Márciusban ünnepeljük a boldogság világnapját, így a hónapban mi is boldogság lázban égünk, arra keresve a választ, hogyan tehetjük még teljesebbé és kiegyensúlyozottabbá az életünket. Így került képbe a meditáció, és én (többnyire) önként vállaltam a kihívást, hogy megpróbáljam beépíteni ezt a rendkívül hasznos gyakorlatot a hétköznapjaimba is.

Miről is szól a meditáció? Tudatosságról, önmagunk megfigyeléséről, és végső soron, önmagunk mélyebb megértéséről. Mint minden készség, a meditáció is tanulható, fejleszthető – a kulcsa pedig a rendszeresség. Nincs jó vagy rossz módja.

A meditálás nem új számomra, mert korábban is kacérkodtunk már egymással, de sosem épült be teljesen a mindennapi rutinomba. Mivel azonban már régen nem meditáltam semmilyen formában, most én is kezdőként vágtam bele az egy hetes „kihívásba”. Korábban már próbáltam irányított meditációkat, azokat kifejezetten tudom ajánlani mindenkinek, mert nagyon nagy segítséget nyújtanak. Most azonban a lehető legegyszerűbb módot választottam: csak én és a levegővételeim. Ilyen volt a hét együtt töltött napunk.


Első nap
Az első nap a reggeli órák mellet döntöttem. Internetes kutatásaim alapján arra jutottam, hogy 5 perces időtartamot javasolnak leginkább kezdésnek, úgyhogy először én is csak a lábujjaimmal tesztelgettem le a meditálás vizeit. Beállítottam egy öt perces visszaszámlálót a telefonom, kényelmesen elhelyezkedtem (fekvő pozícióban), lehunytam a szemem és elkezdtem a lélegzetemre fókuszálni. Pár másodperc után meg is érkeztek az első kósza gondolatok: vissza kéne írnom egy e-mailre, lehet, jó lenne, ha szólna most valami zene, milyen szép az idő odakint – de ezek maradtak is csupán kósza gondolatok, és sikerült nem leragadnom egyiknél sem. Behunyt szemmel lélegeztem mélyeket, aztán felsikoltott a telefonomon az emlékeztető, ami rögtön kizökkentett a már-már elért zen állapotomból. Az öt perces nyugalomban átcikázó kósza gondolatok pedig valahogy segítettek, hogy összeszedettebb és motiváltabb legyek, úgyhogy az idő lejárta után már mentem is aprítani a napi teendő-listámat.

A tanulság: a telefonok okozzák majd a vesztünket – avagy elég lesz egy rezgő emlékeztető is.

Második nap
Ezúttal ülő helyzetben kezdtem bele a meditációba, és, okulva az előző napból, csak egy néma rezgő időzítőt állítottam. Maradtam az öt percnél, de ezúttal háttérzenével. Az internet telis-tele van olyan zenékkel, amik tökéletesek a meditációhoz: én most egy tibeti hangtálas lejátszási listát választottam, és nagyon jó döntés volt. Úgy tűnik, nekem kell a háttérzene a meditáláshoz. Sokkal kevesebb kósza gondolatom támadt így. Figyeltem a hangokat és közben mélyeket lélegeztem. Először még számoltam: négy mély lélegzet be, négy ki. Utána már csak figyeltem, ahogy megtelik levegővel a tüdőm, majd kiürül. Mikor már épp eszembe jutott volna, hogy de lassan telik ez az öt perc, rezgett is az óra. Könnyűnek éreztem magam és nyugodtnak. El is döntöttem, hogy a következő alkalommal ráhúzok még pár percet.

A tanulság: a mély levegővételek tényleg csodára képesek – könnyebbnek érzed tőlük magad és frissebbnek.


Harmadik nap
Ezúttal este került sor a meditálásra, mert a reggeli kapkodásban nem jutott rá idő. Megemeltem az időtartamot, és mivel ambiciózus vagyok, egyből a duplájával próbálkoztam. Kényelmesen elhelyezkedtem a földön, törökülésben, órámat 10 percre állítottam, elindítottam a tibeti hangtálak csengését-bongását, majd megnyomtam a start gombot és lehunytam a szemem. Ismét csak a lélegzetre koncentráltam, minden kötöttség nélkül; nem számoltam, egyszerűen csak mély levegőket vettem, talán a napom addigi legmélyebb légzéseit. A kószán be-belibbenő gondolatokat hagytam továbbsuhanni és közben szorgalmasan töltögettem a tüdőmet a mély lélegzetekkel. Amikor rezegni kezdett az óra – nahát, egészen gyorsan elröppent ez a tíz perc – vettem egy utolsó, mély levegőt, sóhajtottam egy nagyot, és kinyitottam a szemem a szoba sötétjére.

A tanulság: Jó ötlet este próbálkozni a meditálással – a napi teendők végére érve nálam kevesebb volt a vadul cikázó gondolat.

Negyedik nap
Annyira hozzám nőtt a tibeti hangtálak búgása, hogy ismét ezt a zenei aláfestést választottam. Ezúttal megint reggel ültem le meditálni, továbbra is tíz percig. Már az első pár percben éreztem, hogy ma valahogy nem megy, csak cikáztak bennem a gondolatok, hogy mi is lesz ma, hogy is lesz, mit kéne csinálni. Feszültnek éreztem magam, és bár mire letelt a tíz perc, kicsit könnyedebb voltam, nem értem el az áhított zen állapotot, ráadásul még el is álmosodtam.

A tanulság: Vannak napok, amikor egyszerűen nem megy – de nincs ezzel semmi baj, majd legközelebb jobb lesz.

Ötödik nap
Egész nap halogattam a meditálást, de este végül csak megpróbálkoztam vele, de valószínűleg csak a „kihívás” miatt: ha az nincs, simán kihagytam volna. Nehezen álltam neki, úgy döntöttem, maradok a 10 percnél és a tibeti tálaknál, pedig előző nap még az volt a szándékom, hogy emelek az adagon.

A tanulság: Fáradtan még meditálni sem annyira jó – lehet, hogy egy jó alvás többet segít.


Hatodik nap
Az előző napból okulva még reggel nekiálltam a meditálásnak. Nem sokkal ébredés után, még az ágyban fekve, egyszerűen beállítottam az időzítőt és tíz percig hagytam magam kicsit még benne lebegni az alvás utáni csendben és puhaságban. Talán azért, mert nem állt annyi teendő előttem aznapra, talán azért, mert még éppen csak felébredtem, de sokkal kevesebb stresszes cikázó gondolatom támadt meditálás közben. Jóleső és frissítő volt.

A tanulság: Vannak napok, amikor az esti meditálás talál célba, és van, amikor a reggeli – nincs két egyforma nap, és ez így van rendben.

Hetedik nap
Az utolsó nap elérkeztével úgy döntöttem, kihívás elé állítom magamat, és 15 percet meditálok. Ezúttal egy olyan lejátszási listát kerestem, mellyel a természet hangjai – vízcsobogás, madárcsicsergés, a lombok susogása – kísértek el a meditációmra, és nagyon jó választás volt. Olyan meditáció volt ez, ami segített kicsit pozitívabbá, motiváltabbá válni – tehát a legjobb fajta. Érdekes volt megfigyelni, milyen gondolataim támadtak közben: csupa olyan dolog úszott át az agyamon ebben a 15 percben, amin érdemes lesz mélyebben is elgondolkodnom.

A tanulság: Amikor megy, akkor a meditáció csoda – de nekem egyelőre elég lesz 10 perc is.

Mire volt ez jó?
Arra, hogy rájöjjek, a rendszeres meditáció tényleg jó. Főleg, ha rájövünk, mi az, ami nekünk működik: mert tényleg nincs jó vagy rossz módja, csak az, ami nekünk beválik. Ami lehet, hogy egyik nap azt jelenti, hogy törökülésben ülünk a jógamatracon füstölővel és tibeti hangtálakkal, másik nap meg azt, hogy pizsiben fekszünk az ágyban és csak adunk magunknak tíz percet arra, hogy lélegezzünk és csak legyünk. Lehet, hogy hosszabb, lehet, hogy rövidebb időre van szükségünk. Lehet, hogy kell a napi meditáció, lehet, hogy csak akkor csináljuk, amikor épp eszünkbe jut, hogy na, most de jó lenne. Egy biztos: a meditáció sokat ad, és nem csak abban az öt, tíz vagy tizenöt percben, amíg végezzük.

A többi boldogság témában megjelent cikkünket itt találod, a Jelenlét podcast adásunkat pedig itt hallgathatod meg. .