadidő-eltöltésben és a gazdag társas kapcsolatokban óriási – és sokszor kiaknázatlan – erő rejlik, amire sokszor csak ilyen extrém körülmények közt döbbenünk rá.  Mi az intézeti kollégáimmal együtt úgy látjuk, hogy a nálunk végzett hallgatók legfontosabb feladata az, hogy ezt a felismerést a mindennapjaik részévé tegyék. Élményszerű, örömteli részévé! Tudatosan nagyon keveset foglalkozunk azzal, hogy mi teszi örömtelivé és egyúttal értelmessé is egy-egy napunkat. A karantén idején még könnyebben feledkezünk meg örömforrásainkról. Esetleg úgy érezhetjük, hogy meg sem lehet valósítani azt, amiben régen kedvünket leltük. Csak egy példa. Ha valaki egy-egy utazás során tud lelkileg feltöltődni, most úgy érezheti, hogy eltűnt az, amiből eddig erőt meríthetett. Pedig ez nem így van, csak némi kreativitás szükséges a megvalósításához. Az öröm bármelyik forrását most is meg tudod találni, és hozzá tudod igazítani az aktuális helyzethez. Adott esetben korlátok közé vagyunk szorítva, de ez nem szokatlan, hiszen máskor az idő vagy éppen a pénz szab határt nekünk, most a vírus írja át a terveinket. Ha jól belegondolunk, az utazás élményét, akkor élheted át igazán, ha időben felkészülsz rá – egy tartalmas kirándulást ugyanis rengeteg kutatómunka előz meg. Az információgyűjtéssel, fotók, útikönyvek illetve filmek nézésével, fejben is elutazhatsz a kiszemelt helyre. Így nem tűnik el az utazással járó örömforrás sem, sőt arra az időre, míg a tervezéssel foglalkozol, kiszakadhatsz a mindennapi rutinból is.
Ezek a kreatív örömforrások legtöbbször a szabadidőnkben jelennek meg először. Fontos, hogy ne csak a szabadidőnk részét képezzék, hanem be tudjuk őket csatornázni munkahelyi vagy közösségi feladataink megvalósításába is. Az éveken, évtizedeken keresztül művelt egyéni vagy közösségi szokásainkban erő van, de nem mindegy, hogy ez az erő épít vagy rombol. Szokásaink építővé alakításában tudnak az egészségfejlesztéssel, lelki egészségfejlesztéssel és mentálhigiénével foglalkozó hallgatóink segítséget nyújtani a hozzájuk forduló egyének, közösségek számára.
– Milyen tanulságokat szűrhettünk le eddig a mögöttünk álló, cseppet sem megszokott évből?
– A krízisek óhatatlanul nyomot hagynak a lelkünkben. Ez egy mérföldkő lesz az életünkben, ami mérlegelésre késztet bennünket, és kérdéseket vet fel: Mit viszünk tovább? Mi az, aminek a hiánya rávilágított arra, milyen fontos valójában az életünkben? Ezeken a kérdéseken érdemes elgondolkodni, és levonni a tanulságokat. Az is nyilvánvaló, ha újból kinyílik előttünk a világ, ismét fel fog borulni a jelenlegi életünk, amihez egy év alatt már egészen jól hozzászokhattunk. Hasonló életet fogunk élni, mint a pandémia előtt, de mégsem ugyanúgy folytatódik minden – nem kaphatjuk már vissza azt az életformát, amiben régen mozogtunk. Ez is egy változás lesz, ami stresszel jár ugyan, de ehhez is rugalmasan kell majd alkalmazkodnunk.

A Jelenlét podcastunk legújabb adásában megosztottuk veletek, hogy mi hogyan küzdünk meg lelkileg ezzel a helyzettel.